„Lakos Gyuri állapotánál az áll a Facebookon, hogy DELETE. December 25-én posztolta. És még van két olyan hülye, aki lájkolta is… Asszem, az egész Lakos Gyurival végződött. A gyerekkorunk.” – [a fotón a rendező]
A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház és a Platform 11+ közös drámapályázatának díjnyertes darabját, melynek címe DELETE (Törlés) a Kolibri Színház január 18-án mutatja be Vidovszky György rendezésében, a Kolibri Pincében. A szerző Győri Katalin, dramaturg Tasnádi István, díszlettervező Patrick Bullock (UK).
Novák János igazgató így nyilatkozott a drámapályázatról:
2009-ben indult a Platform 11+ elnevezésű Európai Uniós program, amelyben a szervezők német alapossággal igen gazdag választékot kínáltak az együttműködésre. Az elsőrendű cél az volt, hogy a kiskamaszok életéről szóló darabok kerüljenek elő, úgy is, mint egy új korosztályról, akik Európa összes országában hasonlóak, öltözködésben, zenei ízlésben, szokásokban. Ők nem tekinthetők már gyerekeknek, de még nem is igazi kamaszok. A Kolibri Színház részvételét az ösztönözte, hogy, bár a legerősebb ifjúsági repertoárunk van az országban, ezek az előadások majdnem mind külföldi szerzők jól kipróbált sikerdarabjainak az adaptációi, magyarországi ősbemutatói. Szerettük volna, ha ezt a fajta kutatómunkát, amit a Platform 11+ fölkínált, magyar szerzők is végigcsinálják. A három író, akik velünk kezdtek ezen dolgozni, Tasnádi István, Horváth Péter és Németh Ákos. Az volt a feladatuk, hogy tanulmányozzák ezt a korosztályt, járták az iskolákat, történeteket kerestek a gyerekek életéből, és ezt dokumentálniuk kellett. Érdekes volt mind a három szerző érdeklődésének a fokozatos növekedését észlelni. Tasnádi István például egy e munka során talált valós történet alapján írta meg a Cyber Cyranot, Horváth Péter egy saját ötlettel kereste fel a gyerekeket, és nagyon érdekes volt, ahogyan fel kellett ismernie, hogy ez nem működik – abból az anyagból később egy regény született. Viszont az Emil és a dektektívek-kel kezdett el akkor dolgozni, színpadra alkalmazta, áthelyezte a mai gyerekek világába, és így az Erich Kästner eredeti elképzelése a mai gyerekekhez szólva szintén bekerült a Platform 11+ programjába. Németh Ákos pedig a fiatalokkal való találkozás után írta meg a Webáruházat. Mindhárom darabot mi is műsoron tartjuk és számos külföldi bemutatójuk is született. A különféle országoknak a fiatal szerzőkhöz való viszonya nagyon különböző, Németországban minden színház elemi érdeke, hogy fiatal szerzőket futtasson, mert nagyon nagy a piac, és ha valaki elcsíp egy fiatal tehetséget, az biztosítja a saját színháza számára a sikert. Nálunk az az ötlet adódott, hogy ez a három szerző, aki végigjárta ezt a kutatóutat és Európában is eredményeket ért el, ők alkossák a zsűrit egy ilyen célú drámapályázaton. És az az érdekesség történt, hogy a beérkezett művek közül mindhárman ugyan azt a hármat nevezték meg legjobbnak, csak más volt a sorrendjük. Tasnádi Istvánnál a Delete első helyen szerepelt.
