A termeket zegzugos folyosók, lépcsők kötik össze, a legmélyebb rész több mint ötven méterrel van a földfelszín alatt. (Vámos Kamilla riportja + egy kétéves videóriport az erőműről)
A Balaton keleti csücskében, Balatonfűzfőn nem mindennapi létesítményt rejt az erdő mélye: itt épült fel közel kilencven éve Magyarország egyetlen földalatti erőműve. Ipari műemlékként is bőven megállná helyét, de az állami tulajdonú Nitrokémia Zrt. új funkciót szeretne találni a rendkívül különleges építménynek.
A régen leállított erőművet a település fölé magasodó dombok alá rejtették, ezért néhány téglaépületen és egy lerombolt kéményen kívül semmi sem utal a létezésére, ahogy a 71-es főút felől közelítünk a balatonfűzfői ipartelep felé. A Nitrokémia Zrt. két szakértője, Zsinkai Imre műszaki munkatárs és Némedi Katalin kommunikációs vezető kalauzolt az 1926-ban átadott, korabeli szóhasználattal „erőtelepnek” hívott objektumban.
Séta az erőtelepen
A közel 460 hektáros fűzfői ipartelepen – amely magában foglalja Balatonfűzfő, Litér és Királyszentistván ipari területeit – ma is legalább nyolcvan cég működik. Az ipartelepen járva furcsa, mégis lenyűgöző látványt nyújt a vasúti pálya mellett egy alagút.
– Itt lépett be a föld alá az a gőzmozdony vontatta vasúti szerelvény, amely a szenet szállította az erőmű kazánjainak – kezd bele az idegenvezetésbe Zsinkai Imre. – Az
Útközben azt is megtudom, hogy az alagúttal együtt három bejáraton keresztül lehet megközelíteni az erőművet. A főbejárathoz a vasúti szerelvényen lehetett eljutni a papírgyár melletti iparvágányok felől. Az alagútnak van egy vészkijárata is, de az egyszintes, jellegtelen irodaépületből rejtett csigalépcsőn is vezet út lefelé.
A csigalépcső után leereszkedünk egy nagyjából húsz fokban lejtő hosszú folyosón. Kisvártatva egy erkélyszerű platformon kikötve elénk tárul az első szépen bevilágított, barlangszerű tér. A méretek impozánsak, a hangulat, amelyet a hely áraszt magából, szinte leírhatatlan.
– Tartottak már itt kortárs képzőművészeti tárlatot, divatbemutatót, egy néptáncegyüttes pedig lemezfelvételhez kérte „kölcsön” a termet kiváló akusztikája miatt – avat be Némedi Katalin. – Az erőmű 1972-ig működött, de ahogy működése gazdaságtalanná vált, leállították. A kilencvenes években eladták a berendezéseit, maradtak az üres termek. Az állagmegóvásra és a villanyvezetékek felújítására azóta költeni kellett. Most azt szeretnénk, ha új funkciót kaphatna az épületegyüttes. Rengeteg ötlettel találkoztunk, volt, aki borospincét vagy földalatti szállodát létesített volna itt, de komoly befektető még nem akadt. Ahogy több, az országban található létesítmény, úgy a balatonfűzfői földalatti erőmű is bekerülhetne Magyarország ipari műemlékei közé. A legnagyobb nehézséget a hosszú távon fenntartható ötlet, és ehhez hozzárendelt forrás megtalálása jelenti.
Egy kis gyártörténet
A kommunikációs vezető ismertetése szerint a létesítmény vasbeton boltívekkel, beton burkolattal készült: az akkori kor fegyverei ellen védettséget nyújtott.
Alapterülete összesen háromezer négyzetméter, két szintre osztották. Az erőmű három, egyre mélyebben elhelyezkedő hatalmas csarnokban dohogott, a csarnokokból kettő kétszintes volt. A termeket zegzugos folyosók, lépcsők kötik össze, a legmélyebb rész több mint ötven méterrel van a földfelszín alatt. Az eredeti cél az volt, hogy a lőport gyártó Nitrokémiának biztonságosan szolgáltasson gőzt és energiát.
A munkálatok megkezdésekor a hegyoldalt méterről méterre kivájták, majd a kiásott hatalmas gödrökbe „beköltöztették” a technikát: négy nagy teljesítményű kazánt és két generátort. Majd egy kisebb hegyet hordtak rá az egészre, átlagosan 20-25 méternyi földtakarás felett ma is erdő van.
