Archív

Ez az óceán

Ez az ocean

Elindultak a víz felé. A férfi visszanézett. A kutya ott ült a szikla mellett, figyelte őket, de nem mozdult. Őrizte a gyereket. (Jancsó Zoltán novellája és fotója)

Dél körül lehetett. Végighajtott az üres falun, le a főutcán, egészen odáig, ahol már megszűnt az aszfalt. Lassan elhagyták a házakat és egyszercsak ott volt előttük a víz. Szürkés kéken lüktetett és ahol horizonttal összeért, ott megfogalmazta a végtelent. Hatalmas tarajos hullámok futottak ki a partra, hogy a homokot végigsimítva térjenek vissza a mélybe megint. Leparkolta a kocsit, egyesben hagyta a sebességet és a kéziféket is behúzta. Hátranézett a hátsóülésen ébredező nőre és mint aki bemutatkozik, halk hangon azt mondta.

– Ez az óceán.

A nő nem reagált, mintha nem is hallotta volna, lehajolt és a szandáljával babrált. Egészen a falu végében voltak, a néptelen utcán akadálytalanul söpört végig a forró, afrikai szél.

– Nem is olyan hatalmas. Ez nem is az óceán.

Úgy mondta, mint aki nem hiszi el, hogy az van ott, amit mondtak neki, de valahogy mégis örül, csak kimutatni nem tudja. Talán később.

A férfi nem válaszolt, kinyitotta az ajtót és kiengedte a kutyát.

A hatalmas fekete állat két vágyakozó lépést tett a víz felé, de aztán engedelmesen megállt a kocsi mellett.

Intett neki, hogy menjen.

– Va pisser, va!

Az állat lerohant a homokra, egészen az öböl szélén álló pálmafáig, felemelte a jobb hátsó lábát és levizelte.

A nő is kiszállt a kocsiból, feltette, majd ismét levette a napszemüvegét.

Nem sütött a nap.

Arcán ott sugárzott egy mindenkor visszautasítható szerelem és a vágy, hogy gyerek maradjon örökre.

– Még sohasem úsztam az óceánban.

A hátsó ülésen, a barna mózeskosárban, a lányuk még mindig aludt.

Elringatta az egyenletes sebesség, a motor zúgása és nem ébredt föl az ajtók nyitására sem.

Az anyja alig félórája szoptatta meg és most az anyatej kitöltötte, mint ahogy az anyag tölti ki a világűrt, galaktikus sebességgel, különbséget téve fénylő és sötét között.

A férfi óvatosan kiemelte és levitte a partra.

A kis öböl közepén, melyet az óceán szakított ki a partból (és a férfi meg mert volna esküdni, hogy pontosan a közepén) egy hatalmas szikla állt. Az aljában volt egy kis barlangszerű mélyedés, ahová a kosár pont befért és védte a gyereket a széltől.

Fölnézett az égre és látta, ha sütne a nap, a szikla árnyékot is adna.

A nő közben lehozta a gyékényeket, a napernyőt és a kosarat a naptejjel és a vízzel. Leterítette őket a szikla mellé.

Levette a ruháit, és ott állt meztelenül. Nem látszott rajta a szülés, szemtelenül lefogyott, mint néha a nők az első gyerek után.

A férfi kérdően nézett rá. A nő vállat vont.

– Ugyan, ki látna meg itt?

De azért felvette a fürdőruhát.

Közben a kutya visszajött. A szájában egy fa volt, amit a vízből szedett ki. A nő megfogta és húzni kezdte. A kutya morgott, felhúzta az ínyét, próbált minél veszélyesebbnek tűnni. Aztán hirtelen elengedte a fát és kérdőn nézett, hogyan folytatódik a játék.

A nő felnevetett és lefutott a tengerhez. A kutya utána.

Bedobta a fát a vízbe, a kutya beúszott érte. Küzdött a nagy hullámokkal, nehezen hozta ki.

A nő a férfi felé fordult és mondott valamit, de a hullámverés elnyomta a hangját.

Visszasétált a férfihoz.

– Jó meleg a víz. És szuper nagyok a hullámok. Játékosak…

Volt a hangjában valami csalogatóan veszélyes, valami földöntúli fátyol, a megfejthetetlen üzenet.

Leült a gyékényre és nézte, ahogy a lábszárán lévő szőke pihéken lepereg a sós viz. Soha nem borotválta, azt mondta úgysem látszik. Ez nem volt igaz, de a férfi nem bánta.

A kutya lefeküdt a kosár mellé, két melső lába közé fogta a fadarabot és egyenletes sebességgel rágni kezdte. A kislány békésen aludt a könnyű takaró alatt, szemhéjja alatt kis drágakövek gurultak az álmok szőnyegén.

A férfi elővett a táskájából egy vázlatfüzetet és rajzolni kezdett. A nő hirtelen ülésből hasra feküdt és a két kezére támasztotta a fejét.

A férfi ingerülten szólt rá.

– Egy pár percig ne mozogjál, kérlek!

– A modellek sem ülnek mozdulatlanul.

– Dehogynem. Azért fizetik őket.

