E csöppet sem csili-vili, mindössze tizenhat színes táblával illusztrált, etnikumok és ünnepek szerint tagolt könyv már receptjeivel is lenyűgöz. (Adamik Lajos Lila gőz blogja)
Fais do do
Margot Fischer anglisztikát és táplálkozástudományt tanult, aztán hosszú évekig terepkutatott, majd röviddel az ezredforduló előtt a bécsi Lipót utcában megnyitotta Ausztria első kreol és cajun vendéglőjét, a Bayou-t. A vendéglőnek azóta híre-hamva, Margot Fischer ma főzőiskolákban és másutt oktat és táplálkozási tanácsokat ad – a kreol/cajun konyháról gyűjtött tapasztalatait viszont remek könyvecskében összegezte. E csöppet sem csili-vili, mindössze tizenhat színes táblával illusztrált, etnikumok és ünnepek szerint tagolt könyv már receptjeivel is lenyűgöz – hisz’ lehet-e rokonszenvesebb karácsonyi bólét, hogy ne mondjam: bódítókát elgondolni, mint amelyhez egyebek közt tíz tojás, 1 palack whisky, 1 liter hideg tejszín és 4 deci jamaicai rum szükségeltetik? Milyen andalító vidék lehet az, ahol még a legegyszerűbb koktéloknak is olyan költői neve van, mint Forgószél vagy Kék Hold! Miként a helyi folyók és tavak, árterek és tengerek, a Bayou receptjei is homároktól, rákoktól, alligátoroktól és teknőcöktől hemzsegnek, s minekutána a francia hódítók hagyományai a bennszülött indián népekével, majd a cukornádültetvények fekete rabszolgáiéval, végül a győztes északiak angolszász-ír szokásaival keveredtek, magától értetődő, hogy a languszta itt rumban, a bárány viszont guinessben pácolódik-párolódik. E mámorító kavarodást szépen sommázza a kreol/cajun hozzávalók Abszinttel kezdődő és Zuckernáddal végződő jegyzéke. Jönnek szépen sorra a klasszikusok, a jambalaya meg a gumbo (an sich gazdag piláf vagy paella, horribile dictu ludaskása mind a kettő, csak épp a ludat kell más állatokkal behelyettesíteni), melyekhez Halloweenre pl. olyan különlegességek társulnak, mint a „vérömleny-kehely sírkövekkel”, a sertésoldalas „nyugodjék békében” módra vagy a „szemgolyópuncs”. Non plus ultrának pedig itt van ez a cajun szerelmi varázs, a poudre de Perlainpainpain, amelyhez se több, se kevesebb, éppen 17 bogáncsmag, 1 méh, 1 lóherevirág, 2 szem fehérbab 5 dkg só, egy fekete gyűszű meg némi szél szükségeltetik, s amely légiességben Ferran Adriá híres habszifon-kompozícióival, zöldalga- és kéknefelejcs-spumáival is felveszi a versenyt.
Margot Fischer azonban nemcsak receptjeit osztja meg olvasójával, de minden fejezetet pompás-színes művelődéstörténeti bevezetővel nyit. Akinek már se főzni, se sütni nincs kedve, mert úgy gondolja, hogy az életben nincs már több móka, és ebből kiindulva már az is tök mindegy neki, hogy éppen ki a köztársasági elnök, nos, az e kis színesekből még bízvást meríthet életkedvet. A cajunokról, e normann-breton gyökerű népekről például megtudjuk, hogy szeretnek sokat, szaporán és gesztikulálva beszélni, mondandójukba sűrűn szőnek be olyan retorikus elemeket, mint a „Yes?”, a „No?” meg a „Hein?”, s ha az angol szó éppen nem jut eszükbe, gátlás nélkül váltanak át franciára és vissza. No és egy olyan nép, amely szélből kapott bogáncsmagokkal űz szerelmi varázst, lehet-e más, mint zeneszerető? Nyilvánvalóan nem. Tangóharmonikával és mángorlóval előállított, afrikai és karib ritmusokat blues-elemekkel ötvöző muzsikájukra, így Margot, lehetetlen nem táncolni – nem véletlen, hogy a cajunoknál fais do do, azaz ’tentébe menni’ a rendes táncmulatság neve. Egy helyi bölcsesség szerint ugyanis akkor alszanak igazán jól a gyerkőcök, ha szüleik az egész éjszakát áttáncolják. Ha Camus Sziszüphoszát, e makacs, fafejű, megátalkodott kőgörgetőt, e nyakas, szittyavér kálvinistát nem is, de semmiképp sem feltétlenül és mindenáron, a cajun konyha népét mindenképpen boldognak kell elképzelnünk.
BAYOU. Creole & Cajun Kochen in Louisiana. Eingeleitet und zusammengestellt von Margot Fischer. Mandelbaum Verlag Wien, 2001. 173 l.
{jcomments on}
