Archív

Szűzhóhér

fehrA halállal való megbüntetés talán nem is az igazság szolgáltatása, hanem csupán a bosszúvágy, a gyűlölet kielégítése, aminek valójában sokkal kevesebb köze lehet az itt-maradók veszteségéhez, mint amennyire az első ránézésre tűnhet. – Fehér Renátó írja az Apokrif vendégnaplóját a Librariuson.

feketemoso-kisebb

„Ha megölöd, ő nyert” – mondja a Morgan Freeman által játszott William Somerset nyomozó a Hetedik című, 1995-ös David Fincher-film zárójelenetében. John Doe, akit Kevin Spacey alakít, körmönfont, sátáni logikával mozgatja a szálakat a hét főbűnt megtorló gyilkosságsorozatában. Végül aztán önmagát teszi meg hatodik bűnösnek, az Irigység vádlottjának, és tétlenül térdelve a homokban, de ideidőzített csapásokkal eléri, hogy David Mills nyomozó (Brad Pitt) legyen az utolsó, a hetedik, a Harag. Mills teljesíti be egyetlen lövéssel Doe mesterművét, elkerülhetetlenül, mert szabadíthatatlanul. Doe saját magát áldozza fel, öleti meg Millssel, hajtat végre vele halálbüntetést, ami által őt is „elpusztítja”. David Mills azért is szabadíthatatlan, mert ott állhat pisztollyal a kezében a végtelenné tágított másodpercben, és Isten előtt – ha netán nem Doe módjára, de hisz benne – gyengének találtatik. A lövést megelőző pillanatban hangzik el Somerset (a filmjelenet szempontjából talán túlbiztosító) idézett mondata.

Az épp egy éve felbukkant Anders Behring Breivikről akarok valamit mondani. Róla és csakis róla. Rettegek, hogy már így is kegyeletsértőnek vagy nevetségesnek látszik az idecitált filmes párhuzam. Többek között ezért sem időznék el hosszabban a néhány közösnek tűnő jellemzőn: a grafomán elméletgyártáson, a bűnösnek, megbüntetendőnek tételezett áldozatokon, a műveletnek illetve mesterműnek nevezett gyilkoláson.

Perének harmadik napján, még áprilisban Breivik azt mondta, hogy szánalmas megoldásnak tartaná, ha börtönbe zárnák (kívülről tudjuk ezt is: csupán 21 évre); csak a halálbüntetést vagy a teljes felmentést tartaná logikus ítéletnek. Egy nappal korábban visszahívták a per egyik ülnökét, mert az események után a Facebookon halálbüntetést követelt a merénylőre. Breivik tárgyalótermi viselkedése a még most is folytatódó műveletének részeként hat, cinizmusa, színpadiassága, exhibicionizmusa, önbizalma, állandó kaján vigyora, és hogy újra megtenné, mind-mind olaj a tűzre.

Hiába nem adják egyenesben a tárgyalást, Breivik (minden politikai, társadalmi kérdéstől független) alapeszméje, a (verbalitáson már régen túllépő fizikai) kegyetlenség legitimitása, így is (még egy magát büszkén, ezer éve kereszténynek valló országban is) képes lehet beszivárogni a norvég nappalikba, a norvég vérkeringésekbe, a norvég gerincvelőkbe, és noha először épp a gazdatest, Breivik ellen, de megkezdheti működését és burjánzását. Ha a közvélemény vért akar, ha a közvélemény a halálbüntetést, a kivégzést követelné engesztelhetetlenül, az Breiviknekmagának – mint az eszme prédikátorának – már részsiker lenne. Saját jogerős meggyilkoltatásának kiprovokálásával (most már végzetesen) megtörné az ítéletvégrehajtót, a szűzhóhért, azaz a norvég bíróságot, a norvég államot, azt a norvég valóságot, amely talán a világ legtöbb pontjáról nézve álomnak tűnt.

A Breivikre (és Doera) jellemző magatartás, mentalitás és célkitűzés azért is kivétel, mert jellemzően a legkegyetlenebb gyilkosok sem készülnek ördögi tervvel arra, hogy megölettessék magukat (az odabent elkövetett öngyilkosság és az öngyilkos merénylők esete az eddigiektől ezért is teljesen különböző, másik borzalom; börtönök komforthelyzetét pedig ezen a szinten emlegetni, legalább annyira kegyeletsértő, mint amit én fentebb – ha egyáltalán – elkövettem).

Akárhogy is, függetlenül attól, hogyan áll hozzá az adott jogrend (jelen állás szerint számításba sem veszi) vagy a bűnös egy ilyen lehetséges végkifejletthez, a halállal való megbüntetés talán nem is az igazság szolgáltatása, hanem csupán a bosszúvágy, a gyűlölet kielégítése,aminek valójában sokkal kevesebb köze lehet az itt-maradók veszteségéhez, mint amennyire az első ránézésre tűnhet. Hiszen – rongyossá ismételjük ezt a tanulságot is – az anyáknak, apáknak, testvéreknek életük végéig nem szolgáltatható igazság. Ítélet van – igazság nincs. És ugyan miféle gyász, miféle fájdalom az, ami enyhíthető lenne egy vadidegen által egy vadidegenbe döfött méreginjekcióval?

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top