Mötty? – mondja az én gyerekem. Ismétlem, mötty. És minden alkalommal olyan jóízűek a hangok a szájában, hogy valósággal fizikai fájdalmat okoz, hogy nem létezik ilyen magyar szó. – Darabos Enikő babablogja
Hogy ez a nedvesen tottyanó hangsor nem egyéb, mint a „miért” fonetikai „átírása”. Mátényelvi „átejtése”, egészen pontosan. És noha megfogadtam, hogy nem fogok engedni sajátnyelvi kísértéseinek, vagyis nem fogom átvenni az általa használt kifejezéseket, élvezettel ismétlem én is mindig utána, hogy mötty. Majd elmondok egy ok-okozati összefüggést. Amire újra csak az a válasz, hogy mötty. Mire jön még egy ok-okozati sor, újabb mötty, újabb okozat. El lehetne tölteni ezzel egy egész életet, és azt hiszem, az olvasásban nem is teszünk egyebet, mint ezt a kisgyerekkori mötty-igényünket tápláljuk, hizlaljuk és formálgatjuk a sírig.
Rohangálhatnál jegyzetfüzettel a kezedben álló nap.
Miközben ezzel egyidejűleg kezdenek kirügyezni, kibomlani és kibontakozni szociális viselkedésmintái. Csődítsd össze a legkülönfélébb barátaidat, rokonaidat, a bennük élő és a mellettük futkosó kisgyermekekkel együtt egy fergeteges kerti mulatságra, és semmi nem fogja mélyebben megmutatni, hogy reagál a gyermeked a világ összetettségére. Iszonyúan izgalmas látkép, még akkor is, ha részvételed okán jó része előtted is fedésben marad. Te is ott vagy, nem láthatsz mindent. Nincs olyan szeglete egy kerti mulatságnak, ahonnan mindent megfigyelhetsz. Mégis hihetetlen gazdag ingerek, benyomások, kihívások és csábítások érik percről perce.
Megfigyeltem például, hogy szinte az önfeladásig konfliktuskerülő. Nem kell neki az egyik motor sem, csak nehogy a motorjára igényt tartó másik kisgyerek üvölteni kezdjen. Inkább nem kell, anya, tolja vissza a motort neki. Jövök én itt a javak igazságos elosztásának társadalmi elméletével. Nem kell, vigye. És minden játékával így van, vigye a másik, de ne üvöltsön.
Sőt, ha lehetséges, egyáltalán ne üvöltsön senki. Ha adott kisgyerek kissé magasabb hangfekvésben nyilvánul meg, valahol a közlés és a követelőzés között félúton, Máté azonnal értetlenkedő sírásra fakad. Mit üvöltözik ez, és miért pont vele? És tök más a jelenet, ha az a másik gyerek fiú, mint amikor esetleg lány. A fiúkkal még van egy olyan is, hogy egymás kitartó kerülgetésének végleges ellehetetlenülésekor Máté szembefordul vele, és mond valamit.
Részese voltam egy ilyen párbeszédnek. A szomszéd fűrészének hallatán, mintegy az unokatesóján átbeszélve, odaszól nekem Máté, hogy emmiemmi? Mondom, fűrész. Mire említett kétnyelvű unokatestvér románul dekódolja Máté kérdését, majd rávágja, hogy mámi ott van. Az ő mamija, természetesen. Máté elengedi a füle mellett mindkét választ, kicsit zavarba jön, és a biztonság kedvéért kérdezi még egyszer, hogy emmi, emmi? Mondom, fűrész. Mondja az unokatesó, hogy mámi ott van. Mire Máté, kissé felfortyanva a másik értetlenkedésétől odaszúrja neki, hogy fűrész. A másik nem hagyván magát kézzel is megmutatja, hol van a mami. És akkor ez ment, fűrész-mami, fűrész-mami.
Akkor én kihátráltam a férfias kommunikációból. De szemlátomást egyik sem engedett az álláspontjából fikarcnyit sem. És határozott éle volt a beszélgetésüknek. És akkor azt is láttam, hogy az én kisfiam fizikailag senkivel nem szívesen ütközik meg (nem megy neki, nem löki fel, elkerüli az összeütközéseket), szóban viszont megátalkodottan képes kitartani az álláspontja mellett.
És akkor ez most jó?
{jcomments on}