Tasnádi István dramaturg:
A drámapályázaton három egyenrangú dráma végzett (megosztva) az első helyen, de nekem a Delete volt a kedvencem. Elsősorban azért mert friss, szellemes, és főleg hiteles a nyelvezete, anélkül hogy tele lenne tömködve a korosztályban használatos trágár szavakkal. Ez nehéz mutatvány, saját ifjúsági darabjaimból tudom. Ha a kamasz valamilyen műnyelvet hall, amiben a nyelvművészkedés a fő szempont, egyből bezár és elfordul a történettől. Győri Katalin, mint gyakorló tanár, folyékonyan beszéli a kamasznyelvet, de nem csupán másolja, hanem formálja is. Izgalmas drámanyelvet alkot, és a probléma, amiről beszél, az is rendkívül fontos – már csak az előadás utáni drámafoglalkozások szempontjából is.
Amikor eldőlt, hogy először ezt mutatja be a Kolibri Színház, kisebb, elsősorban szerkezeti változtatásokra volt szükség, a jelenetsorrendeken változtattunk, és húztunk. A próbák alatt is formálják a szöveget a színészek és a rendező, de maximálisan figyelembe veszik a szerző szándékát. Az eredeti darab nagyon jól indult, a kétharmadánál volt egy meglepő és hatásos fordulat, a vége azonban nem volt elég ütős. Szerencsére ezt a szerző is belátta, és szívesen fogadta a tanácsokat, a közös ötletelést.
Győri Katiban az a nagyszerű, hogy nincs benne alkotói gőg, szívesen tanul és nyitott minden változtatás kipróbálásra. Aztán valamiről kiderül, hogy az eredeti, ahogy ő megírta, sokkal jobb volt – és akkor vissza kell térni ehhez a variációhoz. Nem arról van szó, hogy én vagy a rendező tudnánk a tutit – de a közös gondolkodás eljuttathatja a szöveget egy komplexebb állapotba. Jobb esetben. Én mindenesetre drukkolok neki.
Vidovszky György rendező:
A tizennégy-tizenöt évesekre – akik ennek az előadásnak a célközönsége és a megjelenített korosztálya is -, általánosságban nem jellemző, hogy minden körülmények között szűkszavúak lennének, inkább az, hogy számukra az általunk értékesnek illetve lényegtelennek tűnő dolgok összekeverednek. Mondjuk például a családi körülmények vagy a halál azzal, hogy adott esetben ki milyen divat szerint hordja a nadrágját. Főhősünk viszont nagyon keveset beszél. Ez mindenképpen egy jelzés arra, hogy vele valami oltári nagy baj van, és ezt senki nem veszi észre. Mindenki magával törődik, a saját viszonyával ehhez a fiúhoz, van, aki a szerelmének képzeli, van, aki a legjobb barátjának, van aki kifejezetten viszolyog tőle, vagy éppen álmodozik róla, de hogy mi az a titok amit hordoz, arra valahogy senki nem kérdez rá egyszer sem. Amikor először olvastam el a darabot, az tetszett meg benne rögtön, hogy több olyasmit produkál ez a fiú, amit, ha az ember föllapoz egy pszichológiai szakkönyvet arról, hogy a tinédzserkori öngyilkosság előjelei, akkor ott felsorolva megtalálja. Ez ma egy nagyon fontos jelenség, én tizenhét évig tanítottam iskolában, négy gyereket veszítettünk el így…
A fiatal színészek, akik most előadják, a húszas éveikben járnak, két főiskolás fiú, Ágoston Péter és Czupi Dániel, a két lány Császár Réka és Kőszegi Mária, valamint Bárdi Gergő, aki jó tíz évvel ez előtt még kisfiúként tűnt föl egy előadásunkban, most pedig a Kolibri társulatának tagja, az ősszel bemutatott Mario és a varázsló Mariója.
