Archív

Emike és a betörő

Bementem a fürdőszobába, és belenyomtam a fejemet a klotyóba, hátha sikerül megfulladni! – [NógiMesék – Nógrádi Gábor (Nógi) meséje]

Amikor este 11 órakor hazaérkeztünk a színházból, Emike az asztalnál egy halom fémpénzt számolgatott. A halom mellett hevert a pénzes borítékunk százezer forinttal. (Ennivalóra, áramra, gázra, stb. a szekrényben, a lepedők alatt tartjuk.) A boríték mellett a nagymama arany ékszerei csillogtak, azaz egy karkötő, két nyaklánc, három gyűrű. Úgy éreztem, rögtön elájulok, aztán megfojtom magam és leugrom az emeletről.

– Mit csinálsz, kicsi lányom? – hörögtem, mire Emike csodálkozva rám nézett.

– Nem látod? Számolom a nyereményemet.

Emikét a nagymamára hagytuk, aki velünk lakik. Nagymama azonban sokat dolgozott aznap is (főzés, mosás, takarítás), és ez volt az oka, hogy elaludt a gyerekszobában mesélés közben.

A többit Emike mesélte el, miközben, hol a fejemhez kaptam, hol a szívemhez, hol a szíjamhoz.

– Amikor nagyi elaludt, valami zajt hallottam. Kijöttem a szobából. Egy bácsi állt a szekrény előtt, és nézegette a ruhákat. „Szervusz!”, mondtam neki. Mit keresel?” A bácsi ijedten összerándult, mert kicsit megijesztettem, amikor kijöttem hirtelen. Még dadogott is. „Én…én…”, kezdte mondani. „Én a pénzt keresem.” „Ott van a lepedők alatt”, mondtam neki, mert tudtam. A bácsi megtalálta a borítékot. Megnézte, mennyi van benne, és zsebre tette a pénzt. „Nagyon okos kislány vagy!” – mosolygott rám, mert ő tudja, nem úgy, mint te, apcikám. Aztán azt mondta, hogy egy ilyen okos kislány biztosan tudja, hol vannak az ékszerek. Persze, hogy tudtam! Bekísértem a nagyi szobájába, és kinyitottam a nagyi kazettáját, mert láttam, hogy a kulcsot a lámpa alá tette. A bácsi nagyon megdicsért. Eltette az ékszereket, de aztán egyszerre csak sírdogálni kezdett. Sírt, és elmondta, hogy neki is van egy kislánya a feleségénél. Azt is mondta, hogy ő rossz apa, mert minden pénzét eljátssza. Neki ez a szenvedésbetegsége: pénzben játszik kártyát, lóversenyt meg mindent, és folyton veszít. Vigasztaltam, hogy ne sírjon, mert nekem is ez a szenvedésem. Én is szeretek pénzben kockázni, de én mindig nyerek. Tudod, ahogy szoktunk veled meg nagyival öt forintos alapon. A bácsi rögtön abbahagyta a sírást. „Tényleg?”, kérdezte. „Tudsz kockázni?” „Naná!”, mondtam. „Mint az állat! Akarsz játszani egyet?” A bácsi akart, de azt mondta, nem tudunk játszani, mert nekem nincs pénzem, és pénz nélkül nem izgalmas a játék. Akkor elővettem a fiókodból a dugi aprópénzedet, a kétszázasokat meg a százasokat, mert tudom, hol tartod. „Oké!”, mondta a bácsi, és hoztam a kockákat. Először hagytam nyerni kétszer, ahogy te is szoktál engem. Azt hiszed, nem tudom? Aztán betettem középre az összes pénzem, vagyis a pénzed, ami maradt. Meg azt is mondtam, elviheti a laptopodat, meg a kameránkat, ha nyer. Erre ő is betette az összes pénzt, amit kivett a lepedő alól. Persze nyertem. A három kockával tizennyolcam volt… Igen, apcika, csaltam egy kicsit, ahogy tőled láttam. „Véletlenül” leejtettem két pénzt, és mikor lehajolt értük, rögtön dobtam, meg hatosra fordítottam a kockákat. Láttam, hogy gyanakszik, de ismersz: nálam ártatlanabb kislány nincs, ha akarom. A bácsi picit bosszús lett, és mikor mondtam, hogy mindjárt itt lesztek, mert hallottam a kocsinkat megállni, akkor ideges is. „Oké!”, hadarta. „Tegyünk fel mindent egy dobásra!” És középre tolta a nagyi ékszereit. „Rendben!”, mondtam. De sajnos, nem tudtam csalni. Hiába ejtettem le egy kétszázast, nem hajolt le érte. Mindegy, gondoltam, ha el is veszítek mindent, úgyis kapsz majd fizetést megint, nem? De szerencsénk volt. A bácsi tizenkettőt dobott. Én tizennégyet. Nyertem. Akkor hallottam, hogy jöttök, mert nyílt az ajtó, és a bácsi kiugrott az ablakon. Azt hiszem, ott is jött be. Nem is köszönt. Csak azt súgta, hogy: gratulálok!

Mikor Emike idáig ért a történetben, meghallottuk anyám hangját

– Emike, hol vagy?

A feleségemmel rohanva visszatettük az ékszereit a kazettába, a pénzes borítékot a lepedő alá, és mire a nagyi kijött, már a fotelben kapkodtam levegő után.

– Szervusztok! – pislogott a nagyi. – Nem is hallottam, mikor érkeztetek. Jó volt a színház? Jól szórakoztatok?

– Kitűnően! – mondta a feleségem még mindig kissé sápadtan a rémülettől.

– És mi ez a sok pénz az asztalon? – mutatott nagyi a halom apróra.

– Nyertem…! – kezdte Emike, de közbevágtam.

– Én adtam Emikének! Mert olyan jó volt.

– Úgy is oké! – rántotta meg a vállát kicsi lányom, és besöpörte gondosan gyűjtögetett dugipénzemet az ovis táskájába.

Én pedig bementem a fürdőszobába, és belenyomtam a fejemet a klotyóba, hátha sikerül megfulladni!

SEGÍTSÉG!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top