„Apám műszőrme sapkája is elszállt. Tavasszal, hóolvadáskor került elő.”
(Bakos András írása)
Képzelj el két szál betonvasat, amelyek hüvelykujjnyi vastagságúak, húsz és hatvan centi hosszúak. Ezeket T alakban összehegesztik. Kell egy vascső is, amely ráhúzható a T szárára. A T talpát és a ráhúzott cső alsó végét össze kell hegeszteni egy harminc centi hosszú motorbovdendróttal. A bovden így hurkot képez, amely szorul, ha a csövet lefelé húzzuk a T-ről. A betonvas azért jobb, mint a sima, mert bütykei megakasztják a cső szélét, nem lazul a szorítás. Egyszerűen működik, mint minden gyilkos szerszám, nem tudom, ki találta föl. Eddig csak nálunk, a faluban láttam ilyet, először a tűzoltó Sanyi bácsi kezében. Ő dolgozott azon a magyar fejlesztésű gépen is, amelyik MIG-hajtóművel fújta el a gázkitörések lángját az Arab-öbölben.
Ezzel könnyen ki lehet húzni az ólból a levágásra szánt disznót. A hurkot a szájába adják, a T-t húzzák, a szálakból font, erős drót megfeszül a felső fogsoron és az orron. A T-be két ember belekapaszkodik, és lehet húzni a hízót, mint egy kézikocsit. Szűk helyen is használható, nem kell a jószág füle, farka, lába után nyúlkálni. Ha ezzel kapják el, valamiért nem rángatja a fejét se, vagyis biztosabban, gyorsabban fejbe lehet durrantani a lüvővel. Utána nyugodtan, pontosan meg lehet szúrni. Ha kivérzett, el lehet húzni oda, ahol pörkölni akarják.
Egyetlen gond lehet vele: ha a hegesztés elengedi a drótot. Nem mindegy, mikor engedi el. A mi esetünkben ez szerencsére csak akkor fordult elő, amikor a disznó már nem mozdult. Húztuk volna át a melléképületbe, ott volt lemosva a hely a pörkölésre, de elpattant a hegesztés a csövön. Ketten, párban a lendülettől elszaladtunk a falig, megfogtak a borsószárbálák.
Másutt még mindig birkóznak a disznóval, sokáig visíttatják, kínozzák. Majd rájönnek, hogyan lehet haladni a korral.
Nálunk az utolsó lökést egy száznegyven kilós, jó erőben lévő, futós disznó adta. Hárman, apám és a szomszéd Jóskák, megfogták, kicibálták az ólból, szinte csak egy lába érte a talajt, ami viszont odakinn jeges volt a hó alatt. A jószág körme az udvaron meg tudott kapaszkodni, az emberek a gumicsizmában nem nagyon. Egylábazva elhúzta a három felnőttet, keringtek az udvaron egy ideig, aztán szétszóródtak. Apám műszőrme sapkája is elszállt. Tavasszal, hóolvadáskor került elő, akkor iselőszörvalamilyen fagyott vadállatnak nézte nagyanyám.
Fotó: Farkas Judit Zsuzsanna
