Utoljára akkor volt ilyen üres és idegen a szekrényem, amikor 93 szeptember elsején kinyitottam. Azért eddig év végén mindig hagytam itt valamit. Tornacipőt, fogkefét, egy törölközőt, tusfürdőt, de most kipucoltam. (Hartay Csaba évzáró prózája)
1996 júniusa. Shadóék acsomagjaik mellett ücsörögve utolsó perceiket töltik a szeghalmi kollégiumban. Körülöttünk nyüzsgő, pakolászó diákok nyitják-csukják a kolesz nyikorgó nagyajtaját. Mindenki lázban van, nemsokára megkezdődik a nyári szünet.
– Vége? – kérdi Runner mosolyogva Shadótól.
– Vége. Totál vége. Ennyi volt. Kezdődik az utolsó nagybetűs VAKÁCIÓ. Jó érzés kimondani, vagy nem is tudom. Mégiscsak jó, mert húzunk innen haza a picsába. De szar is, mert valaminek megint vége. Jó volt ez a társaság, na nem a nevelőtanárokra gondolok. Ezek az utolsó pillanatok, fater mindjárt itt van értem, kipakoltam mindent a szekrényemből. Teljesen, még a lakat is itt a táskámban, nem kell többé bezárni – Shado megtapogatja a tömött utazótáskáját, még egyszer kizipzárazza, beletúr, hogy minden megvan-e, majd elhelyezkedik a fotelban.
– Fura így látni az üres szekrényt, nem? Olyan idegen lett minden. Mások érkeznek a helyünkre. Ez is elmúlt, letudva. Pápá gimnázium, én is húzok nemsokára busszal Gyarmatra – mondja nagyot sóhajtva Runner.
– Utoljára akkor volt ilyen üres és idegen a szekrényem, amikor 93 szeptember elsején kinyitottam. Azért eddigév végén mindig hagytam itt valamit. Tornacipőt, fogkefét, egy törölközőt, tusfürdőt, de most kipucoltam. Lényeg, hogy le van tudva az érettségi, a gimnázium. Rémálmaimban jöjjenek elő ezek a kibaszott számonkérések – rázza a fejét Shado.
– Menj már, azért voltak itt jó dolgok is.
– Persze, Emi néni, meg a kurva szilencium.
– Nem arra célzok, hanem a bulikra.
– Ja, hogy a faszba ne – vágja rá Shado.
– Szavason, ha jól tanulsz, és nem vágnak ki, ki tudja milyen eminens köcsög lett volna belőled – löki meg Shadót nevetve Runner.
– Takarodjál már, hülye.
– De most tényleg. Kellettek neked ezek az évek. Meg nekünk is. Jó, hogy jöttél. Hiányozni fognak az órai, visszafojtott röhögéseink.
– Na, ne szórakozzál, még a végén könnyes búcsút veszünk egymástól. Persze, hogy jó volt, ennyi élmény, kaland, bebaszás, lógás, ökörködés, a közös poénok, ilyen sok minden biztosan nem történt volna velem Szarvason. Kellett ez a távolság, az tuti – sorolja Shado.
– Tényleg, Csillagék? – kérdi körbetekintve Runner
– Nem tudom, szerintem már ők is összepakoltak, lehet, hogy még valamelyik tanulóban vannak. Kirámolják a fiókjaikat, meg ilyenek. Csak jönnek ők is nemsokára.
– Azért Vargáné rendes volt. Nem is gondoltam volna – mondja halkan Runner.
– Ja, hogy a térképpel segített? – kérdez vissza Shado.
– Persze. Odatolta, hogy olvassuk le a csataévszámokat, és sima az érettségi kettes. Ha még hozzáírtál pár dolgot, összejött a négyes is. Bezzeg órán, ha feleltetett. Beléd fagyott a szar is a rémülettől.
