Archív

Hogyan írjunk sikeres mesefilmet? 2.


A filmes mesemondás 22 parancsolata hollywoodi recept szerint – [Böszörményi Gyula írása]

A jó csülkös babnak, velős pacalnak, halászlének a felmenőink által szerzett tapasztalatok alapján írt recept az alapja. A történetmondásnak ugyanígy megvan a saját, immár nem is titkos receptje. Emma Coats, a Pixar egyik storyboard-rajzolója 22 pontba gyűjtötte és az interneten keresztül mindenkivel megosztotta a mesemondás legfőbb fortélyait, amiket a Némó nyomában, a Hihetetlen család és a Wall-E forgatókönyvíróitól lesett el.

Íme a recept folytatása! [korábbi pontok ITT]

[És mivel magam is túl vagyok már néhány megvalósult – és sokkal több fiókban heverő – forgatókönyvön, valamint több mint 40 kiadott regényen, vettem a bátorságot, hogy a hollywoodi mesterpontokhoz beírjam néhány saját gondolatomat is – B. Gy.]

12. Ne becsüld túl az első ötletet. Se a másodikat, se a harmadikat, se a negyediket, se az ötödiket. Kerüld a közhelyeket! Lepd meg magad!

Számomra ez a „parancsolat” nem sokat mond, illetve kicsit falsnak és könnyen félreérthetőnek tetszik. Az első ötlet, maga az „isteni szikra” az egész mű alapja. Az írót „villámcsapás” éri, az Univerzum sötétsége (vagyis az író koponyájának belseje, melyben bizony sokszor tényleg a sötétség az úr) hirtelen fényt kap, és BANG! Persze erről a BANG-ról később sokszor kiderül, hogy csupán PUKK volt, mely jól álcázta magát. Ám ha az ötlet ragyogása mégis fennmarad és állandó sugárzássá válik, már nem szabad engedni, hogy elenyésszen. A közhelyek eldobása pedig… Nos, itt némi ellentmondást érzek Emma Coats „parancsolata” és a realitás között, hisz tény, hogy Hollywood bizony közhelyekből, klisékből teremti sikeres filmjei javát. Épp ezért én picit „hangolnék” a „parancsolaton”, valahogy ekként: úgy használd, keverd, oszd és díszítsd a már bevált kliséket, hogy végül magad is meglepődj a végeredményen.

13. Ruházd fel a karaktereket önálló véleménnyel. Írás közben kényelmesnek tűnhet egy passzív / semleges karakter, ám rontja a film közönség általi megítélését.

Vagyis minden szereplőnek legyen önálló egyénisége, célja, akarata. Erre csak annyit mondhatok: még vili! Valahogy ez olyan természetesnek tűnik a számomra, hogy úgy érzem, talán nem is kellett volna bevenni a „parancsolatok” közé, de aztán rájöttem: ehhez a „természetes tudáshoz” nekem is el kellett jutnom. Bizony sokkal kényelmesebb olyan karaktereket mozgatni, akik csak teszik, ami épp a történetnek a legjobb és kész, ám ez az írói kényelem megbosszulja magát. Üres, érdektelen, unalmas szereplők sora jelenhet meg egy-egy történetben, ha lustálkodunk, mondván: ne legyen neki egyénisége, mert akkor folyton azzal kell bíbelődni, hogy most vajon megtenné-e vagy sem, amit épp rá akarunk róni. A legkisebb mellékszereplőnek is KELL, hogy legyen egyénisége!

14. Tisztában kell lenned azzal, hogy miért pont EZT a mesét akarod elmondani. Ismerned kell a benned lobogó szenvedély lényegét, mert a történetnek abból kell táplálkoznia, az lesz a történet szíve.

