Halkan agyvérzést kaptam, lefolytam a kőre, a feleségem felmosott, és belecsavart a cipőmbe, hogy elmehessek dolgozni. – [NógiMesék – Nógrádi Gábor (Nógi) meséje]
Reggel majd hanyatt estem a fürdőszoba előtt, amikor meghallottam kicsi lányom hangját.
– Ez neked fogmosás, Mudruckó? Figyelj! Alul egy perc, felül egy perc, balra egy perc, jobbra egy perc! Érted, Mudruckó?
Micsoda? Kicsoda? – próbáltam megkapaszkodni nem létező hajamban, hogy hanyatt ne essem. – Mudruckó? Hogy kerül ide valaki, akiről én nem tudok?
Rohantam a feleségemhez.
– Rózsi! Ki van a fürdőszobában?
– Ki volna? Emike!
– És még?
Feleségem a homlokomra nyomta a tenyerét.
– Nem vagy te lázas, szívem?
– Nem vagyok, szívem! – hörögtem. – Csak nem értem, hogyan hívhattok vendéget az én megkérdezésem nélkül!
Feleségem odament a fürdőszoba ajtajához, és bekopogtatott.
– Emike! Bemehetek?
– Most nem – mondta kicsi lányom –, Mudruckó pisil.
– Jól van. Utána mossatok kezet, és gyertek reggelizni – mondta a feleségem, és bement a konyhába.
Csak egy koppanást hallottam.
Azt hiszem, leesett az állam.
Mi?! Micsoda?! Álmodom? Elvarázsoltak? Leittam magam? Vagy bedrogoztam?
Az én saját, ember és isten előtt hűséget esküdött kedves feleségem természetesnek veszi, hogy egy mudruckó nevű akárki az én kicsi lányom jelenlétében a fürdőszobánkban pösöl?!
– Rózsi! – üvöltöttem a konyha felé száguldva. – Ki az a Mudruckó?
– Először is ne üvölts! – suttogta a feleségem.
– Nem üvöltök – üvöltöttem –, csak tudni szeretném, kit hívtok meg tik a beleegyezésem nélkül? Ki pisilget a kislányom jelenlétében a fürdőszobában? Ki az a Mudruckó?
Feleségem nagyot sóhajtott.
– Nyugodj meg, szívem, és ülj le! Megpróbálom elmagyarázni,
Leültem.
– Próbáld meg, Rózsikám, próbáld meg! – lihegtem. – Tudom, hogy hülye vagyok, mint hat pár rendőrcsizma, és a három diplomámmal kitörölhetem a sejhajomat, ha Emike megértéséről van szó, de azért próbáld meg!
– Tudod, szívem – kezdte a feleségem a magyarázatot –, Mudruckó nem létezik. Mudruckó nincs.
– Szóval: nincs! – hörögtem. – Mossa a fogát, lepisálja a vécédeszkát, de nincs!
– Így van! – mondta a feleségem. – Mudruckót Emike találta ki tegnap este, hogy neki is legyen valaki, akinek parancsolgathat. Azt mondta a kicsi lányod ugyanis, hogy a gyerekeknek mindenki parancsolgat, de a szegény gyerekek nem tudnak kinek parancsolni, és ezért lelkük lesz. Így mondta. És a lelkükkel orvoshoz kell majd vinni őket. Ezt is mondta. Úgyhogy neki most van a Mudruckója, akit ugráltathat, oktatgathat, fegyelmezhet, sőt, még meg is büntethet.
Ültem az asztalnál, és másodpercenként pislogtam egyet.
– Aha! – pislogtam. – Aha! – és igyekeztem felfogni a feleségem szavait.
Mudruckó van. Mudruckó nincs. Mudruckó van. Mudruckó nincs.
Közben Emike beszaladt a konyhába, és az asztalhoz húzott még egy széket.
– Ülj ide, Mudruckó! – mondta. – Egyél szépen! És ne csámcsogj, mint apa szokott, mert nem kapsz fagyit.
Halkan agyvérzést kaptam, lefolytam a kőre, a feleségem felmosott, és belecsavart a cipőmbe, hogy elmehessek dolgozni.
És ez csak egyetlenegy nap volt, drágáim, ebben az évben.
Emike nem semmike!
