Archív

Döglött kutyával őrzött terület

Dg

Párbeszélgetés – X beszélget Y-nal, a Petőfi Irodalmi Múzeumsorozatában Podmaniczky Szilárd beszélget Csoszó Gabriella fotóművésszel és Havas Judit sorozatszerkesztővel a szerző azonos című könyve alapján politikáról, egzisztenciáról és művészetről, május 15-én, kedden 18 órától.

Egy részlet a könyvből:

Azt mondták a barátaim, hogy nem vagyok normális. Nem szabad ennyivel idősebb nőbe szerelmesnek lenni, mert meglesz a maga böjtje. Amikor elvettem feleségül, nem jöttek el az esküvőre, azt mondták, olyan hülyén éreznék magukat, mint a saját anyjuk temetésén. Úgyhogy csak ketten voltunk az esküvőn az Évával, meg két tanú, akik a szomszédban laknak. Őket szoktuk megkérni arra is, ha valamit alá kell írni. De már ez is milyen dolog, hogy az ember ne bízhasson másban, mint a két szomszédjában, mert azok már megszokták, hogy együtt vagyok az Évával a lakásában.

Eredetileg könyvkötőnek tanultam, de aztán képkeretezés lett belőle. Valahogy képeket jobban kereteztetnek az emberek, mint könyvet köttetnek. Egy hónapig volt nyitva az üzletem, három könyvet tudtam bekötni, vagyis nem volt az mind könyv. Az egyik asszony a gyerekeinek az általános iskolás okleveleiből csinált könyvet. Kaptak vagy harminc oklevelet, a legtöbbet a magatartására, mert annyira jók voltak, meg elindultak mindenféle versenyen, például biológiából az emberi testre kaptak egy ezüst oklevelet. Aztán a többit már nem nézegettem a diszkréció miatt.

Aztán behoztak még egy vadászkönyvet, valami gazdag gróf ember írta száz évvel ezelőtt. Lelőtt abban a könyvben egy csomó állatot, legalább is ameddig olvastam, mert rövid határidővel kérték, születésnapra ment egy hidegburkolónak, aki gyerekkorában sokat lövöldözött légpuskával az udvaron, aztán a szenvedély megmaradt.

A harmadik meg egy csomó szexújság volt. Úgy adta ide a koma, hogy nejlonzacskóban, és csak akkor bonthattam ki, ha elment. Az Éva haragudott érte, hogy ilyen munkát nem kellene elvállalni, annyira gusztustalan az a sok pucér cuncimókus, hogy neki fölfordul a gyomra. Egy idő után nekem is belefájdult a szemem, úgy száz oldal után annyira kezdtek hasonlítani egymásra meztelenül, hogy csöppet se volt érdekes. Teljesen meg tudom érteni, ha valaki ilyen munkát végez, és megutálja a szexet. Állandóan csak csinálni, csinálni, szerintem egy kicsit veszélyes, ha valaki ennyit foglalkozik a testével, meg le is izzad.

Én azért vettem el az Évát, mert szerelmes vagyok bele, és amikor csináljuk, akkor is érzem, hogy mennyire szerelmes az egész, és nem számít egyáltalán az a tizenöt év. Én egyáltalán nem vagyok perverz, nem azért szeretem az Évát, mert perverz vagyok, hanem a szívem vonzott oda hozzá.

Eleinte sokszor mondta, hogy ne bolondozz Gézuka, az anyád lehetnék, persze, csak bizonyos feltételekkel, és én azt mondtam, hogy én nem érzek semmi ilyesmit, engem a nő érdekel benne, és nem az öregség.

Egyszer azért azt is elmondtam, hogy a fiatal nők is érdekelnek, csak azok annyi mindent várnak az embertől, hogy folyton azt éreztem, hogy mindig csinálni kell valamit, kitalálni, hogy melyik filmet nézzük meg, hová menjünk szórakozni, és nem lehetett az embernek egy csöpp nyugalma se. Az Évával meg el tudtunk otthon beszélgetni, például, őt is ugyanúgy érdekli a táguló világegyetem, mint engem, és ő se tudja elképzelni, hogy hova tud az még tágulni, vagy mi megyünk össze benne, és ettől olyan, mintha egyre messzebb lenne a széle.

