Hét interjú, hét betűvetővel, kortárs prózacsinálóval. Kémeri Attila írása N. Tóth Anikó: A varietas öröme című könyvéről.
Vállaltan szubjektív hozzáállás a kérdezőé, s az olvasóé is. Örültem Závada Pálnak és Lovas Ildikónak, mindkettőjük szívem egy-egy nagy csücske. Persze szerepelnek a kötetben olyanok is, akiktől még egy sort sem olvastam, de talán majd rájuk is szakítok időt, épp amiatt, amit beszélnek, mondanak N. Tóth Anikónak.
Huncík Péter elmeséli, miért volt ő Hrabal konzultánsa a halálhoz. Pablo Urbányi, a magyar származású, spanyol nyelvű író szerint állatkertben élünk. Závada embere nősülni fog és naplót ír – ez így jó. Németh Zoltán életre csókolja Csipkerózsika-álmából a halott szöveget. Polgár Anikó első versét nyolc évesen írta, aztán latint, görögöt tanult, jöttek a nagy klasszikusok, a verselés, az irodalom végigkíséri életét. Péterfy Gergely biztos kézzel navigál a szövegtengerben, hát persze, Bizottságot, Európa Kiadót és Sziámi, Sziámit hallgatott és hallgat. Lovas Ildikó arra biztat, legyen bennünk jó nagy könnyedség, olyan, ami elviselhető.
Okos beszélgetések ezek, figyelmet érdemelnek, elmélyedést. Öt férfi és két hölgy szól a szóról, mesterek a műhelytitkokról, betűk sorba rendezéséről, azok vetéséről. Mert aki betűt vet, olyan magot hint el, ami az esőtől, melegtől fog kisarjadni, szökkenni szárba, bele a friss levegőbe. És aki azt betakarítja, izmaiban érzi majd a munka örömét, a nem készen kapott izmusok savát-borsát.
Ha magunk vetünk és aratunk, nem jutunk majd el szükségszerűen „Isten állatkertjéből operettországon át a shopping centerig”.
Nem ajánlom az interjúkötetet azoknak, akik nem szeretnek írói műhelyekben kutakodni.
Ajánlom ajándékba, ha esetleg bölcsészlányokat szeretnénk elbűvölni.
N. Tóth Anikó: A varietas öröme
KALLIGRAM KIADÓ
{jcomments on}
