Legyünk például vízművek! Vagy gázművek! Legyünk elektromosok vagy telefonművek! És trónolhatunk, mint Pistike a bilin.
(Nógrádi Gábor Hogyan lehetünk milliárdosok? sorozata)
Vannak ennél jobb üzletek (csomagküldés), kellemesebbek (szextelefon), kisebb munkával járók (bérgyilkosság), de egyik sem nyújthat ilyen biztos megélhetést.
Ugyanis, ha már a meggondolatlan állampolgár vásárol valami tartósabbat a parizernél, mondjuk mosógépet, autót, zsebórát vagy kanapét, és aztán az a valami elromlik, amire mérget vehetünk, biztos, hogy a tulajdonos nem dobja ki! Megcsináltatja, mégpedig a szolgáltatóval, azaz, mondjuk, a kedves olvasóval, aki a meggazdagodásnak ezt a hosszadalmasabb, de biztosabb módját választotta.
Az efféle szolgáltatásnak azonban van egy apró hátránya: mások is koslatnak a mi vadászmezőinken. Úgyhogy az ember nem kérhet annyit, amennyit úri kedve diktál. Kénytelen versenyezni, meg lenyomni az árakat, meg alkalmazkodni a piachoz, ami nem a mi stílusunk.
Éppen ezért a legokosabb, ha olyan szolgáltatást vállalunk, ami monopolizált. Ami csak a miénk! Amiben mi határozzuk meg a határidőket, az árukat és az árakat!
Legyünk például vízművek! Vagy gázművek! Legyünk elektromosok vagy telefonművek! És trónolhatunk, mint Pistike a bilin.
Mert tegyük fel például, hogy egy faluban vagy üdülőterületen a lakosok be akarják köttetni a házaikba a vizet. Kihez kell fordulniuk? Hozzánk! Itt nincs verseny! Itt nincs piac! Aki nem fekszik a küszöbünkre könyörögni, és nem nyalogatja a lábunkat, hogy segítsünk rajta, az hordhatja a vizet lajttal a patakból.
De mivel van szívünk és bankszámlánk, megengedjük a nyomorultnak, hogy a csöveket elhelyeztesse. Persze csak azzal a kft-val, amelyik a mi dolgozóinkból alakult, és amelyiknek véletlenül éppen mi vagyunk a vezetője. A csövek lefektetése után ismét eljönnek hozzánk balekék udvarolni, miután – csiribú-csiribá! – visszaváltoztunk kft vezetőből vízművekké. Udvarolnak, hogy kössük be a vizet. Kicsit mórikálunk, kéretjük magunkat, de aztán jóindulatúan kezet nyújtunk és mondunk egy ötjegyű számot. „Mért ennyi?” – kérdezi az elképedt állambalek. „Mert mért ne?!” – világosítjuk fel szelíden, és bele is rúgunk, ha még értetlenkedik. De ezt általában nem teszi, mert tudja, hogy nélkülünk akkor lesz víz a házában, ha kiönt a Duna.
Ugyanez a magatartás követendő minden más kiszolgáltató tevékenység esetén.
(Megjegyzem: sietni kell a balekok levágásával, mert például a telefonművek monopóliumát már közel húsz éve megingatták. Kilencvenegyben még százezer forintot is elkérhettek szegények egy bekötésért, ha az sürgős volt. Rádiótelefonért meg az amerikai ár négy-ötszörösét. Sajnos később már kidugta a fejét az iszapból néhány új telefonos cég és indul a birkózás, a verseny.
Ez bizony nem nekünk való pénzszerzési módszer. Akkor már inkább a pilótajáték.)
fotó: nunu.hu
