Archív

Martina „állati” naplói

Amikor azt látjuk, hogy ember és állat a legtökéletesebb békében él egymással, akkor ideje elkezdenünk gyanakodni: lehet, hogy egy Bonetti-regénybe tévedtünk? – [Böszörményi Gyula könyvismertetője]

Annyit egészen biztosra vehető, hogy Mathilde Bonetti szereti az állatokat (és a romantikus érzületű, enyhén nőies, manga-tekintetű „szőke hercegeket” – de ez egy másik könyvismertető témája lehetne, l. Love Factor). Az olasz írónő kislányoknak szánt sorozata, a Martina naplója szülőhazájában a negyedik kötetnél tart. Nálunk a harmadik részt jelentette meg nemrég a Könyvmolyképző Kiadó, bizonyítva, hogy nem csupán a vámpírokat és sámántanoncokat kedvelő olvasóknak kíván a kedvében járni.

Bonetti könyvei a 8-12 éves lányok minden titkos álmát magukban foglalják. Martina, kinek most épp a „naplóiról” szólunk, folyton a legkülönbözőbb, rendkívül bájos állatkákkal ismerkedik meg, veszi őket védelmébe és kalandozik velük. Az első kötetben – Az én Bambim – egy őzike, a másodikban – Lemúr szökésben – egy lemúr (ki hitte volna?), a harmadikban – A megközelíthetetlen csikó – pedig a kislányok legnagyobb kedvence, egy Ébenpalást nevezetű ló az, aki miatt Martina bármilyen áldozatra képes. Az olasz kiadó és a szerző állítása szerint igaz, tehát valóban megtörtént esetekről olvashat, aki kézbe veszi ezt a szép kiallítású, kifejezetten kislányoknak szánt sorozatot.

Martina naplója 1. – Az én Bambim

martina 2„Hirtelen bukkant fel előttem. Az egyik oldalára dőlve feküdt a bokor tövében, a földön, a száraz levelek között. Biztosan észrevett, mert megemelte pofácskáját és tágra meredt szemmel, enyhén tátott szájjal bámult rám. Megdermedtem, és én is meredten néztem vissza rá, ugyanolyan tátott szájjal. Egy pillanatra kihagyott a lélegzetem! De nem a félelemtől, hanem inkább a meglepetéstől. Mit kereshet egy kis szarvasborjú itt a földön, alig két méterre tőlem?”

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.
Illusztráció: LINDA CAVALLINI RAJZAIVAL
Oldalak száma: 128
Borító: KEMÉNYTÁBLA
ISBN: 9789632454467
Fordító: Lénárd Csilla
Internetes ár: 1.899 Ft

Martina naplója 2. – Lemur szökésben

„Ezek a történetek ifjúságom emlékképeit idézték fel bennem. Ugyanakkor olyan kalandokat álmodhattam meg, melyeket szerettem volna valóban átélni.” – (Licia Coló – neves olasz tévésztár)

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.
Illusztráció: LINDA CAVALLINI ILLUSZTRÁCIÓI
Oldalak száma: 136
Borító: KEMÉNYTÁBLA
ISBN: 9789632454863
Fordító: Lénárd Csilla
Internetes ár: 1.899 Ft

Martina naplója 3. – A megközelíthetetlen csikó

Odabentről újabb zaj hallatszott: nyihogás, horkantás, prüszkölés, morgás, ideges patadobogás. Izmaim megfeszültek, moccanni sem mertem. Egy másodperccel később felnéztem, és két résnyivel feljebb megpillantottam a szemét: mintha két sötét, félelmetesen mély kútba néztem volna, majd egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Csak egy pillanatig tartott, közben megfordult a bokszban, de ez is elegendő volt ahhoz, hogy rájöjjek, megbabonázott. Ő lenne Ébenpalást, a megközelíthetetlen csikó?

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.
Borító: KEMÉNYTÁBLA
ISBN: 9789632456003
Internetes ár: 1.899 Ft

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top