Most elvileg kiderülhet Morvai Ferenc számára, tényleg Petőfi Sándor földi maradványait csempészte-e ki annak idején bőröndben Oroszországból. A költő rokonaitól vett vérmintákat amerikai genetikai labor hasonlította össze a csonttal. Az eredmény kész, csak oda kell utazni érte. (Bakos András összeállítása)
A nevezetes legenda szerint a szabadságharc költője nem esett el az erdélyi hadszíntéren, hanem fogságba esett, az orosz cár serege Szibériába hurcolta, és ott még hosszú ideig élt. Morvai Ferenc nagyrédei vállalkozó, feltaláló és a nemrég elhunyt Kiszely István antropológus 1988-ban állt a nyilvánosság elé azzal, hogy kutatócsoportot szerveznek Petőfi Sándor szibériai nyughelyének felderítésére, egy ott járt magyar elbeszélése alapján. A szovjet hírügynökség 1989. július 18-án jelentette, hogy az expedíció eredményes, mert a Bajkál-tó melletti Barguzinban, Burjátföldön ráleltek a sírra. A megtalálásban állítólag a helybeliek elbeszélése egy régi fogolyról, és Petőfi termetének leírása segített. A rendszerváltás évében a magyar és a szovjet tudományos akadémia tudósai megvizsgálták a csontokat, és arra jutottak, hogy ezek egy száz évnél nem régebben eltemetett fiatal nő maradványai. Morvaiék szerint azonban manipulálták a vizsgálatot, mert a hatalom el akarja titkolni az igazságot Petőfiről. A hivatalos eljárás az lett volna, hogy a csontokat megsemmisítik vagy visszatemetik, a magyar vállalkozó azonban – kalandos körülmények között – kicsempészte a maradványokat egy bőröndben. Azóta valahol Európában őrzik, csak Morvai és még egy személy tudja, hol. A Megamorv Petőfi Bizottság 1991-ben kérelmezte a főváros önkormányzatánál, hadd nyittassa fel a Kerepesi úti temetőben Petőfi Sándor szüleinek és fiának kriptáját, hogy DNS-üket össze lehessen hasonlítani a barguzini lelettel, ezt az engedélyt azonban nem kapta meg.
Habár azóta huszonhárom év eltelt, Morvai nem adta fel. Az index.hu-nak adott márciusi interjúban azt állította, azért indult korábban az országgyűlési képviselő-választáson is, hogy a Petőfi-ügyet előremozdítsa. Azt tapasztalta, hogy az épp hatalomra kerülőknek kellemetlen az ügy, nem akarnak neki segíteni, pedig legutóbb Szőcs Gézától is támogatást várt volna. A kazángyártó vállalkozó az internetes portálnak állította, vannak még bizonyítékaik, amelyekkel eddig nem álltak a nyilvánosság elé. Ezen felül pedig megkeresték Petőfi Sándor szüleinek ma élő leszármazottait, harmincegy embert. Vért vettek tőlük, és most egy amerikai genetikai laboratórium összehasonlítja ezeket a mintákat a barguzini lelet egy darabjával. Morvainak azt ígérték, ez alapján száz százalékos biztonsággal meg lehet állapítani, tényleg Petőfi csontjait hozta-e el, vagy sem. Az index.hu interjúja nem akart állást foglalni egy tudományos kérdésben, csak arra volt kíváncsi, mi hajtja még Morvai Ferencet. Kiderült, hogy a kutatás összesen 84 millió forintba került, az azóta keletkezett költségeket nem számolja a vállalkozó.
Most érdeklődésünkre azt mondta, értesítést kapott az Egyesült Államokból, hogy befejeződött a vizsgálat. Amint lehet, személyesen fog odautazni, erre várhatóan a következő hónapban lesz alkalma. Úgy tartja korrektnek, hogy az eredményről – amennyiben a feltételezésének megfelel, vagyis egyeznek a minták – nem ő egyedül, hanem a kormány képviselőjével közösen tart sajtótájékoztatót. Ezután kell következnie a temetésnek, Petőfi földi maradványait a Kerepesi úti temetőben helyezik örök nyugalomra, szülei és fia mellett. – Számomra a negatív eredmény is eredmény: ha kiderül, hogy tévedtünk, azzal is lezárul ez a kutatás, amelynek már sokkal hamarabb be kellett volna fejeződnie – reagált közbevetésünkre a vállalkozó.
A közvélemény nagyobbik része számára akkor vált komolytalanná Morvai igyekezete, amikor az akadémia szakértői azt állapították meg a barguzini csontokról, hogy valószínűleg egy nő maradványai.
Valóban furcsa lenne, ha egy lelkes hazafi szponzori ténykedésének lenne köszönhető, hogy megoldódik a magyar történelem egyik rejtélye. Ám az is abszurd, mennyire bizonytalan a tudomány Petőfi halálának eddig ismert körülményeivel kapcsolatban.
Hermann Róbert a Hadtörténelmi Közlemények idei 2. számában, A fehéregyházi (segesvári) ütközet és Petőfi halála – a kutatás kérdőjelei című tanulmányában pontról pontra megvizsgálja a költő haláláról szóló forrásokat, mellette pedig a hadieseményeket is. Bár a szabadságharc a magyar történelem egyik legjobban dokumentált időszaka, óriási az iratanyag, sok a jó visszaemlékezés, napló, sok a komolytalan is, és hadijelentések tekintetében sem állunk jól. Annyi bizonyos, hogy Petőfi a nevezetes, 1849. július 31-i ütközet előtt pár nappal tért vissza Bem seregébe, még mint beosztás nélküli tiszt. Tény továbbá, hogy a csata elején Bem állt jobban, aztán fordult a kocka, és mivel megsebesült, meghalt az orosz legénység körében népszerű Jurij Szkarjatyin vezérőrnagy, az üldöző kozákok és lengyel dzsidások nagyon sok menekülő magyart lemészároltak. A leghitelesebb munka Dienes András Petőfi a szabadságharcban című monográfiája, amely a források közül Gyalókay Lajos honvéd százados, Lengyel József orvos és August von Heydte császári őrnagy visszaemlékezései alapján rekonstruálja az ütközetből menekülő Petőfi útját. Hermann azonban kisakkozza: Heydte nem láthatta a holttest mellett az általa említett honvédségi dokumentumot, mert az biztosan nem létezett. Az pedig, hogy a holttestnél kitüntetések voltak, épp azt bizonyítja, hogy egy konkrét beosztásban dolgozó törzstisztet láthatott, szóval például a szász származású Anton Kurzot, Bem titkárát. Ráadásul volt az erdélyi hadseregben egy Petőfy Ignác nevű hadnagy is. Az derül ki, hogy egy ilyen kavarodásban – bármit is állítottak a tanúk, állítólagos tanúk évtizedekkel később – mindenkinek a kisebb gondja is nagyobb volt annál, mint hogy egy civil ruhás ember sorsát szemmel tartsa. Hermann szerint érdemes lenne tovább nyomozni új források után, hátha előkerülne például Haller gróf hagyatékából valami új nyom.
„Addig – írja – maradnak a tetszetősnél tetszetősebb elméletek, a tucatnyi szereplő által majdnem megmentett, illetve eltérő helyszíneken és eltérő módon hősi halált halt költőről, aki, mint tudjuk, három helyen született, s legalább hat helyen halt meg.”
Fotó: Farkas Judit
