Úristen! – villant át az agyamon. – A feleségem válni akar? De miért? Talált egy szebbet vagy jobbat, mint én? Az lehetetlen! Vagy mégis? George Clooney nősül?! – [NógiMesék – Nógrádi Gábor (Nógi) meséje]
Tegnap hatkor, amikor hullafáradtan hazabotladoztam a dolgozóból, és beestem az ajtón, Emike a következő kérdéssel várt:
– Mikor váltok el?
Azt hittem, padlót fogok, és jöhetnek a mentők újraéleszteni.
– MI? – hörögtem, mint egy influenzás Darth Vader. – MI?
– Jól hallottad – mondta kicsi lányom. – Azt kérdeztem: mikor váltok el?
Úristen! – villant át az agyamon. – Mi történt? A feleségem válni akar? De miért? Talált egy szebbet vagy jobbat, mint én? Az lehetetlen! Vagy mégis? George Clooney nősül?!
Átugrottam Emikét, és bezúdultam a feleségem szobájába. Varrogatott.
– Rózsi! – sikítottam. – Ez igaz?!
– Szervusz, drágám! – mondta a feleségem. – Eddig azt hittem, nálunk az a szokás, hogy aki hazatér, köszön.
– Szervusz, édesem! – hörögtem, és felüvöltöttem ismét. – Rózsi, ez igaz?
– Micsoda?
– Te el akarsz válni?
– Nem, drágám – mondta a feleségem. – Pillanatnyilag semmi okom rá. De ha tudsz valamit, mondd!
Csak pislogtam és nyögtem, mint egy szorulásos jegesmedve.
– De hát… szívem… Emike azt kérdezte, hogy mikor válunk el.
– Igen? – kaccantotta el magát a feleségem. – Tőled is megkérdezte? Engem is erről faggatott, ahogy beértem az oviba.
– Nem értem – dőltem egy fotelbe. – Miért kérdezi?
– Azért kérdem – perdült be Emike a szobába –, mert Nórinak is elváltak a szülei!
– Na, és?! – vicsorogtam. – Na, és?!
– És neki most két apukája és két anyukája van!
– Na, és?!
– Meg négy nagyija és négy papija!
– Na, és?!
– Meg sok nagynénje, nagybátyja és mások!
– Na, és?! – rikácsoltam, mint Szörnyella De Frász a 101 kiskutyában.
– „Na, és? Na, és?!” Gondolkozz, apcika! A szülinapjára meg karácsonyra mindenkitől kap ajándékot. Sokkal többet, mint én!
Szó bennszakad, hang fennakad – ahogy nagy költőnk írja.
Megnémultam.
Szerencsére a feleségemnek mindig helyén az esze. (Naná! Miután neki van…)
– Kislányom! – tette félre a varrását kedvenc nejem, és az ölébe húzta Emikét. – Mi nem akarunk elválni. Mi szeretjük egymást.
Emike összeráncolta a homlokát. Látszott, hogy erősen gondolkodik a probléma megoldásán. Aztán felcsillant a szeme. Talált kiskaput!
Segítség! – gondoltam halkan.
– És mi volna – kérdezte –, ha csak egy kicsit válnátok el? Aztán majd megint szerethetitek egymást…
A feleségem csendesen pislogott. Neki is lefagyott a vinyója. De láttam, utolsó fellobbanásával ugyanarra gondol, mit én: Emike vagy a Bergman-filmeket ismeri, vagy az életet.
