Tegnap aztán kérdőre vontam, hogy Juli, szeretném tudni, mirólunk miket szoktál mondani, amikor másnál vagy. (Bakos András írása)
Életében először akkor történt vele minden lépésről lépésre úgy, ahogyan eltervezte, amikor fogságba esett. Nyugati hadifogságba. Angolokkal találkozott egy erdei ösvényen, az egyik a csőnél fogva leakasztotta a válláról a karabélyt. A ruhájához nem nyúltak, pedig nem volt sokkal mocskosabb náluk. A fogolytáborban más magyarok is voltak, sőt, magyar zenészek. Bevették trombitásnak a zenekarukba. Egyszer Montgomery is hallgatta őket. Nem a vár ura, hanem a tábornok; azt mondta: fiúk, jobban tennétek, ha nálunk maradnátok. Ő azonban mindig az eget nézte, a felhők formáját. Találgatta, hogy amikor kelet felé halad a hidegfront, a zongora zongora marad-e hazáig? Itthon nagyon örültek neki, két hónap után mégis meggondolta magát, visszament. Kanadában állapodott meg, családot alapított, távolsági buszt vezetett harminc évig. Kanada Ferenczi bácsi szerint igazi ország, őszinteséget tanul és szépen lenyugszik benne az ember. Arrafelé szinte mindenki pecázik, nem csoda hát, hogy ő egyszer Trudo miniszterelnökkel is találkozott egy tó jegén. Egymás mellett vágtak léket hajnalban, csak világossal látta meg, kicsoda. Hol vannak a te body-guard-jaid? – kérdezte tőle. Az meg azt mondta, nem kell őrá vigyázni, nem hülye ő, hogy beleessen a lékbe.
Mindezt akkor mesélte el Ferenczi bácsi az újságnak, amikor hazaköltözött a feleségével. Én kérdezgettem, és való igaz, nagyon jót beszélgettünk. Egy hónappal később fölhívott, hogy menjek el hozzá sürgősen. Bevezetett a konyhába. A gyönyörű bronzszínű cserépkályha előtt két összeborított ládában kendermagos kakas pillogott.
– Magában megbízom – nézett szigorúan az arcomba. – Az egyik szomszédasszony mindig átjár hozzánk. Szerintem bolond, de a feleségem azt mondja, ez a legjobb barátnője, ezért eltűrtem, hogy az asztalomnál mindenkiről, aki az utcában lakik, mindenféle ocsmányságot beszéljen. Tegnap aztán kérdőre vontam, hogy Juli, szeretném tudni, mirólunk miket szoktál mondani, amikor másnál vagy. Fölpattant, még köszönni se köszönt, ránk vágta az ajtót. Gondoltam, majd megbékül. De reggel arra ébredtünk, hogy a ház előtti fenyőfán döglött csirkék lógnak. Én nem tudom, mit akar ez jelenteni. Már mindet eltakarítottam, de ebben még volt élet. Pörköltet főzök belőle, átviszem neki és a kezébe adom a kapuban, lássa, kivel van dolga. Még sose vágtam el csirke nyakát, gondoltam, maga biztosan segítene. Itt a kés.
– Én? Mégis hogy…? Hol a felesége, Ferenczi bácsi?
– Azt hagyja, el van foglalva.
– Mit csinál?
– Mit csinálna? Sír az árvám a barátnője után. Maga ugye nem azt akarja mondani nekem, hogy még sosem vágott tyúkot?
– De igen. Csak otthon…
– No, ez nagyszerű. Akkor próbálja otthon érezni magát nálunk!
{jcomments on}
