Archív

Tündérnek lenni nagy kaland – Fairy Oak

FO5

Tündérek, boszorkák, mesés bűbáj, kacagtató csoda – ez mind a Fairy Oak-ban található. – [Böszörményi Gyula könyvajánlója]

elisabetta gnone

Az 1965-ben született olasz írónő, Elisabeth Gnone ismeri a titkot, mely a gyerekek szívét nyitja. Bűvös tudását bizonyára a tündérektől, esetleg a jóságos boszorkányok titkos rendjétől kapta, de erről – természetesen – egyik nyilatkozatában sem beszél. Miután a buzgó olvasó kézbe veszi és elolvassa a Fairy Oak sorozat immár öt kötetre (Magyarországon a hatodik még kiadásra vár) bővült történetét, biztosra veheti, hogy az írónő nem csupán tehetséges, de valódi varázserővel bír.

A tündérvilág mindig is közel állt a gyerekek – különösen a lányok – szívéhez, hisz ezek a titokzatos, apró lények vidámak, szépek, bátrak, bűbájjal teli teremtmények. Ami velük kapcsolatba kerül, legyen az egy száraz gally, kopott bundájú róka, vagy szomorú szívű gyermek, nyomban kivirágzik, meggyógyul és mosolygóssá lesz, hisz a tündérek a Fény szülöttei. Persze az ő életük sem felhőtlen, hiszen a Sötétség mindenhol csak arra vár, hogy árnyaival elhomályosítsa a derűt, ám Fairy Oak, az elvarázsolt kicsiny falu lakói nem hagyják magukat.

Az a szülő, nagyszülő, idősebb tesó vagy barát, aki Elisabeth Gnone történeteivel ajándékozza meg 8-14 év közötti gyermekét, unokáját, kishúgát vagy barátnőjét, biztos jól választ. A tündérek ugyanis soha nem hagynak cserben senkit.

Lássuk hát sorra, hogy az Olaszországban több Walt Disney-produkcióban és a nagysikerű W. I. T. C. H. füzetek létrehozásában edződött írónő saját varázsvilágának eddig megjelent köteteit. Ám közben ne feledkezzünk meg (az adatközlők, kiadók, internetes áruházak sajnos rendre megszoktak!) az illusztrátorokról sem, akik a Fairy Oak esetében egészen rendkívülit alkottak. A nevük Alessia Martusciello és Roberta Tedeschi.

Fairy Oak 1. – Az ikrek titka

Éjfélt üt az óra, s ahogy az már ezer éve történik, ilyenkor Fairy Oak apró házaiban a parányi tündérek gyerekekről szóló mesékbe fognak. Szavukat jóságos boszorkák hallgatják nagy figyelemmel, ami bizony nagyon különös, hisz minden értelmes ember tudja, hogy az aprónép és a banyák valójában sosem szívelték egymást. Ez azonban csak az egyik ok, amiért Zöldlapályvölgyet bűverejű helynek hihetjük. Fairy Oak-ban sok más dolog is történik – például bizonyos ikrek és azok titkai kapcsán –, amik arról bizonyítják, hogy amint kinyitjuk ezt a könyvet, azonnal a tündérmesék világába érkezünk…

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT. , 2007

Illusztráció: Alessia Martusciello és Roberta Tedeschi

Oldalak száma: 296

Borító: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ

ISBN: 9789639708914

Fordító: Katona Ildikó, Mátyás Dénes

Internetes ár: 2549 Ft

Fairy Oak 2. – A Sötétség Bűvölete

FO2Ahol tündérek vannak – és Fairy Oak-ban vannak! –, ott a Fény az úr. Ám az ellenség természetesen nem nyugszik, így hamarosan a bűvös kis falu lakói azon kapják magukat, hogy ostrom alatt állnak. Bár a Fény és a Sötétség egykor rég szövetséget kötöttek egymással, belátva, hogy a világ egyensúlyához mindkettőjükre szükség van, az árnyak most úgy döntenek, hogy elég volt a vidám nevetésből: legyen mindenhol éjsötét. Az, hogy miként dől el a harc, elsősorban Vanília és Pervinka, a két kis ikerboszorkány között lévő varázsos kapcsolaton múlik. Ők ketten ugyanis csak szemre egyformák, ám belül nagyon is különböznek, s épp ezt akarja kihasználni az Ellenség, beférkőzve az ikrek közé, hogy megrontva egyiküket, lecsaphasson végre a Varázstudókra és a Nembűvölőkre…

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.