A nő megjátszott hitetlenkedéssel ingatta fejét.

– Ezt csak te mondod.

Nem szerette, amikor a férfi rajzolta őt. Talán mert nem ő rajzolta saját magát, talán mert emlékeztette a lustaságára. Talán csak azért, mert ez egy olyan dolog volt, amit könnyedén meg tudott akadályozni.

Átfordult a hátára és résnyire nyitott szemmel az eget nézte.

– Inkább menjünk fürdeni.

– Jó menjünk.

A férfi eltette a vázlatfüzetet. De nem mentek sehová.

A nő a gyereket nézte egy ideig, aztán ő is átfordult a hátára.

– Nem írsz már naplót?

– Amióta elolvastad, azóta abbahagytam.

A nő felnevetett. Nem volt különösen bántó, de azért mégis fájt.

– Pedig jó volt olvasni.

– Aljasság volt. De mindegy. Úgy is jobban szeretek veled beszélgetni.

– Nem is szoktunk beszélgetni. De kilesni mások féltett titkait, az nagyon jó…

– És az őszinteség?

– Ugyan, mit akarsz az őszinteséggel?

Felvett egy maréknyi homokot és mint a múló időt, kicsorgatta az ujjai között. Aztán nagyon kedvesen mondta.

– Tudod, tényleg nagyon jó volt a naplódat olvasni.

A férfi ránézett és hirtelen nagyon nagy kedvet érzett, hogy erősen magához ölelje és vadul, durván megcsókolja.

De aztán csak felült és a pólóját áthúzta a fején.

– Menjünk úszni.

– Jó menjünk.

De nem mozdultak.

A kutya az oldalára dőlve kis vinnyogó hangokat adott ki és álmában megmozdult a lába.

A gyerek egy pillanatra felriadt, de bekapta a két középső ujját, szopni kezdte őket és visszaaludt.

A férfi körülnézett. Teljesen egyedül voltak a parton. A közeli házak bezárt spalettái mögött sem volt semi mozgás. A lakók egy örök szieszta feléhez érkeztek, ki tudja felébrednek-e valaha.

A szél belekapott egy fehér nejlonzacskóba, kerekre fújta és mint egy eltévedt léghajót vitte fel a nap felé.

A nő szinte vágyakozva nézte, mintha irigyelné a megsemmisülésnek ezt a fajta légies könnyedségét.

– Tudod ha most hirtelen, mondjuk egy perc alatt öregednénk 30 évet… Akkor lehet, hogy jobban működne.

– Mi működne jobban?

– Minden.

A férfi felállt. A kutya azonnal talpon volt. A férfi megveregette a fejét és megvakarta a füle tövét és végigsimította a hátát. Rövid, fekete szőre volt, nagyon kellemes volt hozzáérni.

– Menjünk fürdeni.

– Jó, menjünk.

A nő is felállt. Odalépett a gyerekhez, megigazította rajta a takarót és főléhúzta a napernyőt.

A szél egy kicsit alábbhagyott, de a nap még mindig nem sütött ki.

A férfi leültette a kutyát a Mózeskosár mellé.

– Tu rest ici! Tu garde le bebe!

Elindultak a víz felé. A férfi visszanézett. A kutya ott ült a szikla mellett, figyelte őket, de nem mozdult. Őrizte a gyereket.

A nő előrefutott és belegázolt a vízbe. Aztán fejest ugrott az első nagy hullámba. Eltűnt egy pillanatra, aztán kicsit beljebb felbukkant.

Mintha a nehezére esett volna az úszás, de nevetett.

– Gyere! Ez tényleg az óceán!

A férfi is beugrott a vízbe. Azonnal elkapta egy hullám, alig kapott levegőt. Nagyon sós volt a víz.

Látta, hogy a nőt egyre beljebb viszi a partról visszafelé zúduló víztömeg, egyre távolodik és már nem nevet. Próbált utána úszni, de átcsapott fölötte egy hullám és elvesztette szem elől.

Aztán őt is elkapta ugyanaz az áramlat, amely a víz felszíne alatt indult a parttól, és vitte befelé feltartóztahatatlanul.

Egyszer csak megérezte maga mellett a nő testét. Még maradt annyi ereje, hogy megfogja a kezét. A hatalmas hullámokban megtisztult a szívűk és ajkuk elrebegett egy meghallgatott imát. Most szerették egymást megint, mert a tenger nyugtalanabb és hatalmasabb volt, mint az ő gyűlöletük valaha. Megbékéltek és minden olyan csodaszép volt egy pillanatra.

Aztán vitte őket a víz tovább, egészen az óceán legmélyére.

A parton minden békés volt, a szél majdnem teljesen leállt, a felhők finoman szűrték a napot. A hatalmas szikla örök méltósággal emelkedett ki a fehér homokból.

A kisgyerek nyugodtan aludt, lélegzete finom igazgyöngyöket fújt az ég felé.

A hatalmas fekete kutya mozdulatlanul ült, a tengert figyelte és őrizte a kislány álmát. Az egyik legszebb álmot, amelyet valaha álmodtak a világnak ebben az eldugodt szegletében.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top