Budapest, AVH, szabadkőművesek, 1956, gyilkosság. Mindezt keverd össze, és már düböröghet is a retrokrimi. – [Böszörményi Gyula könyvajánlója]
Budapest, 1978 forró nyara… Dr. Rajcsányi Géza nyugdíjas és özvegy jogász egy kispesti presszóban megvitatja az argentínai foci VB eseményeit, Törőcsik és Nyilasi kiállításának körülményeit, majd hazamegy közeli otthonába. Másnap reggel fiatal, csinos nő csönget be hozzá: egy főhadnagy az állambiztonsági szolgálattól. A látogatás oka: Rajcsányi egyik közeli barátját meggyilkolták – elvágták a torkát… S hogy az üggyel miért az állambiztonság foglalkozik? Azért, mert Rajcsányi és barátai szabadkőművesek. A páholyok működését a Magyar Népköztársaság területén ugyan 1950-ben betiltották, ám a még élő és egyre öregebb tagok rendszeresen találkoznak az általuk változatlanul Newyork kávéházként emlegetett Hungária étteremben. Természetesen az állambiztonság valamelyest lanyhuló, de folyamatos figyelme mellett…
Hogy van-e köze a gyilkosságnak a szabadkőművességhez, illetve bizonyos, 1956 őszén megtörtént eseményekhez, továbbá ki vezeti azt az újra és újra felbukkanó rejtélyes méregzöld Volkswagen Polót, sok egyéb mellett kiderül Sárosdi Bence regényéből, amely vérbeli történelmi „retrokrimi” mokkás pohárral, káderdűlővel, Trabant 601-esekkel és kétlámpás Ladákkal!
RÉSZLET A KÖNYVBŐL:
Arra ébredt, hogy csöngetnek. Élesen, erőszakosan, többször, rövideket. Azonnal kipattant az ágyból. Jól ismerte ezeket a csöngetéseket, noha az utóbbi években nem találkozott velük.
Aztán úgy döntött, mégse siet. A fürdőszobában pacskolt magára egy kis vizet, majd a szokott tempójában nadrágot és inget húzott. Még egy fésű is előkerült. A csengő közben újra meg újra felberregett. Sebaj. Csak türelmetlenkedjenek. Ha tényleg ő kell nekik –márpedig ő kell, különben miért lennének itt –, meg fogják várni. Azt úgyis tudják, hogy idehaza van.
Kilépett a házból, elindult a kapu felé. Nagyon elcsodálkozott: fiatal nő állt a kerítés előtt. Gesztenyebarna haja a válláig ért, szabályos és szép arcából szinte sütöttek az ehhez a hajszínhez szokatlanul kék szemek. Világoskék inget és annál egy árnyalattal sötétebb farmernadrágot viselt. Felületes pillantásra akár az lehetett volna hinni, hogyegyike azoknak a lányoknak, akik fiúkkal keveredve, bandába tömörülve szoktak gyülekezni a Határ út és az Üllői út kereszteződésénél, vagy a belvárosban, a Felszabadulás téren. Közelebb érvén azonban az öregember megállapította, hogy egyrészt ez a lány sokkal tisztább és ápoltabb azoknál, másrészt néhány évvel idősebb is. Húszas éveinek közepén járhatott.
Rajcsányi előhúzta a zsebéből a kapukulcsot. Oldalra sandított, és észrevett az utca másik oldalán, kicsit arrébb parkoló hófehér, ezerötös, kétlámpás Ladát. Rögtön megállapította, hogy ezek szerint nem sikerült még beszerezniük a legújabb típust, pedig állítólag már ezerhatosat is gyártanak. Úgy tűnt, nem ül benne senki. Amikor Rajcsányi odaért a kapuhoz, a lány igazolványt húzott elő a farzsebéből. Az öreg mormogva bólintott. A lány visszatette az igazolványt és belépett a kertbe.
– Meg vagyok lepődve…
– Ugyan min? – a lány hangja a vártnál kicsit mélyebben csengett. – Nem szokott vendégeket fogadni?
– Ilyen csinosat már rég nem. – A fiatal nőnek a szeme se rebbent a bókra. Rajcsányi hozzátette: – Arról nem beszélve, hogy nem gondoltam, hogy hölgyek is dolgoznak mostanában a testületnél. Mármint az adminisztratív területen kívül. Különben meg régen jártak nálam. Azt hittem, elfelejtettek.
A vendégen nem látszott, hogy magára vette volna az öregember szavaiból kicsengő gúnyt:
– Maros vagyok. Maros főhadnagy. Dr.Rajcsányi Géza, ha nem tévedek…
– Másra számított?
– Beszélhetnék magával?
– Parancsoljon.
– De nem itt. Menjünk beljebb. Tudunk négyszemközt beszélni? Egyedül van?
– Időtlen idők óta egyedül vagyok.
Rajcsányi Géza egy kézmozdulattal maga elé tessékelte a lányt, ám az a fejét rázta, hogy inkább a házigazda mutassa az utat. Az öreg a konyhába vezette a vendégét, aki körbesandított, majda férfi intésére letelepedett az egyik hokedlire, a piros kockás viaszosvászonnal borított asztal mellé.
– Felébresztettem?
– Fel. De sebaj. Amúgy is fel kellett már kelnem. Mennem kell valahova. Nem zavarja, ha iszok egy kávét? Anélkül használhatatlan vagyok.
– Csaknyugodtan.
– Kér maga is? Az este már betöltöttem, hogy reggel ne kelljen vele kínlódni, de ha gondolja, teszek még bele.
– Nem, köszönöm. Én már kettőn túlvagyok.
Rajcsányi meggyújtotta a gázt a kotyogó alatt. Maros főhadnagy megint a farzsebébe nyúlt, ám ezúttal nem igazolványt, hanem egy vékony jegyzettömböt és egy golyóstollat húzottelő.
– Kihallgatás? – kérdezte Rajcsányi a gáztűzhely mellől.
– Csupán beszélgetünk. Nem ül le maga is?
– Mindjárt lejön a kávé. Majd utána. Tudja, ennyi idősen már nem megy olyan könnyen az ugrálás. Az ember jobban teszi, ha megválogatja a mozdulatait. Biztos nem kér egy kávét, esetleg valami mást, mondjuk egy teát? Nagyon kialvatlannak látszik. Már megbocsásson, hogy ennyire bizalmaskodom, de végül is többé-kevésbé ismerjük egymást. Ha magát konkrétan nem is, de a kollégáival párszor már találkoztunk, noha mostanában tényleg mintha hanyagoltak volna.
Internetes ár: 1245 Ft
160 oldal
ISBN: 978-963-9331-68-6
Megrendelhető: Dekameron Könyvkiadó
{jcomments on}
