A filmes mesemondás 22 parancsolata hollywoodi recept szerint – [Böszörményi Gyula írása]
A Shrek című DreamWorks film – ma már látjuk – forradalmasította a mozi és mese kapcsolatát. A „zöldöklű öldöklő” szakított a korábbi gügyögös, édes-romantikus mesetrenddel és valami egészen új stílust teremtett. Walt Disney nyálcsöpögtetős, mézédes, émelyítően romantikus hableányainak, pónijainak és kollaboráns indiánhercegnőinek befellegzett. A Pixar Stúdió (bár a Shrek pont nem az ő alkotásuk) olyan friss, vagány, merész humorú, eszement [azaz zseniális] ötletekkel teli filmeket kezdett ontani, amik nem csak a gyerekeknek, de a felnőtteknek is hamar a kedvenceivé váltak. Mindehhez pedig elsősorban a forgatókönyvírók, történetfaragók sziporkázó szelleme, no meg némi hollywoodi profizmus kellett.
A jó csülkös babnak, velős pacalnak, halászlének a felmenőink által szerzett tapasztalatok alapján írt recept az alapja. A történetmondásnak ugyanígy megvan a saját, immár nem is titkos receptje. Emma Coats, a Pixar egyik storyboard-rajzolója 22 pontba gyűjtötte és az interneten keresztül mindenkivel megosztotta a mesemondás legfőbb fortélyait, amiket a Némó nyomában, a Hihetetlen család és a Wall-E forgatókönyvíróitól lesett el.
Íme a recept!
[Mivel magam is túl vagyok már néhány megvalósult – és sokkal több fiókban heverő – forgatókönyvön, valamint több mint 40 kiadott regényen, vettem a bátorságot, hogy a hollywoodi mesterpontokhoz beírjam néhány saját gondolatomat is – B. Gy.]
1. A főhőst nem a sikereiért, inkább a küzdenitudásáért, a „küszködéséért” szeretünk/csodálunk.
Való igaz, hogy a nézők (olvasók) ízlése sokat változott az utóbbi 40-50 évben. Egykor csakis a rettenthetetlen, legyőzhetetlen hősök voltak a nyerők, míg mára az esendő karakterek váltak a mozilátogatók kedvenceivé. A mai „mozista” ugyanis sokkal öntudatosabb, mint Superman rajongói: ők magukat akarják a vásznon látni, amint – esendőségük, gyengeségük ellenére – végül mégis győzedelmeskednek. Ha jobban megnézzük, valójában a mai mesehősök valahol mind Woody Allent utánozzák.
2. Azt tartsd szem előtt, hogy mi érdekel téged nézőként, ne azt, hogy mit szeretsz csinálni íróként. Ez sokszor két különböző dolog!
Vagyis a legjobb, ha az író igyekszik azonosulni a nézővel. Na, ezt felejtették el az utóbbi 50 évben maximálisan a magyar filmcsinálók, elsősorban a rendezők! És ezért szól még mindig a panasz, miszerint továbbra sem készülnek kellő számban és minőségben magyar mese- és ifjúsági filmek.
3. Fontos a téma, de amíg a történet végére nem érsz, igazából nem tudhatod, miről szól. Aztán jöhet az átírás.
Íróként állíthatom: ez bizony sokszor igaz, bár nem általános érvényű. Hosszan kéne magyarázni az alkotói folyamatot, amibe most inkább nem mennék bele, szóval csak annyit mondok: bizony, az írót leginkább a saját története képes meglepni azzal, hogy írás közben önálló életre kel, és egész másról kezd szólni, mint ahogy azt a tollforgató eleinte elképzelte.
4. Egyszer volt, hol nem volt egy… – Mindennap… – Egy napon… – Ezért hát… – Így hát… – Míg végül…
Nos, Emma Coats „parancsolatainak” eme pontja némi magyarázatra szorul, mivel azok, akik sosem írtak, vagy tanulták a történetmesélés (szerkesztés, dramaturgia, stb.) szabályait, aligha érthetik, mit hablatyol itt. Pedig amit ír, az szakmai szempontból tökéletesen rendben van. A fenti felsorolás a forgatókönyvek (történetek) belső dramaturgiai rendszerét foglalják össze: ilyen ritmusban kell a mesének kibomlania. Egyszer volt, hol nem volt egy: nyitó jelenet – Mindennap („így éltek, éldegéltek”): a történet alapjainak lerakása – Egy napon: történik valami (konfliktus kezdete, pl. Shrek mocsarát elfoglalják a menekült mesefigurák) – Ezért hát: a hős első reagálása (pl. menekül, bebörtönzik, elbújik, tehát bajban van) – Így hát: a hős ellenlépéseket tesz, barátokat szerez, küzdeni kezd – Míg végül: győz (vagy elbukik). Figyeljék meg: minden jó történet így épül fel!
