A nézők a Shakespeare-klasszikusba öltöztetve saját életük utóbbi kilenc évének lenyomatát kapták vissza.
A fiatal szerelmesek életét nem méreg vagy tőr oltja ki, hanem öngyilkos merénylő bombája. A Montague-kat és Capuleteket nemcsak családi gyűlölködés, hanem vallási különbségek is szembeállítják egymással. Az iraki környezetbe helyezett Rómeó és Júlia tele van a világ legerősebb zsoldoshadseregének tartott amerikai Blackwaterre, az irániakra és az amerikai újjáépítési erőfeszítésekre tett utalásokkal. A valaha az iraki diktátor propagandájának eszközévé silányított bagdadi Nemzeti Színházban tartott áprilisi bemutató után a közönség izgatottan találgatta, vajon a darabbal visszatért-e a komoly művészet az iraki fővárosba.
„A mi valóságunkról szólt a darab, arról, ahogy a szunniták és síiták egymást gyilkolják” – jegyezte meg Szenan Szádi egyetemi hallgató az előadás után.
Gyilkosságok természetesen továbbra is vannak. A bemutató utáni reggelen robbanásokat lehetett hallani Bagdadban. A nap végére az ország különböző helyein végrehajtott támadásokban csaknem három tucat ember halt meg, miközben a veterán iraki színészekből és feltörekvő tehetségekből álló társulat már a William Shakespeare szülőhelyén, Stratford-upon-Avonban megrendezett Shakespeare Világfesztiválra készült.
A férjet kereső bogár meséje
A fesztivált a Rómeó és Júlia Bagdadban előadása nyitotta meg, és a darabot tízszer fogják játszani július végén és augusztus elején a londoni olimpia kulturális programjának részeként is. A különböző vallási felekezethez tartozó szerelmesek története a közelmúlt kollektív iraki tapasztalatának csaknem minden elemét érinti. Az, hogy a sok könny mellett sok nevetést is kiváltott – főleg a robbanószerrel megrakott mellényt viselő, al-Kaida harcosra emlékeztető, mégis pojácaként viselkedő, Júliáért epekedő Paris alakja -, talán azt jelzi, hogy az iraki társadalom kezd megbékélni a háború traumájával.
„Rómeó kilenc évig nem látja Júliát, és első találkozásukkor a szunniták és síiták közötti konfliktusról beszélnek” – fedte fel Monadhil Daúd iraki színész és drámaíró, aki a darabot rendezte, és két éven át írta is.
A szunnita és síita szó nem szerepel a darabban, de oly módon utalnak a két felekezetre, hogy az iraki közönség azonnal tudja, hogy miről van szó.
Capulet, Júlia apja szunnita, mint azt vörös-fehér kockás kefijéje, kendője jelzi (arról nem is beszélve, hogy egy al-Kaida-harcos akarja feleségül venni a lányát). Rómeó apja, Montague ellenben fekete-fehér kockás kendőt visel, amely a síiták körében elterjedtebb.
„Az üzenetem az, hogy a szerelem jobb, mint a családok közti konfliktus” – közölte Daúd a The New York Times című lapnak nyilatkozva.
A darabban lépten-nyomon felbukkannak az iraki élet részletei. Egy amerikai tábornok kámeát farag, miközben gépfegyver ropogása a háttérzaj. Mivel Mercutio Mab királynőről szóló, szexuális töltetű meséjét túl kockázatosnak ítélték ahhoz, hogy konzervatív közönség előtt elhangozzon, egy férjet kereső bogárról szóló iraki mesével helyettesítették.
Hol vannak a Rómeók?
Shakespeare darabjait néha Szaddám Huszein uralma idején is játszották.
„A klasszikusok mindig átcsúsztak a cenzúrán” – jegyezte meg Deborah Shaw, az angliai Shakespeare-fesztivál igazgatója, Monadhil Daúd felesége.
Szerinte a diktátorok sokszor azért engedik játszani Shakespeare-t, mert darabjai „a hatalom legitimitásáról, igazságról, és arról szólnak, hogyan kell együtt élnünk”. Az arab vezetők néha azért is fordultak Shakespeare-hez, mert antiszemita célokra tudták használni műveit. A velencei kalmár a maga gonosz zsidó főhősével például fontos része volt az iraki tananyagnak Szaddám Huszein idején.
Shaw számára – aki úgy határozta meg a produkcióban játszott szerepét, hogy övé volt az első nyugati szem, amely az előadást látta – a darab felvetett egy olyan kérdést, amely egész biztosan sok iraki nőben is felmerült. „Hol vannak a Rómeók? Elegünk van a komor, fegyverüket rázó fiatal emberekből” – szögezte le.
Üzenet a világnak
A produkció szorosan kötődik Irak kulturális múltjához, a múlt század ötvenes éveinek élénk színházi életéhez. Ezt a múltat azonban fokozatosan eltörölték a háborúk és szankciók évtizedei, az, hogy Szaddám Huszein kormányzata nem tűrte a véleménynyilvánítás szabadságát.
Daúd, az 52 éves rendező az 1980-as években hagyta el Irakot, miután egy, az iráni-iraki háborúról szóló produkciójával feldühítette a kormányzatot. „Szaddám Huszeinnek nem tetszett, és a helyzetem nagyon veszélyessé vált” – idézte fel.
Elhagyta Irakot, és évekig a menekült művészek vándoréletét élte Stockholm, London és Damaszkusz között utazgatva. Tanult Oroszországban, előadásokat rendezett a washingtoni Kennedy Központban és a New York-i Brooklyni Zeneakadémián.
A darabban felbukkan az 82 éves, nagy népszerűségnek örvendő Szami Abdul Hamid is, aki 1965-ben megrendezte A velencei kalmár iraki változatát. Most történelemtanárt játszik, aki a vallásos hit és a szélsőségesség által elnyomott világi eszméket képviseli.
A Rómeót és Júliát játszó fiatal színészek alakítását az a törekvés hatja át, hogy a művészek új generációja számára visszaszerezzék a régi hagyományokat. „A mű az iraki valóságról szól, egyúttal üzenet a világnak – húzta alá a Rómeót játszó 24 éves Ahmed Moneka. – Mindannyian keresztülmentünk ilyen dolgokon, mindannyian részesei voltunk a válságoknak és felekezeti konfliktusoknak.”
A szunnitaként ábrázolt Júliát játszó 23 éves Szarva Malik síita kurd, aki a más felekezetű iránti tiltott szerelemre vonatkozó tapasztalataiból kiindulva építette fel az ábrázolt alakot.
Három évvel ezelőtt, egyetemistaként beleszeretett egy szunnita fiúba. A kapcsolatot tovább bonyolította az, hogy az ő családja gazdag volt, a fiúé nem. Eldugott helyeken találkozgattak az egyetemen és sűrűn leveleztek. „A családom folyamatosan le akart beszélni róla” – idézte fel az akkor történteket.
Ma már házasok.
„Sok férfi és nő, lány és fiú van, akik nem lehetnek a szerelmükkel. Én is közéjük tartoztam. Ám ha valóban szeretik egymást, át kell törniük a korlátokat” – szögezte le.
{jcomments on}