Meg ami még nagyon fontos, hogy az Éva tud simogatni. Nézzük a tévét és simogat. Ilyet egyetlen fiatal csaj se tudott csinálni, legföljebb csókolóztak, de hogy valami simogatásfélével szeressék az embert, az egyiknek se jutott eszébe. Folyton csak a kaland meg az új ruhák, és az egyik azt is mondta, hogy úgy le vagyok lassulva, mint egy tolókocsis öregember. Akkor gondoltam, hogy én biztos korábban öregszem a koromnál, és azért van ez az időeltolódás, és én azt a tizenöt évet már a gyerekkoromban behoztam az Évánál.

Szerencsére a könyvkötő gépeket csak béreltem arra az egy hónapra, úgyhogy igazából nem mentem tönkre, csak egy kicsit, és akkor is az Éva segített, hogy beajánlott az Emőkéhez képkeretezőnek. Az Emőkének rokkant a férje, azzal nyitottak egy ilyen boltot, és annyira beindult a képkeretezés, hogy még szükség is volt rám. Az Emőke egyidős az Évával, ő is nagyon helyes, mindig vigyáz arra, hogy mit mond, még soha nem hallottam annál jobban káromkodni, hogy innye! Azt is csak akkor, amikor beletenyerel a tűzőgépbe.

A férje az már más tészta, az mogorva ember, nem szeretek neki háttal ülni. Néha úgy érzem, mintha féltékeny is lenne, úgyhogy amikor bent vagyok a raktárban, és bejön az Emőke, akkor rendszeresen kijövök, nehogy azt higgye a férje, hogy a raktárban történik valami.

Egy baleset miatt került tolókocsiba, leesett a padlásról, mikor vitte föl a nagy leandert a cserépben teleltetni. Öreg volt a létra, aztán a leandert már nem bírta el, és úgy esett a gerincére, hogy deréktól lefelé megbénult, így aztán, sajnos, a cerka is a derék alatt van. Éva mesélte, hogy több mint egy évig kezeltették és várták, hogy fölálljon újra a farka, de aztán az idegsebészeten széttárták a karjukat. Borzasztó lehetett neki, mert ők is szerették egymást, csak hát szex nélkül olyan ez, mint a tea cukor nélkül. Akkor vett az Emőke a férjének ilyen derékra csatolható dildót, hogy legalább fizikailag történjen valami, de attól meg még jobban érezte a férje, hogy egy darab rugalmas műanyag helyettesíti. Úgy volt, hogy elválnak, de az Emőke nem bírta magára hagyni, azt mondta, akkor inkább öngyilkos lesz, vagy egyedül, vagy mindketten.

Közben meg dolgozni kellett, és úgy kellett csinálni a képkeretezést, hogy ebből ne derüljön ki semmi. Azóta is nézem az embereket, hogy látszik-e rajtuk valami, de semmi. Úgy ülnek a buszon, úgy ülnek a padon, hogy csak néha sóhajtanak, és nem tudni, hogy miért. Ülnek és gondolkodnak, mint a papagáj.

Például, az is olyan furcsa, hogy az Éván se látszik tíz perc múlva, ha szeretkeztünk. Fölöltözik, aztán kimegy répát pucolni. Figyeltem a nőket az utcán, hogy látszik-e rajtuk, hogy fél órával ezelőtt még meztelenül feküdtek az ágyon. És nem látszott. Egy kiadós sírás mindjárt jobban meglátszik. Az Éva is ha sír, még másnap is karikás a szeme, merthogy boldog ő velem, csak az életet nehéz elviselni. Azt mondja, néha olyan súlya van, hogy meg tudna fulladni. Legszívesebben elrohanna, de nincs hova. Mindenütt ugyanaz van. El kell telni vagy két napnak, mire kitisztul a szervezete. Földagad a nyálkahártyája, és nyomja az agyát. Néha annyira magával ragad, hogy én is bömbölni kezdek, és szabályosan érzem, amit az Éva érez, de nem tudok neki segíteni. Azt mondja, hogy az ember magányos lény, és abból van a baj, hogy a társadalomban él. Mert a magányban sokkal jobban odafigyel az ember, a társadalomban meg csak kifekszik napozni a szabadsága alatt, aztán meg megy dolgozni, hajtja a verklit, és arra sincs ideje elgondolni, hogy nem ez az élet. Hanem ha szépen magányosan ül, és elgondolkodik valamin, az az élet. Például, a világegyetem tágulása az már az élet. Ha nincs időd erre gondolni, akkor ez a társadalom.

Azt mondja az Éva, hogy valami eltörött benne, és olyan érdekes, amikor én vagyok fölül, akkor a végén mindig roppan egyet a gerince, mintha minden alkalommal én törném el azt a valamit.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top