Archív

Kőrösi Zoltán: Az utolsó meccs

uccsmeccs

A lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság előtt pár nappal jelent meg, de a szerző, Kőrösi Zoltán bevallása szerint nem tudatosan ekkorra időzítve Az utolsó meccs című novellás kötet, amely az alcíme alapján történeteket mesél el a titkos magyar focikönyvből.

A 42 novellát 38 portré – valamennyi Burger Barna felvétele – egészíti ki, a történetekhez kapcsolódva, egyben önálló egészet is alkotva. A fülszöveg szerint Kőrösi arról beszél, hogy „az élet és a labdarúgás között roppant sok a hasonlóság”, s „a különbség olykor legfeljebb annyi, hogy az egyikben világosabban vannak felfestve az oldalvonalak, és többé-kevésbé azt is lehet sejteni, hogy a bíró mikor fújja le a meccset”.

A szerző látszólag futballélményekről számol be, egyúttal azonban az országról, az itt élőkről mesél. A történetek konkrétumokból, megtörtént eseményekből indulnak ki, létező helyszínekről rugaszkodnak el, legendás játékosokról, nagy menetelésekről, a futball kiegészítő embereiről emlékeznek meg, de aztán a tényszerűségtől eltávolodva, szépirodalommá nemesülve futballon túlmutató üzenetet továbbítanak.

Kőrösi Zoltán – aki az írás mellett foglalkozott rádiózással, lapszerkesztéssel, tanítással, forgatókönyvírással, dramaturgiával – csaknem harminc éve focizik, tagja az íróválogatottnak. A Kalligram kiadó gondozásában megjelent legfrissebb novellagyűjteménye a tizennegyedik kötete, amely elmélyült szórakozást nyújt akár az Eb mérkőzései között, akár futballmentes időszakban.

Forrás: MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top