Tasnádi István dramaturg mellett a próbák során legfontosabb alkotótársam Gyevi-Bíró Eszter, akivel régóta dolgozunk együtt, ebben az esetben részben a jelmezekért felel és mozgásrendező, de a lényeg az, hogy szellemi alkotótársként van folyamatosan jelen. Monori András zeneszerző a tőle megszokott érzékenységgel és kreativitással áll a munkához, élő zene van az előadásban, mert szerencsére a színészek jól játszanak hangszereken, és lesz egy meglepetés hangszer is, a szöghegedű. Sokan nem tudják, mi az, mindenesetre rémisztően néz ki és a hangja is olyan… Ennek különösen örült a díszlettervező Patrick Bullock, aki Londonból vállalta el ezt a feladatot, és akivel éppen a Platform 11+ előző produkciójában találkoztam. Egyszerű, gyönyörű és sokatmondó teret talált ki ehhez az előadáshoz.
Patrick Bullock díszlettervező
Ami a Kolibrivel való együttműködést különlegessé teszi, az az az odaadás, amivel az itt dolgozók igyekeznek fantasztikus színházi élményekkel gazdagítani széles életkori skálát felölelő közönségüket: a csecsemőktől a fiatalokig minden korosztályt. Azok a kolibris munkatársak, akikkel eddig volt szerencsém együtt dolgozni a Platform 11+ pályázat utolsó 3 évében, mind komoly szakmai elhivatottságról és elmélyült szellemiségről tettek tanúbizonyságot. A velük való együttműködés olyan termékeny talajt biztosít, melyből friss, kreatív ötletek szökkennek szárba, hogy új utat törjenek az ifjúsági színjátszás terepén. Ugyanebben a szellemben dolgozok most a Delete című darabban is.
A Delete-tel való munka szépségét számomra az adja, hogy feszegetnem kell a szakmai határaimat. A nyelvi korlát önmagában is nagy kihívás, de cseppet sem negatív, mint inkább nagyon is pozitív tapasztalat: egészen új kontrasztokban láttatja a világot, új és meglepő kapcsolódási pontokra hívja fel a figyelmet és kényszeríti az embert, hogy kizökkenjen a megszokott látásmódból és friss szemmel nézze a dolgokat.
A kihívás számomra mindig örömteli. Hiszen a probléma megoldásában rejlik az, amiből a munkára érdemes darab megszületik. Furcsa módon a Delete képi világának kialakításában a kezdetektől az utolsó simításokig nagyon nagy szerepe volt a hangnak. A kavicságyon csikorgó léptek zajából kiindulva bontakozott ki az összetett alkotói folyamat. Elsődlegesnek tartottam, hogy a darab rendezőjével szoros együttműködésben szerkesszem meg az “Angyalszárny szöghegedűt”, amit mind hangjában, mind küllemében is kísértetiesen szép hangszerként tudnék leírni. Ha nincs a Delete, soha nem jutok el oda, hogy ilyen csodát építsék.
A fiatalok sajátja, hogy lázadnak és következetesen ellent mondanak a társadalomnak. Azt akartam elérni, hogy a közönség és a színpadon játszók is úgy érezzék, hogy úton vannak, megrekedve a vonatpályaudvar peronja és a vasúti sínek között; ahol egyszerre vannak veszélyben és járnak a tilosban. Ez az élet metaforája: az unalmas konformitásé; a járt utakhoz való ragaszkodásé; ugyanakkor a megszokásba keveredő szélsőséges, fel-alá hullámzó érzelmekben rejlő veszélyé is. Remélem, hogy megfelelő hátteret sikerült teremtenem az ifjúságra jellemző szorongás kifejezéséhez.
GYŐRI KATALIN:
DELETE
Kolibri Pince (VI. ker. Andrássy út 77.)
Bemutató: 2013. január 18. 17.00 óra
Sajtó- és fotóspróba: 2013. január 17. 10.00 óra
Szereplők:
Lakos – Bárdi Gergő
Dóri – Császár Réka
Ancsa – Kőszegi Mária
Boti – Ágoston Péter
Csabesz – Czupi Dániel
Dramaturg – Tasnádi István
Mozgás, jelmez – Gyevi-Bíró Eszter
Díszlet – Patrick Bullock (UK)
Zene – Monori András
A rendező munkatársa: Hajsz Andrea
Rendező – Vidovszky György