Kevesen tudják, akik nem szakmabeliek, hogy egy-egy filmforgatókönyv gyakran hosszú évekig készül. Az író egymás után ontja a különböző változatokat, gyakran félreteszi, „jegeli” a dolgot, majd ismét előveszi, bíbelődik, babrál vele, esetleg teljesen elölről kezdi az egészet. Ez a lassú, ám ideális filmírás. Az igazán jó filmek sosem úgy íródnak, ahogy a gyorskajáldák kínálatát lökik elénk. Csakhogy az író sokszor megbízásra, felkérésre dolgozik, mely során kemény határidők szorongatják a torkát. Ráadásul ilyen esetekben legtöbbször az alapötlet sem az övé, vagyis valaki más álma, vágya, szenvedélye közé kell befészkelnie magát. Ezt tudva bizony a fenti „parancsolatot” ki kéne egészíteni, valahogy így: 14/a – Ha felkérésre, határidőre kell dolgoznod, csak akkor vállald, ha az idegen ötlet tényleg tetszik, és megmozgat benned valamit, amiből munka közben tán még szenvedély is válhat (bár erre kicsi az esély). 14/b azaz magyar kiegészítés: akkor is vállald, ha az éhenhalás küszöbén állsz, mert egy halott író már senkinek sem hasznos, ráadásul nyugodt lehetsz, mert a mardosó éhség gyakorta segít felizzítani a szükséges szenvedélyt.

15. Gondold át, mit éreznél az adott szituáciában, ha a szereplő helyében lennél? Az őszinteség hitelességgel ruházza fel még a leghihetetlenebb helyzeteket is.

Hm. Íróként tudható, hogy ez a „parancsolat” nagymértékben hamis. Egy-egy történetben számos karaktert kell mozgatni, megszemélyesíteni, melyek mind különböző egyéniséggel bírnak (feltéve, ha betartjuk a 13. pontot!). Ha pedig így van, akkor az egymástól eltérő célú, jellemű karakterek nem reagálhatnak mind úgy a fellépő helyzetekre, ahogy az író tenné, hisz az író csak EGY személyiséggel bír (hacsak nem tudathasadásos – bár mondják, hogy íróként annak kell lenni). Érteni vélem Emma Coats tanácsát (éld bele magad az adott karakterbe, azonosulj vele), de a fenti megfogalmazás könnyen tévútra vezetheti a tapasztalatlan alkotót.

16. Legyen a történetnek tétje. Adj rá okot, hogy drukkolhassunk a karakternek: mi van, ha nem jár sikerrel? A főhős tűnjön esélytelennek.

Ez a feszültségteremtés alapja, bár óvatosan kell vele bánni, mert ha a főhősünk túlságosan elveszett és esélytelen, akkor könnyen szánalmas lúzerré válhat, és a győzelme végül savankásan „kamu” ízű lesz. Az ilyesmi pedig még egy mesében, csodákkal fűszerezett varázsfilmben sem megengedett! Pl. nagyon zavaró, ha a hőst hihetetlen (és ezért hiteltelen) véletlenek segítik a győzelemhez. A diadal csak akkor ér valamit, ha ésszel, ügyességgel, erővel, furfanggal harcolják ki.

17. Munka sosem vész kárba. Ha valami épp nem működik, rakd félre, lépj tovább – később még hasznos lehet.

Kiegészíteném: „Munka sosem vész kárba…”, mert jó esetben értékes tapasztalattá alakul. Sokszor megtörténik, hogy az író jegyzetelni kezd, ötleteket firkál, történetvázlatokat skiccel, napokat, heteket dolgozik egy ötleten, s végül rájön, hogy ebből semmi nem lesz. Az ifjú alkotók ilyenkor depresszióba esnek, mondván: elpocsékolták az idejüket. A tapasztalt író viszont tudja, hogy ha az adott ötlet hamvába holt, és sosem lesz belőle kész történet, attól még a rászánt idő nagyon is hasznos volt: megtanulhatta belőle, hogy legközelebb ugyanazokat a tévutakat ne járja be. Tehát ami elveszett a réven, az be fog jönni a vámon – akármit is jelentsen ez.

18. Tudnod kell, mikor hozod a legjobb formád és mikor szerencsétlenkedsz. Ismerned kell önmagad: fel kell ismerned a kettő közötti különbséget. A történetalkotás tesztelés és nem csiszolgatás.