– Ne is mondd. De utáltam, ha kimondta a nevem. Salamon Attila, mint valami végítélet. Szerencsére nem sokszor feleltem nála. Nem adott egyest, nem emlékszem, hogy adott volna.
– Feleletre lehet, hogy nem, de dogára biztosan benyomott párat – teszi hozzá Runner.
– Arra igen, hogyne. Mindegy, letudva. Tudod, mit szeretnék?
– Na, mit? Egy sört az Almában?
– Jó, az is jöhet, de inkább azt, hogy soha a büdös életben ne hívjanak ki többé a táblához. Soha. Szerintem ezt megoldom. A fősulin talán nem lesz ilyen.
– Hát, ha otthon nem raksz ki egy táblát a nappalitokba, és faterod nem rángat oda, hogy vázolj fel krétával egy másodfokú egyenletet, majd oldd meg, akkor sikerülni fog. A főiskola az más, ott már csak a vizsgákkal fognak szopatni, arra kell felkészülni. Gimibe csak nem fogsz már járni – mondja Shado felé fordulva Runner.
– Bebaszna. Itt az érettségi a kezemben. Nincs az az Isten, hogy még egyszer végigjárassák velem a gimit. Na, nézd, ott jön Ádám meg Esernyő. A két kis fasz. Harmadikosok. Még maradnak egy évet. Szevasztok, mit tébláboltok itt? Húzzatok haza, vége az évnek, idióták – szól oda nekik mosolyogva Shado.
– Jól van már, még kilépünk egy cigire a kapuhoz, 17:10-kor jön csak a ványai busz, addig még van időnk. Nem jössz? – kérdi Shadótól Ádám.
– Menjünk, a cuccom akkor itt hagyom, faternak kell még kábé fél óra, hogy befusson. Vigyázol a táskámra? Olvass addig valami hülye fantasyt, mindig van a farzsebedben egy gyűrött kötet – mondja Runnernek gúnyos mosollyal Shado.
– Na, húzás, büdös cigisek, nem kell rajtam viccelődni, vigyázok a retkes táskádra, nyugi – dől hátra a tanári előtti fotelban Runner, majd a táskájából elővesz egy fekete borítós, rongyosra lapozgatott könyvet.
Esernyő, Ádám és Shado még egy utolsó közös cigire kibattyognak a kollégium hűs kertjén át a kapuig. Nyári, dús leveleken szűrt, zöld fény vetül rájuk, ahogy nagy nyugalommal lépkednek a járdán.
– Saca nem fog hiányozni? – kérdi Shadótól vihorászva Esernyő.
– De, bazmeg, kurvára. Szerintem megyek, és lefotózom még utoljára a legkedvesebb koleszigazgatónkat, otthon meg beteszem a képét a vitrinbe – mondja Shado, közben mélyet slukkol a cigijéből.
– Jókat szórakoztunk együtt. A márciusi túra, a „keményen mondom” csávóval, beszarás, mekkora kaland volt. A vendégszobás-boros esték, a kocsmatúrák. Jól nyomtuk. Majd azért nézzél vissza, mit gengszterkedünk itt Esernyővel nélküled. Persze ha lesz időd, mondjuk András napokra. Vagy, hogy érzed? Visszajönnél pár bulira? – kérdezősködik Ádám.
– Novemberben, András napokra simán visszajövök. Alap. Addig meg küldök nektek hülye leveleket Szarvasról, olyanokat, amiket Dévvel lövöldöztünk egymásnak.
– Nyomasd a kövér borítékokat, kell, hogy feldobjon minket itt valami a sörökön kívül – mondja elmerengve Esernyő.
– Hoppá. Basszátok meg. Az apám lesz, az fater kocsija, be is kanyarodik, hogyhogy már ideért? De kurva gyorsan. Na, szevasztok, húzok befele a csomagomért – Shado sietősen nyújtja a kezét Ádáméknak, majd betrappol az utazótáskájáért a kollégiumba, még utoljára. {jcomments on}
