Stekovics Gáspár Művészportrék című kiállítása áprilisban nyílt meg a Nyitott Műhelyben. A kiállítást Lőrinczy Attila nyitotta meg. Itt a megnyitó szövegét olvashatjátok.
Jó estét kívánok, köszönjük, hogy eljöttek különleges termékbemutatónkra. Önök ma este egy rendkívüli, egy szenzációs, egy megismételhetetlen akció részesei lehetnek. Jelszavunk: „Egyet sem fizet, kettőt kap“. Hiszen Önök ma este nem csak Stekovics Gáspár fotóival ismerkedhetnek meg, de láthatják S. Horváth Ildikó három irodalmi ihletettségű rézkarcát is. Kívánhatnánk e magunknak többet egy szép tavaszi estén?
XXX
Egyszer Klöpfler Tibort kértem meg, hogy csináljon rólam képet, amikor kellett valahová adnom. Ott álltam a kertjében befeszült, kényszeredett pofával, mint egy zombi – utálom, ha fényképeznek. Mosolyogni nem tudtam és nem is akartam – ezt a képességet legtöbbünknek e tájon valahogy nem sikerült elsajátítani – és akkor Klöpfler azt mondta: „Gondolj valamire, látszik az.“
Meglehet, Steko képeinek is ez lenne az egyik titka; pont akkor kattint, amikor valaki nagyon erősen gondol vagy érez valamit.
Mindegy, hogy az a valaki a kamerájába néz, vagy lekapja csak úgy lesből.
Ha a szövegnél van szöveg alatti, akkor bizonyosan a képnél is van kép alatti, amitől több lesz az a pixelek összességénél. Mondanék erre néhány önkényesen kiragadott példát.
Garaczi Laciról készült felvételén én bizony látni vélem azt a tízéves kis kölköt, aki azon töpreng, vajon belecsúzlizza-e az U-szöget a tanárnő kontyába, meg azt a közel negyvenéves férfit is, akitől New Yorkban, amikor italt rendelt, elkérték a személyiét, mert nem hitték el, hogy elmúlt huszonegy.
Kukorelly Bandi démoni portéja megidézi nekem sokat emlegetett ludovikás őseit; olyan mint egy második világháborús vezérkari tiszt, aki e kései órán a másnapi kitörést tervezi az ostromgyűrűből. Imponáló, na. Ha én a Bandi lennék, nagyon szeretném ezt a képet.
A békességes arcú Konrád György úgy lép ki a tejsűrű ködböl, mintha e létező világok legjobbikát hagyná maga mögött.
Vagy itt van a Marsall Lászlóról készült felvétel. Az éles rajzolatú csontsovány, intő kéz mögött az elgyötört, elhomályosodó arc. Emlékszem, a 70-es évek elején kiskoromban, amikor nézegetni kezdtem a Körkép és a Szép versek szezőinek fotóit, azokat a nem túl ihlett művészportrékat, feltűnően szuggesztív és szép férfinak láttam, azóta pedig, drámai nyomokat hagyva, átvonult az arcán negyven évnyi magyar valóság – és ez most ott van a kép alatt.
XXX
A népszerű magazinok lapjain és színházi előcsarnokok falain a felismerhetetlenségig retusált művészportrék kelletik magukat, világszép férfi és női angyalbabák mosolyognak ránk mindennünnen.
Stekovics Gáspár ezzel szemben a szeretet photoshopjával dolgozik. Mintha lenne egy nagy erős öcsénk, aki elnéző gyöngédséggel figyelne minket, de biztos vagyok benne, hogy alkalom adtán egy kocsmai verekedésben is számíthatnánk rá.
{jcomments on}