Ez kicsit homályos „parancsolat”. Szinte látom, ahogy Emma Coats lábjegyzetben említést tesz a jóga, a feng shui és Lao Ce bölcseleteiről, miközben indiai füstölők teremtette ködben, lótuszülésben lebeg a padló fölött. Természetesen jó, ha az író valamelyest ismeri önmagát – egyáltalán: ha az ember ismeri önmagát. Ám én a legtöbb írónál épp az ellenkezőjét tapasztaltam: attól olyan jó, kiváló, sőt, olykor zseniális alkotók, mert nem ismerik, de a történeteiken, karaktereiken keresztül felfedezni, megérteni kívánják önmagukat. Az írás önelemzés, ön-pszichoterápia. Persze tényleg nem árt, ha az író mindig tisztában van vele, hogy most épp „süvít a tolla”, vagy csak firkálgat vele – de ezt szerintem minden esetben pontosan lehet érezni. S hogy a történetalkotás kísérletezgetés-e? Igen, ha jól megy, akkor az. A finomítgatás pedig nagyon is fontos: anélkül csak rettentő zagyva, kusza és érthetetlen agymenéseket olvashatnánk forgatókönyvként.

19. Ha a véletlenek bajba sodorják a karaktert, az jó; ha kihúzzák belőle, az csalás.

Igen, ez határozottan így van. A mindent megoldó véletlenekkel csakis a tehetségtelen és lusta írók és rendezők operálnak, akik ráadásul ilyen esetekben rendre azt hiszik, hogy hihetetlenül frappáns megoldást találtak a konfliktusra.

20. Házi feladat: szedj szét egy olyan filmet építőelemeire, ami nem tetszik neked, és gondolkodj el azon, hogy miként raknád össze azokat úgy, hogy neked tetsző film legyen belőle!

Ez a „parancsolat” mindenképp hasznos: aki filmet akar írni, annak filmzabálónak, filmboncnoknak és filmrestaurátornak kell lennie.

21. Azonosulnod kell a helyzettel / karakterekkel; nem elég, ha “laza” vagy. TÉGED mi vinne rá, hogy így vagy úgy tegyél?

Lehet, hogy Emma Coats előre elhatározta: 22 parancsolatnak KELL összejönnie, de közben kiderült, hogy egyel kevesebb lesz? Ezt csak azért gondolom, mert bizony ez a pont valójában a 15. „parancsolat” újrafogalmazása, semmi több.

22. Mi a történeted leglényege, eszenciája? Meg tudod-e azt fogalmazni a lehető legrövidebb módon? Ha igen, erre építkezhetsz.

Filmes szaknyelven a történet lehető legrövidebb összefoglalását logline-nak nevezzük. Csupán néhány mondat, amiben benne van a történet mondanivalója, veleje, s mindaz, amiért az adott filmnek meg KELL születnie. Nevetségesen egyszerűnek tűnik ilyet létrehozni, pedig gyakran nagyon is kínkeservesen születik meg. Az alapötlet eleinte csak az író fejében, lelkében, szívében (néha más belsőségeiben) már ott van, és számára izgalmasnak, gyönyörűnek, szívszaggatónak tűnik, ám amikor megpróbálja továbbadni azt, hosszadalmas, élvezhetetlen magyarázkodás lesz a vége. Csakis kősziklára épülhet masszív ház: a jó logline (történet lényege dióhéjban) ez a kőszikla.

Itt ér véget Emma Coats filmes „22 parancsolata”, de a Librarius úgy gondolja, érdemes volna megismerni a hazai filmszakma résztvevőinek véleményét is mindezen kérdésekről. Kedves kollégák, ha kedvetek, időtök engedi, kérünk benneteket, osszátok meg gondolataitokat velünk, s ha elkülditek azokat az alomfogo@alomfogo.hu címre, írásaitokat nagy örömmel közöljük!

Forrás: EVE

Képek: PIXAR

Külön köszönet Köbli Norbert forgatókönyvírónak, aki felhívta a figyelmemet Emma Coats „parancsolataira” és akinek szívből ajánlom a BLOGját, ahol egyperces filmkritikákat olvashattok.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top