Vavyan Fable Barbárság tengere című kalandregényének több szereplője magyar politikusokra emlékeztet. Qrbuun gonosz királya időnként országjáró körútra indul és jólétről, nemzetről szónokol.
(Bakos András írása)
„Az vagy, amit megkaparintasz”. Ilyen jelmondatot vésetett pajzsára a hatalomkergült Fivérek egyike Vavyan Fable idei regényében. A Barbárság tengere különösen nyugtalanító mese azok számára, akik olvasnak újságot, néznek híradót. A történet a Qrbuun rablókirályságban játszódik, a király kényszeresen ismételgeti a korona szót, közvetlen bizalmasai között az egyiket legjobb jobbkezének, orgyilkosát legjobb balkezének nevezik, az a véleménye, hogy a szabadosság „igazi métely, és nemzethalálhoz vezet”. Amikor már nagyon lázadozik a népe, „birodalomjárásra indul a seregével és nyalnokaival. Sok portára bezörget, vásárokon, szentélyekben szónokol. Fegyvereseinek oltalma alatt elsöprő mesebeszédeket intéz az emberekhez, nyájasan megígéri nekik, hogy ezentúl minden csupa sültgalamb és sövénykolbász lesz.” A nagy, horgas orrú főpapot Larazónak hívják, Seggula a főbíró, aki törvényt akar hozni arról, hogy „azonos ivarúak paráználkodását pedig büntessék halállal. Továbbá a házasságban élők ne családnak, hanem szeretetközösségnek neveztessenek, mert az sokkal szebben hangzik.”
A felsorolás korántsem teljes.
Az nem volt újdonság, megírta Fodor Ákos az írónőről, hogy „kritikusan fogékony a mindenkori aktualitások (technikai újdonságok, életmód-divatok, szellemi áramlatok, beszédfordulatok, viccek, pletykák stb) iránt”, továbbá „politikus elme, a Mindenkori Veszélyeztetettek Nemlétező Pártjának fáradhatatlan szóvivője”. Az is természetes, hogy a fantáziavilágok teremtője, akinek eddig – az utánnyomásokat nem számítva – több mint három és félmillió könyve kelt el, természet után dolgozik. Itt azonban az utalások rendszere egy külön olvasatot is felkínál, és ha a kedves olvasónak nem lenne szeme, füle arra, hogy ezt észrevegye – ahogyan nem tűnt föl például az olvastadmar.blogspot.hu kritikaírójának – a fejezetcímekben klasszikusok, például Horatius és Márai Sándor, magyarázzák el szépen, hogy a mese rólunk szól, a gonoszság pedig kielégületlenségből és műveletlenségből táplálkozik. Vavyan Fable alighanem ars poetikát fogalmaz meg a könyv ajánlásában: „Mégsem ülhetsz otthon a piactéren álló gazdag házadban, hogy az akasztásokat bámuld holtodig.” Ugyanígy a főhős is megtehetné, miután saját országában segített kivívni a szabadságot, hogy leüljön, megpihenni egy kicsit, mégis elindul, hogy megtalálja lelke békéjét, hiába tanácsolja neki a varázsló, hogy inkább belső utazást kellene tennie, ha nem akar csalódni. Valóságos élményekre vágyik, és ezeket meg is kapja. Az olvasó, aki összetéveszthetetlen humoráért, élénk képi és nyelvi fantáziájáért szereti Fablét, többet borzong, mint máskor, és az egy-egy gondolattal jelenlévő klasszikusok mellé másokat is odaérez, néha Pokoljáró Tar Lőrincet, máskor Orwellt.
Az
(A fotót Vavyan Fable hivatalos oldaláról raboltuk.)