A nitroglicerin-, majd a trinitro-toluolt előállító trigyár mellett az erőtelep a papírgyárnak is szolgáltatott energiát. A II. világháború idején több mint négyezer munkás dolgozott a vállalatnál. A magyar haderő részére napi 20 tonna lőport termeltek Balatonfűzfőn, a harcok előrehaladtával a termelés fenntartása kritikussá vált. A háború után a megmaradt gépekkel sikerült újraindítani a termelést.
– Sokat persze nem tudni a munkáról: a gyár átalakulása, szétválása és profilváltása során a belső iratanyag elkallódott vagy megsemmisült, és legnagyobb sajnálatunkra archív fotók sem nagyon maradtak fenn – magyarázza Némedi Katalin. – A létesítményről és a beruházásról nyilvános feljegyzések nincsenek, sőt a Nitrokémia-dolgozók szerint a fűzfőieknek is legfeljebb csak a fele tud a földalatti objektumról, pedig műszakonként hetven-nyolcvan ember dolgozott a föld alatt. Az erőtelepet 1946-ban a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.-től a Nitrokémia vette át, az átalakulás idején az erőmű teljes kapacitással üzemelt. Óránként 50 tonna gőzt tudott biztosítani, aggregátjai 11 000 kilowattóra áramot fejlesztettek. Elektromos hálózatán keresztül össze volt kötve a Dunántúl nagy központjaival. Az üzem működése a hetvenes évekre gazdaságtalanná vált – a telep évente 275 ezer tonna szenet égetett el, ami 11 ezer vagon mozgatását igényelte, és télen gyakran befagyott a szén a vagonokba. Ezért a széntüzelésű erőmű helyett egy felszíni, olajtüzelésűt állítottak üzembe 1972-ben, és leállt a földalatti erőmű. Megszűnt a ma már feledésbe merülő csillés, szénkirakó, darus, salakos vagy vagonbuktató munkakör.
A „szellemerőmű” máig kihasználatlanul áll
Pedig amúgy remek állapotban van a földalatti erőműfészek: a fehér falak még az eredeti meszelés nyomát viselik, hiába működött itt széntüzelésű erőmű, a termekben nyoma sincs a koromnak vagy füstnek.
A korabeli mérnökök tudását dicsérő technológia része volt a ma is funkcionáló kitűnő szellőzőrendszer. Útközben több, felszínre vezető kéménykürtőt látunk, amelyek az erőműtől távolabb vezetnek a szabadba. Ma is halkan és komótosan forogva szolgáltat friss levegőt egy hatalmas csapágyas ventilátor, afféle rózsaablakként díszítve az egyes számú termet.
– Bányászati múzeum, a háborús idők hangulatát idéző étterem vagy turisztikai attrakció, netán földalatti szórakozóhely – csak néhány a sok ötlet közül, amely a hely hasznosítására felvetődött – sorolja Némedi Katalin. – A manapság népszerű festékpisztollyal lövöldözős harcászati játék, a paintball is szóba került már, de volt, aki fedett teniszpályát vagy jégpályát álmodott a balatonfűzfői erdő alatti csarnokokba. Budapest közel van, a Balaton néhány kilométerre, a „szellemerőmű” mégis máig kihasználatlanul áll.
Mint hozzáfűzi, az ipartelepen több komoly beruházás van folyamatban. A Nitrokémia Zrt. környezetbarát biotechnológiai létesítmény megvalósítását tervezi: a Biofinomító üzemben biológiailag lebontható műanyag előállítására alkalmas politejsavat, tejsavat, valamint kalcium-laktátot és gipszet állítanának elő mezőgazdasági alapanyagból. A nagyjából három hónap alatt vízre és szén-dioxidra lebomló, új típusú műanyagok alapanyagát gyártó üzem engedélyeztetése már befejeződött.
Ahogy búcsút veszek az egykoron szebb napokat látott titkos földalatti folyosórendszereket is rejtő létesítménytől, feldereng az egyik teremben csupa nagybetűvel a falra festett kopott piros felirat: „Üdvözöljük népünk tanítóját és barátját, a nagy Sztálint” – még interaktív történelemóráknak is kitűnő helyszíne lehetne.
A vészkijárati alagút falain átcsordogáló karsztvíz közben lassan cseppköveket hoz létre…
Forrás: MTI
{jcomments on}