5. Egyszerűsíts! Sűríts! Gyúrj össze karaktereket! Ugord át a kerülőutakat! Olyan érzés, mintha fontos dolgok maradnának ki, pedig felszabadulsz.
A húzás rettenetes borzalmassága, mely mégis szükséges. Ez minden írónak fáj, de meg kell lennie.
6. Miben jó a karaktered? Milyen helyzetben mozog otthonosan? Ha már tudod, akkor zúdítsd rá ezek szöges ellentétét. Állítsd őt erőpróbák elé!
Vagyis íróként kötelességünk a magunk hőseivel a lehető legaljasabb módon bánni, hogy aztán a földmély legmélységesebb bugyraiból hozhassuk fel őt. Hahahahehehihihi (ez itten egy sátáni kacaj!): írónak lenni jó!
7. Előbb a történet végét találd ki, s csak aztán agyalj a közepén. Komolyan! A történet végét kiötleni a legnehezebb, úgyhogy rögtön a munka elején ess túl rajta.
Ez persze már kicsit el van poénkodva, de azért Emma Coatsnak igaza van: a történet lezárása, minden szál elvarrása, és persze a meglepő, felszabadító, egyedi csattanó kiötlése valóban nehéz. Ráadásul az sem árt, ha az író már akkor tudja, hová akarja eljuttatni a szereplőit, mikor még csak a történet elejét írja.
8. Fejezd be a történetet, akkor is, ha nem tökéletes. Tökéletes befejezés csak tökéletes világban van. Lépj tovább. Legközelebb írd meg jobban.
Ez a pont semmi másról nem szól, mint arról, hogy légy kitartó és állhatatos: jó tanács, mely minden más szakmában, tevékenységben is fontos és igaz. Az írás esetében persze azt is jelenti, hogy még ha végül ki is derül: fércmű született, azért annak leírása sem volt hiábavaló, hisz közben rengeteget tanulhattunk saját hibáinkról, gyengeségeinkről.
9. Ha elakadsz, írj egy listát azon eseményekről, fordulatokról, amik semmiképp sem következhetnek be a történetben. Gyakran így bukkan felszínre az az ötlet, ami majd továbbsegít.
Ez valójában csak egy ügyes pszichológiai trükk, ami nem engedi, hogy az alkotó „begörcsöljön”, ehelyett tovább dolgoztatja az agyát, s ennek végül valóban eredménye lesz. Mint mikor nem találjuk a kulcsunkat, s úgy keressük azt, hogy előbb kizárjuk azon a helyeket, ahol biztos nem lehet.
10. Szedd ízekre a kedvenc történeteidet! Ami igazán tetszik bennük, az benned is ott rejtőzik valahol. Fel kell ismerned, mielőtt használni kezded.
Más művek, filmek aprólékos elemzése valóban fontos, de – szerintem – nem azért, hogy önmagunk lényegéhez közelebb jussunk. Ez a tétel nekem már kicsit „lila”, de mondanivalójának egy része (elemezz más filmeket) tényleg hasznos.
11. Ha papírra veted az ötleted, elkezdhetsz rajta dolgozni. Ha azonban a fejedben marad, akkor biztos, hogy sosem fogod megosztani senkivel.
A fejben tárolt történetcsírák egy idő után elhalnak, szétfoszlanak, örökre elvesznek. Nem azért, mert az írónak likas a feje és elfelejti, sokkal inkább azért, mert az agyban tárolt ötletek valahogy „romlékonyak”. Hogy miért van ez így, nem tudom, de tény, hogy ha egy ötletről nem írtam le legalább valamicske vázlatot, az másnapra valahogy unalmasnak, érdektelennek kezdett tűnni, s aztán el is veszítette minden zamatát, színét. Az író tehát jegyzeteljen!
Folytatás a jövő héten!
Forrás: EVE
Képek: PIXAR
Külön köszönet Köbli Norbert forgatókönyvírónak, aki felhívta a figyelmemet Emma Coats „parancsolataira”.
