Tíz éve tépték szét a Sorstalanság néhány példányát Hódmezővásárhelyen. Az esetről Kertész Imre Mentés másként című műve is megemlékezik: az író azt a következtetést vonta le, hogy végre el kell szakadnia Magyarországtól. (Bakos András írása)
„Tegnap kaptam a hírt, hogy Hódmezővásárhelyen az iskolások a Sorstalanság ingyen osztogatott példányait az utcán demonstratíve összetépték és szétszórták, mondván, zsidó irodalom… El kell végre szakadnom Magyarországtól.” Ezt a részletet is felolvasta Hermann Beil, a Brecht-színház dramaturgja Kertész Imre Mentés másként című könyvéből idén novemberben, a berlini Művészeti Akadémia dísztermében, amikor az egyetlen magyar Nobel-díjas író ünnepélyesen az akadémiára hagyta irodalmi hagyatékát. Az estről november 24-én beszámolt a HVG, a tudósítás is kitér a fönti két mondatra, és hozzáfűzi: amikor elhangzanak, „a közönség számára tapintható a fájdalom. A sorstalanság fájdalma.”
Az író által fölidézett esemény éppen tíz éve, 2002. december 26-án történt. Hódmezővásárhelyen, a Tóalj utcán, az Ifjúsági Park nevű intézmény hirdetőtáblája előtt – helyén ma már bevásárlóközpont áll – a Sorstalanság hét vagy nyolc összetépett példányát fedezték föl az ünnep második napján. Nem derült ki, kik tették tönkre a könyveket, és csak feltételezhető, milyen indíttatásból. Az valószínű, hogy – amint Kertész Imre írja – az „ingyen osztogatott” példányok juthattak erre a sorsra, és minden bizonnyal középiskolás diákok lehettek az elkövetők.
A napló arra nem tér ki, így a német közönség is, az olvasó is csak találgathat, milyen ingyenpéldányokról lehetett szó. A hódmezővásárhelyi önkormányzat, Lázár János polgármester ötlete nyomán 3500 hódmezővásárhelyi gimnazistának és szakközépiskolásnak adta ajándékba karácsonyra a világhírű magyar regény 1500 forintba kerülő, kartonkötésű példányait, azzal a céllal, hogy „a ma ifjúsága megismerje, átérezze a XX. század poklát, az emberi létet közvetlenül fenyegető fasizmust, és annak részeként a Holokausztot”. Azért is gondolták jó ajándéknak a könyvet a torony alatt, mert úgy vélték, ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy „a náci haláltáborokban, a háborúban elpusztult vásárhelyiek emléke tovább éljen”. (Ennek érdekében a város korábban holokauszt-múzeumot is alapított.)
Az eset miatt Hódmezővásárhely jó néhány napig szerepelt a hírekben. A könyvtépés kapcsán a Délmagyarország megszólaltatta Kőszegfalvi Ferenc helytörténészt, aki szerint „az eset megdöbbentő, de nem váratlan. Az a világ, amelyben élünk, ilyenné is teheti a fiatalokat.” A város jegyzője, Korsós Ágnes úgy nyilatkozott, „ez a könyv és a benne leírtak éppen azt jelképezik, amit most tettek vele, és tudjuk, hogy vannak, akik a legszívesebben ma is könyveket égetnének”. A jegyző szerint nem biztos, hogy diákok voltak a tettesek. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Tuczakov Szilvána azt nyilatkozta a megyei napilapnak, hogy ha el is kezdenének nyomozni, és kiderülne, a diákok közül kik nem tudják bemutatni az ajándékkönyvet, akkor sem történne semmi. A könyvrongálás ugyanis a törvény szerint nem számít bűncselekménynek, „legfeljebb rendzavarásnak és szemetelésnek”. Ebből Megyesi Gusztáv az Élet és Irodalomban azt a következtetés vonta le, hogy ezek szerint a nyilvános könyvégetés sem bűncselekmény.
Az eset kapcsán, ahogyan az várható volt, ismét hallatta hangját Mónus Áron. Feljelentette a hódmezővásárhelyi önkormányzatot – mégpedig arra hivatkozva, hogy a város a könyv ajándékba adásával közösség elleni izgatást követett el. Mónus, aki a Mein kampf fordítójaként és kiadójaként vált ismertté, de korábban volt izraeli állampolgár is, idén december 24-én megint magyar, francia és angol nyelvű körlevélben ítélte el „a holoakusztipart szolgáló” hódmezővásárhelyi önkormányzatot. A csatolt dokumentumot kisebb teljesítményű számítógép nem is tudta megnyitni.
A történethez tartozik, hogy az ajándékozás ötletét a szomszéd városban is jónak tartották: 2003 májusában Botka László szegedi polgármester saját keretéből több ezer Sorstalanságot vett, és ezekből minden ballagó diák kapott egyet, személyes hangvételű levél kíséretében. Hódmezővásárhelyen egy évvel később az érettségizők Márai Sándor Egy polgár vallomásai című könyvét, majd az akkori alkotmány egy-egy példányát, 2005-ben pedig Szent István király intelmeit kapták ajéndékba.
Ezek az utólag is megismerhető tények röviden. Ezen túl mindenkit – írót és olvasót is – megillet a következtetés szabadsága.
