Archív

A sakk is művészet, csak az ellenfél lerombolja az alkotásunkat

Veiszer Alindának meséltek a vendégek a Zsolnay Szalonban – Méhes Károly tudósítása.zs szalon 3

A Zsolnay Kulturális Negyed M21 Pécsi Galériájában nagy várakozást követően igazi parádés „talk show” részese lehetett a pécsi közönség. A jegyek elővételben elkeltek, és valószínű, senki sem bánta meg, hogy eljött meghallgatni Jordán Tamást, Jávori Ferencet, Portisch Lajost és Márta Istvánt.

A meghívottakat – és persze a műsorvezetőt is – egy dolog biztosan összekötötte: mesterségüket nem csupán profi módon végzik, de szenvedéllyel, bizonyos érételemben megszállottan, ugyanakkor ez a kedvenc időtöltésük is. A színház, a zene, a sakk – és a játék. Hiszen alapjaiban mindegyik említett tevékenység játék, amihez rengetek ötlet, sziporka, huncutság és humor szükségeltetik.

Nos, ebből kaptunk ízelítőt.

zs szalon 2

Jordán Tamás ki nem fogyott az anekdotákból, Portisch minden mondatával egy különös, kicsit misztikus világba kalauzolt el, a nemzetközi sakkéletbe – de utóbb választott hivatásába, az éneklésbe is. Ehhez partnere – fel is léptek, sajnos, csak két ízben – Jávori Ferenc, Fegya, aki otthon van szinte minden műfajban, a klezmertől a balettig. És Márta István, aki jelenleg a Zsolnay Örökségkezelő Kft. igazgatója, de volt rockzenésztől a Zeneakadémiáról pedagógia okokból kirúgott avantgarde növendékig sok minden.

Szóval volt miről mesélni, miközben sakkozni is kellett volna, hiszen a koreográfia szerint Portisch ellenében a három ellenfél úgy nevezett tanácskozási sakkot produkált volna, de Veiszer Alinda oly rendíthetetlenül és kíváncsian kérdezett, hogy el-elmaradtak a lépések – ezt azonban oly mélyen senki sem bánta, már csak azért sem, Krizsán Edit sakk-mesterrel mindeközben szimultán partikat lehetett játszani.

zs szalon 1

A sztorik mellett azért szép lassan szóba kerültek élet- és szakmafilozófiai témák is, ám nem túl véresen, épp annyira, hogy lehessen érezni, komoly művészekről van szó. Még Portisch Lajos is megkockáztatta:

-A sakk is művészet, legalábbis az ember szeretne alkotni valamit. Más kérdés, hogy ebben a műfajban ott van az ellenfél, aki meg azon dolgozik, hogy amit létrehozunk, azt lerombolja.

A következő Zsolnay Szalonra Veiszer Alindával március közepén kerül sor. A vendégsor még titok, annyi elárulható, hogy ezúttal a festészet, képzőművészet lesz terítéken.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top