A többi Haneke film alaphangja az erőszak, ebben csak álmodja, hogy hátulról leütik – Béresi Csilla írt Michael Haneke filmjeiről és a Szerelemről.
Legutolsó filmjét most vetíti a Cirkogejzír. Kicsit más ez, mint a többi, és persze rengeteg mindenben rárímel, ráfelel az életműre. Két öreg éldegél egymás oldalán, vélhetőleg mindketten zenészek. A nő zongoratanárnő, mint az egyik film címszereplője, de zongorát tanít a falusi tanító is A fehér szalagban. A zene mindegyik filmben a szereplők életformája vagy ahhoz tartozik. Schubert tölti be az életét Erikának, A zongoratanárnő konzervatóriumi oktatójának, és Schubertet játszik A fehér szalag bárónője is. Mégis, bár sok a zongoramuzsika ezekben a filmekben, hangviláguk főként csendekből és zörejekből építkezik.
Ehhez olyan cselekményvezetés illik, amelynek alapvonala az eseménytelenség, a valós időben játszódó elnyújtott jelenetek sora. Drámai csúcspontokkal megtűzdelve. Két öreg szöszmötöl a Szerelemben, reggeliznek, olvasgatnak, a lábukat se nagyon teszik ki otthonról. Valójában csak kétszer: jellemző módon egyszer egy koncert miatt (a feleség volt tanítványáé), másodjára a férj (az idősödve zseniális színésszé érett Jean Louis Trintignan alakítja) rémálmában lép ki a lakásából, ahol a film elején zárat kell cseréltetni, mert betörtek. Noha az álomban hátulról leütik, itt mégis béke honol, és szeretet.
Nem úgy, mint a többi Haneke filmben, amelyeknek alaphangja az erőszak. Minél szorosabb a kötelék egymáshoz közelálló emberek között, annál inkább. Gyűlölet és szeretet keveredik el ezekben a viszonyokban, ahol azonban az előbbi az uralkodó, s nemritkán torkollik testi bántásba. Egymásnak esik A zongoratanárnő kezdetén anya és leánya. Aztán a lány, saját kálváriája legközepén ráveti magát éjjel – egymás mellett is alusznak – az anyjára, és miközben majd megfojtja, azt zokogja: „Szeretlek, szeretlek!” Az őt áhítatosan tisztelő, nála fiatalabb hódolóból idővel sikerül kihoznia a garázda dúvadot. Megfenyített gyerekek sikolyai hangzanak fel nem is egyszer A fehér szalagban. A gyűlölet, romboló ösztönök részben szexuális elfojtásnak betudhatóan szabadulnak el, az osztrák származású Haneke nyilván kedveli Freudot. Erika pornóvideót néz, autósmozikban kukkol, SM készletet tart az ágya alatt. Anyja nem hagyja élni, és pár órás késésből patáliát csap. A fehér szalag kisebb-nagyobb gyerekeinek is sanyarú a sorsa hasonló szülők mellett. Sanyargatásban a falu protestáns papja jár legelöl, aki nem csupán az erény fehér szalagjával köti meg őket, de egyik fiát, Martint az ágyhoz is kötözi, magához ne találjon nyúlni. Nem tudjuk meg pontosan, ő volt-e a falucskát sújtó gyilkosság- és erőszaksorozat tettese, de ha igen, a képlet itt is tiszta. Hanekénél sok minden marad „rejtély”, nemhiába ez egyik filmjének címe is. Az erőszakot és gyilkos indulatokat eseménytelenség követi, és ha nem, a magát szíven döfő Erika is némán, észrevétlen tántorog ki saját koncertjéről, talán a halálba. Nem csupán a benne dúló agresszió fordul önmaga ellen, öngyilkos lesz a Rejtély titokzatos bosszúállója is, Martin pedig hídkorláton egyensúlyoz a magasban, hogy próbára tegye a gondviselés irgalmát.
Mindehhez képest a Szerelem világában egyértelműen a szeretet, az elképzelhető legönfeláldozóbb szeretet uralkodik. Két idős ember halálig tartó szövetsége. A férj odaadása soha nem lanyhul, akkor sem, amikor ezt felesége fokozódó hanyatlása végletes próbáknak veti ezt alá. Ajtajuk, amin kicseréltették a feltört zárat, a béke szigetét védi. Hogy mégis gyilkosságba torkollik ekkora szeretet, és az öreg párnával fojtja meg szélütött élete párját, csak hogy az ne szenvedjen tovább, hanakei paradoxon.
Szólnom kellene még a rendező két nagy erényéről. Az egyik jelképei gazdag asszociációtartománya. A Szerelemben sokszor mutat a kamera egy madárról készült rajzot. Sokáig nem tudjuk, miért. Aztán beszabadul a lakásba a nyitott ablakon át egy galamb. Az öreg kiengedi. Miután megfojtotta a feleségét, egy újabb galamb esik foglyul dőreségének. Az öreg takarót borít rá, ezen keresztül tapogatja ki, hogy ismét szabadon engedje. E finoman kidolgozott metonímiával, utalássorral az elszálló lélek is lélekmadárrá változik, mint oly sok kultúrában. Ezt szabadítja ki az öregember. Hogy a film végén felesége szellemével ismét kilépjen az ajtón. „Vegyél kabátot, hideg van” – mondja az asszony. Ahová ők mennek, minden bizonnyal már nincs.
Madár gubbaszt kalitkában A fehér szalagban is, a lelkész agyonnyomorított kislánya döfi majd le az ollójával. Kistestvére új madarat hoz helyette az apjának, amelyet ő nevelt fel, „óriási felelősséggel”.
Vagy gondoljunk egy másik képre, hogy vándorol ez is át egyik filmből a másikba: mikor Erikát megüti a szerelme, vér csordul ki a száján. Vérző szájú arcról küldözget gyerekrajzot a Rejtély titokzatos sztalkere is, hogy a végén a múltból visszatért bosszúálló vére a nyakán serkenjen ki.
Nem szóltam még Haneke másik nagy rendezői erényéről: a terek kezeléséről. A Szerelem lakásában a film végére olyan otthonosan mozgunk, mintha mi mosogatnánk a konyhában. Ismétlődő beállítások teszik ismerőssé A fehér szalag faluját is: a templom távolija, egy lépcső egy előszobában, elölről, hátulról. Fehér fa áll a behavazott síkság legszélén. Ugyanez a fa parányin sötétlik a messzeségben a nyári búzatábla előtt. Mert tél után újra nyár jön… és utána? Szarajevó és a világháború? Farkasok ideje?
Ezek után talán nem szorul magyarázatra, hogy Haneke azon kevés rendezők egyike, aki ma Bergman nyomdokain jár. Mellette talán csak Patrice Chéreau-t tudnám említeni, aki a lélek sötét szakadékait kutatja rohanó, ám egyre erőszakosabb világunkban.
A Szerelemből itt nézhetsz meg egy részletet.
Részleta 2003-as, Farkasok ideje című Haneke-filmből:
