Az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent, több mint 600 oldalas könyvről az író azt nyilatkozta: a kötettel egy negyven éve született terv vált valóra.
Temesi Ferenc már gyerekkorában megismerte Bartók Béla muzsikáját, gyakran hallgatta, ahogy nővére zongorán a zeneszerző műveit gyakorolja. „Én csellóra jártam, de annyira remegett a kezem, hogy százfelé szálltak a hangok. Szerencsémre másfél év múlva kirúgtak” – mesélt zenei élményeiről az író, majd megemlítette, hogy Bartók Béla zenéje végigkísérte életét, még beatzenészként is gyakran hallgatta műveit.
Emlékei szerint alig múlt húszéves, amikor először felvetette, hogy valakinek meg kellene írnia a Bartók-regényt is. „Ez akkor úgy hangozhatott, mint valamit fenyegetés. Ugyanakkor önbeteljesítő jóslat is volt, hiszen ettől kezdve a barátaim folyamatosan emlékeztettek rá, kérdezgettek, mikor írom már meg” – fogalmazott Temesi Ferenc, megjegyezve, hogy a könyvet végül barátja, Száraz Miklós György író bíztatására kezdte el. „Nem lehetett már tovább húzni, mert szerződést is kötöttem rá. Emellett időközben majdnem meghaltam. Ezt is beleírtam” – utalt váratlan betegségére az író.
Elmondta: a regény „csírái” már leghíresebb regényében, a Porban is megtalálhatók a Zene címszó alatt. Arról is beszélt, hogy többen megpróbálták lebeszélni a Bartók-regényről, mondván, „lehetetlen vállalkozás”, „kész öngyilkosság”. „Minél többen győzködtek, annál jobban akartam, egyszerűen inspirált ez a sok féltő jótanács” – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy mi volt a legnagyobb kihívás az írásban, Temesi Ferenc azt felelte, hogy „Bartók szituációkba helyezése, megszólaltatása”. „Engem is meglepett az, hogy miket mondott. Szófukar, zárkózott ember hírében állt, biztosan meg fogom kapni, hogy a könyvben többet beszél, mint egész életében” – tette hozzá ironikusan. Ugyanakkor leszögezte: a könyvében az ő személyes Bartókját írta meg. „Ez az én Bartókom, ha mások nem ilyennek látják, írják meg ők is a saját regényüket és akkor meglátjuk, melyik a jobb”.
Temesi Ferenc arról is beszélt, hogy sokan tévesen tényregényként tartják számon a könyvet, ám szerinte az „áldokumentumregény”. „A könyv nagy részét én találtam ki. Segítségül hívtam a tanúkat, édesanyját, feleségeit, fiait, kollégáit, barátait, tanítványait, újrateremtettem a találkozásokat, szituációkat. Ehhez olykor elég volt egy levél” – mesélte. Példaként Bartók Stravinskyval történő találkozását említette, amelyet a zeneszerző említett egy levelében. „Azt írta, hogy Stravinsky roppant beképzelt alak, de azt is megjegyzi, hogy kisebb nála”.
A cselekmény három szálon fut: Bartók Magyarországon, Amerikában és van egy rövidebb szál, az „életrajzoló” története. „Ez utóbbi a legrövidebb. Bartók az abszolút főszereplő, a 110 fejezetből 85 szól róla és csak 25 az életrajzolóról” – jegyezte meg az író, aki beszélt arról is, hogy az írást csaknem 30 évig tartó gyűjtőmunka előzte meg. „A hosszú készülődés után 14 hónap alatt megírtam a könyvet. Amikor végeztem, úgy éreztem magam, mint aki leszáll egy olyan vonatról, amelyet gőzmozdony húzott. Eltűntem teljesen a gőzében” – fogalmazott.
Temesi Ferenc elárulta: ahogy általában regényeinek, úgy a Bartóknak a szerkezetét is Fibonaccitól, az aranymetszés elméletének megalkotójától vette. „Arra gondoltam, hogyha ez Bartóknak jó volt, nekem is megfelel” – jegyezte meg. A könyvben a három szálat könnyen felismerhető jellel látta el, hogy az olvasók külön-külön is elolvashassák őket.
Arra kérdésre, hogy mennyire változott meg a korábban a zeneszerzőről alkotott képe a munka végére, Temesi Ferenc azt felelte, hogy sokkal közelebbről megismerte Bartókot. Minél jobban beleásta magát az anyagba, annál jobban megértette a zeneszerzőt. Kitért arra is, hogy Bartók Béla fantasztikus író lehetett volna, legalábbis levelei, írásai erről tanúskodnak. Szerinte ez nem véletlen, hiszen a zenének és az irodalomnak is a ritmus az alapja, a nyelv pedig zenének is tekinthető.
Az író elárulta, eredetileg A 48-56-os zongora volt a regény címe, de végül Száraz Miklós György javaslatára átírta Bartókra. Az eredeti cím egy kölcsönzött zongorára utalt, a két szám pedig a magyar történelemre. „Sok-sok barátomat beleírtam a könyvbe” – mondta az író.
Forrás: MTI
{jcomments on}
