Forgatást sürgetve: tothilonka.hu

A még el sem készült tothilonka.hu című filmre több ezren vették meg előre, támogatólag a mozijegyet. A megjelentetett forgatókönyvnek pedig mind a kétezer példánya egy hónap alatt elfogyott. (Zelei Miklós írása Szilágyi Andor filmforgatókönyvéről)

„És akkor te fogod eljátszani a hullát!” – a huszadik század egyik kulcsmondata. A theátrum mundi à la Joszif Visszarionovics Sztálin rendezői osztották e felkiáltással a koncepciós perek, másképpen mondva a kirakatperek főszerepeit. Bár az sem igaz, hogy minden koncepciós per egyúttal kirakatper is volt, hiszen tudjuk, hogy számos koncepciós pert titokban tartottak meg.

A rendszerváltás idején Vásárhelyi Miklós (1917–2001) úgy fogalmazott a Nagy Imre-per kapcsán – amelyben őt is elítélték –, hogy az koncepciós per volt, s ennek következtében minden szava hazugság. Mint általában a koncepciós pereknek, tegyük hozzá.

Azonban az elmúlt fél évszázad és a közelmúlt történelme mégis kiforogta magából azt a koncepciós pert, amelyiknek egyik szava igaz, a másik szava nem!

És hogy melyik igaz, melyik nem, azt ki-ki a megosztott, ketté-, illetve még több felé szakadt és szakított Magyarországon elfoglalt politikai álláspontja vagy pártállása, társadalmi helyzete, rokon- és ellenszenvei szerint dönti el. Ez a koncepciós per a Tóth Ilona (1932–1957) és társai – korabeli fordulattal: „elvetemült ellenforradalmárok” – ellen lefolytatott kirakatper volt. A per kapcsán tényként olvasgatunk feltételezéseket. Bizonyítékként fogadunk el logikai fejtegetéseket, holott a történelem egyáltalán nem logikus! És hitet teszünk amellett, hogy Tóth Ilona nem volt gyilkos, illetve, hogy igen… Mindez – többek között – a hazai jogtudatnak a Rákosi–Kádár-kor utáni rettenetes állapotáról (is) sokat mond el.

Az európai jog, amelynek körébe mi is tartozunk, többek között az ártatlanság vélelmére épül: amíg valakire nem bizonyították rá minden kétséget kizáróan, hogy bűnös – mindaddig ártatlan. Ami Tóth Ilona ügyében is azt jelenti: nem lehet úgy kérdezni, hogy milyen bizonyítékok szólnak az ártatlansága mellett…

A sztálini „jog” épül a bűnösség vélelmére. A sztálini „jog”-ban kell a vádlottnak bizonyítania, bizonyítékokat szolgáltatnia arra, hogy ártatlan. (Fel nem kérhető védőügyvéddel, be nem idézhető tanúkkal, kényszer alatt tett vallomásokkal, hogy a mellékkörülményekre is utaljunk…) A sztálini „jog” alapjaihoz tartozik a kollektív bűnösség elve is. Népeket, nemzeti és társadalmi, vallási stb. csoportokat vádolnak meg, ítélnek el. S a megvádolt és elítélt csoport minden egyes tagja, akit nem végeztek ki, nem zártak börtönbe, nem internáltak, nem száműztek – örülhet, mert megúszta.

A Tóth Ilona ellen lefolytatott kirakatpernek a kollektív bűnösség elve alapján az egész magyar nép is a vádlottja volt; a „megtévedt tömegeket” fenyegették meg a bárkit perbefogás és elítélés rémével.

Mit bizonyít egy koncepciós per?

Semmit.

Nem a részleteit, hanem az egészet kell kétségbe vonni.

A tothilonka.hu című filmforgatókönyvnek e három külön bekezdésbe írt három mondat a tétje. Kiválasztották az előadáshoz a halálra ítélendő vádlottakat: Tóth Ilona végzős orvostanhallgatót, Gyöngyösi Miklóst (1929–1957) és Gönczi Ferencet (1931–1957). Kellett találni bizonyítékot is! Megkeresték hát Kollár Istvánt, s ráosztották a meggyilkolt áldozat szerepét. („És akkor te fogod eljátszani, Kollár, a hullát! Mert a párt érdeke így kívánja” – ismerős szavak.) Kollár ellenben mint legyilkolt áldozat, mint halott soha nem létezett. Azután pedig fölszívta őt a történelem, a konszolidáció, a hamistanú-védelem patent gépezete…

Szilágyi Andor munkája, a tothilonka.hu – amely az író-rendező tervei szerint egy hatrészes tévéfilmnek és egy nagyjátékfilmnek a forgatókönyve – azt mutatja meg, olvasva is szinte látható, nagyon erőteljes képsorokkal, hogy miképpen készítenek elő és állítanak színpadra egy megfélemlítő, hazug pert.

És hogy ez a gyilkos hazugság miképpen mérgezi az életünket ma is. A cselekmény másik szála ugyanis mostani történet, és arról szól, hogy a fiatal színésznőt mennyire félti a családja, s óvják, nehogy eljátssza Tóth Ilonka szerepét, mert ebből ma is baj lehet. Ahogyan lett is. A zavargások az ötvenedik évfordulón, 2006. október 23-án. Sok sérülttel, sok új hazugsággal…

A kérdés tehát: hogyan gyógyít Tóth Ilonka ma? Például úgy, hogy életéről és haláláról elkészülhessen Szilágyi Andor filmje, mi pedig – egyszerre nézők és szereplők – félelem nélkül kérdezhessünk meg önmagunktól és másoktól mindent, ami még mindig titok… Holott már rég tudnunk kellene.

A még el sem készült tothilonka.hu című filmre több ezren vették meg előre, támogatólag a mozijegyet. A megjelentetett forgatókönyvnek pedig mind a kétezer példánya egy hónap alatt elfogyott. A forgatókönyv remek. A vállalkozás reményteli.

KinoGraf Könyvek, 2012 (383 oldal)

Tóth Ilona (Budapest, 1932. október 23. – 1957. június 26.) A Teleki Blanka Általános Leánygimáziumban érettségizett, ahol ő volt a DISZ-titkár. Érettségi után fölvették az orvostudományi egyetemre. Az ötvenhatos forradalom előtt már végzős volt, belgyógyászati gyakorlatát töltötte a Szövetség utcai kórházban. Huszonnegyedik születésnapján, 1956. október 23-án részt vett a diáktüntetésen. Két nappal később ugyancsak a Szövetség utcai kórházban ápolónőnek jelentkezett, de itt nem tudtak neki munkát adni. Mentős szolgálatot vállalt, majd a Szent Domonkos – ma Cházár András – utcai kisegítő kórházat vezette. November 20-án letartóztatták. A hamis vád az volt ellene, hogy november 18-án Gyöngyösi Miklós és Gönczi Ferenc segítségével meggyilkolta Kollár István rakodómunkást, mert ávósnak vélték. Kínzással, tudatmódosító szerekkel kivett vallomások után koncepciós perben két társával együtt halálra ítélték és a Kozmai utcai börtönben kivégezték. Sírja a ma is méltatlanul elhanyagolt 301-es parcellában zarándokhely.