Illusztráció: Alessia Martusciello és Roberta Tedeschi

Oldalak száma: 340

Borító: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ

ISBN: 9789632450919

Fordító: Lénárd Csilla

Internetes ár: 2.849 Ft

Fairy Oak 3. – A Fény Hatalma

Rettenetes háború dúl Zöldlapályvölgyben. A kicsiny falu, Fairy Oak lakói minden bűverejüket arra használják, hogy felkészüljenek az ostromra. Ez azonban csak akkor lehet sikeres, ha kicsit sem kételkednek a győzelemben. Hogy hitüket megőrizhessék, ahhoz a kis ikerboszorkányok, Vanília és Pervinka közt lévő ősi kapcsolat fennmaradására van szükség. Sajnos az Ellenség épp ezt igyekszik tönkretenni, s bár Pervinka és Vanília továbbra is szeretik egymást, végül az előzőnek mégis menekülnie kell. A Fény és a Sötétség által kötött Ősi Szövetség felbomlani látszik, az ostrom kezdetét veszi, s bár Fairy Oak védői keményen ellenállnak, az Ellenség még mindig tartogat néhány olyan cselt, ami győzelemre segítheti – bár azt se feledjük, hogy a tündérvilágban bizony minden csalóka!

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.

Illusztráció: Alessia Martusciello és Roberta Tedeschi

Oldalak száma: 376 + 32 színes oldal

Borító: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ

ISBN: 9789632451626

Fordító: Lénárd Csilla

Internetes ár: 2549 Ft

Fairy Oak 4. – Grisam kapitány és a szerelem

FO4Rég elrejtett, szándékosan elfeledett ládákat nyitogatni, mikor az ember (akarom mondani: a tündér és mágus) a megfagyott zuhatagok titkos barlangjának mélyén talál rá e holmira, meglehetősen veszedelmes tett. Az öt barát mégis megteszi, kiszabadítva egy olyan történetet, melyet évtizedekkel korábban cseppet sem véletlen dugtak el ilyen alaposan. Ha pedig megtették, hát vállalniuk kell a következményeket! Hamarosan kiderül, hogy az önmagát rettenthetetlen hősnek kiadó kapitány múltja sötét árnyakkal teli. Természetesen az ikerboszikra, Vaníliára és Pervinkára, valamint az ifjú Grisam mágusra, a mókás Floxra és a kapitány Bandájára vár a feladat, hogy az eltemetett múlt apró darabkáiból összerakják a sötét és félelmetes titkot, mely bizony a világ leghatalmasabb varázslatával terhes. Eme bűbájt pedig úgy hívják: szerelem!

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.

Illusztráció: Alessia Martusciello és Roberta Tedeschi

Oldalak száma: 376 + 32 színes oldal

Borító: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ

ISBN: 9789632453170

Fordító: Lénárd Csilla

Internetes ár: 2549 Ft

Fairy Oak 5. – Shirley varázslatos napjai

Fairy Oak falujába végre beköszönt a tavasz. A levegőben nárciszok illata száll, a napok is egyre hosszabbak, így több idő jut a játékra. Ám hamarosan esni kezd, és csak zuhog, mennydörög, sőt, jég veri a tetőt, méghozzá végtelenül hosszú napokon át. A falu szomorú gyermekeinek azonban szerencséje van, hisz Shirley Poppy nyomban a segítségükre siet, méghozzá nem mással, mint egy kibogozhatatlan rejtéllyel. A kis boszorka nagynénje titkos műhelyében kutakodva furcsa receptkönyvre bukkan, melyben nem az áll, hány tojás és mennyi liszt kell a sütihez, hanem az, hogy miként készül sóból kard, égboltból szelet, kőből szív. Mi több, a sárga lapok az Erdő Titkáról is szólnak! Hogy az utóbbit feltárhassa, ahhoz Shirley az ikerboszik, Vanília és Pervinka, valamint a Kapitány egész bandájának segítségét is megkapja, s ha már így együtt vannak, nem csoda, hogy ismét veszedelmes és mulattató kalandok sorába bonyolódnak…

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ KFT.

Illusztráció: Alessia Martusciello és Roberta Tedeschi

Oldalak száma: 264

Borító: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ

ISBN: 9789632455242

Fordító: Lénárd Csilla

Internetes ár: 2.849 Ft

A sorozat következő kötete, mely a Flox őszi bolondságai címet viseli, itthon még kiadásra vár, ám bízhatunk a Könyvmolyképzőben: már nem sokáig.

Kellemes tündérkergetést mindenkinek!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top