Abban a pillanatban egy még nagyobb robbanás rázza meg a hétvégi nyugalomba burkolózott kisváros központját. (Hartay Csaba prózai atomkísérlete)
Ismét 1988 ősze. Vándor a múltkori sikertelen atomkísérlete után egy még hatékonyabb robbanószerkezettel készült. A robbantás helyszíne: a könyvtár és a bíróság belső udvara. Időpont: vasárnap délután.
– Most, gyerekek, most fog lerepülni a hülye fejetek, ennyi. – Vándor előrerohanva igyekszik át a zebrán.
Hétvége van, kevés autó az utakon, a boltok zárva, irány a könyvtár belső udvara a Kígyófával. Norbi, Shado, Ákos, Zola és Vándor beosonnak a területre. Odabent a könyvtár és a bíróság épülete öleli körbe a csendes udvart. A Kígyófa most kimarad, szinte rá se néznek a fiúk, úgy lépkednek Vándor után. A komor épület nagy ablakai előtt fenyőfák magasodnak, jobbra sóderkupac. A fiúkon kívül egy teremtett lélek nem jár a környéken.
– Gyufa? Gyufa kinél van? – türelmetlenkedik Vándor.
– Nálam van, de szerintem Zolánál is, nem? – kérdi Ákos a bátyját.
– Ne izguljatok már, marhák, van gyufa, nálam is, nem leszünk piró nélkül, nyugi. – nyugtatja Zola a többieket.
– Nekem öngyújtóm is van. – szólal meg félénken Shado.
– Öngyújtód? Shadóka, baszom szájba a fajtádat, de rendes csávó vagy, adjad ide, azzal tudjuk a legkönnyebben beizzítani a tüzet. Indul a lángolás, mindenkinek a kurva anyját! – szitkozódik szokásához híven minden alap nélkül Vándor.
– Neked muszáj mindig így káromkodni? Itt van, tessék, de ne dobd be a tűzbe, hogy ez is robbanjon, mert apukámé, vissza kell csempésznem a konyhaszekrény fiókjába. – nyújtja át Vándornak Shado az öngyújtót.
– Tölthető, bassza meg. A kurva életbe, nekem is kéne ilyen. – forgatja Vándor Shado otthonról csent öngyújtóját, azzal a hungarocellből, papírgalacsinokból összedobált kupacot megpróbálja begyújtani.
– Alul gyújtsd már meg, ne a tetejét, te idióta, mert megint itt állhatunk, beesteledik, mire lángra kap. – türelmetlenkedik Norbi.
– Kussoljatok. Na, ennyi, már ég is. Tessék, Shadóka, tedd el a szaros gyújtódat, nem akarom, hogy apád miattam kalapáljon el. – Vándor hátralép a tűztől, majd a zsebéből elővesz egy marék tollbetétbombát.
– Mennyi az, te bunkó? Mennyi? – kérdi hitetlenkedve Ákos.
– Nyolc. Sorozatlövés lesz. És ez még semmi. A végére jön az atombombám. – válaszolja büszkén Vándor.
– Mit akarsz már, te vidéki Oppenheimer, hagyjad már magadat. – hurrogja le Zola Vándort félkomolyan.
– A másik zsebemben, faszkalapok, itt lapul a nagy bumm. Tessék.
– Ez mi? Egy szódásszifon patronja? – kérdi Norbi.
– Az hát. Ez megy majd a parázsba, ha eldurrantottunk a tollbetéteket.
– Nem veszélyes ez? – kérdi félve Shado.
– Shadóka, ha nem akarsz veszélyt, akkor menjél játszani Pollák Laciékkal, labdázzatok, vagy rajzoljatok lófaszt a porba, az nem veszélyes. – vág vissza Vándor.
– Így is van, kell a kaland, na halljuk az első sorozatot! – Ákos meglöki Vándort, majd a lángokra koncentrálva feszülten figyel.
A fenyőfák közt megrakott tűz egyre nagyobb lánggal ég, az olvadt hungarocell fekete, bűzős füstje ott kering a fiúk körül, tüdőzik is szorgalmasan, de nem lépnének hátrébb fél métert se, mindannyian úgy bámulják a lobogó lángnyelveket, mint akiket meghipnotizáltak.
– Oké, Shado be van szarva, mint mindig, de ez most nem játék, tényleg fedezékbe kéne vonulni. – okítja a többieket Zola.
– Akárhová bújtok, lerepül a hülye fejetek, ennyi. – röhögcsél Vándor, majd mind a nyolc tollbetétbombát bevágja a tűzbe.
Shadóék arra futnak, amerre látnak. Norbi és Ákos beállnak a legtávolabbi fenyőfák törzsei mögé, Zola Shadóval és Vándorral a Kígyófa tövében talál menedéket. És akkor éles ropogás hallatszik a belső udvarból, egyik betétbomba a másik után durran el.
– Ennyi. Megvolt a nyolc. – mondja Vándor, majd kiugrik a Kígyófa lombjai alól.
– Milyen nyolc, számolni se tudsz? Általános második osztály, hülyegyerek. Hét, hét durranás volt, az egyik bombád biztos lustább, vagy megint elbasztad, mint a múltkor a két garázs közt. – darálja neki Zola, majd berobban a nyolcadik patron is, Vándor fülét befogva leguggol, amint meghallja a bummot.
– Remélem, ezt otthon nem hallották apukámék. – mereng Shado, miközben előbújik a Kígyófa sűrűjéből.
– Ha ezt nem is, de az atomot azt meghallják. Majd figyeld, beszarikám. Szerintem még Zöldpázsit és a Vásártér is megemlegeti. – nyerít Vándor, miközben Norbiék is előjönnek.
– Jól van, te tanyasi Oppenheimer, alakul, alakul, még 100 patron, és lesz igazi durranás is. – ugratja Ákos Vándort.
– Hoppá. Ti belegondoltatok, hol raktunk tüzet? – kérdi a többiektől Norbi.
– Ez a hülye, kapkodós barom, ez, már megint. – Ákos Vándor felé mutat.
– Hát, igen, egy fenyőtűznek nem örülnénk ennyire, mint ennek a sorozatnak. – mondja Shado.
– Ne szarjatok, aki fosik, annak a kurva anyját. Semmiféle fenyő nem kapott itt lángra. Bízzatok bennem. És különben is, már csak pislákol. – mondja Vándor, azzal mélyen a zsebébe nyúl, és bedobja a parázsba a szifonpatront.
– Tűnés, marhák! – kiáltja el magát Zola.
A pirós srácok hazáig tepernek, el se köszönnek egymástól. Mindenki beront a saját lépcsőházába, majd feltrappol a lépcsőn. Shado zihálva támaszkodik lakásuk ajtaja előtt, vár egy kicsit, mielőtt bekopog.
– Hát te, miért vagy így leizzadva, kisfiam? – kérdi a faterja.
– Fociztunk. Kemény meccsen vagyunk túl.
– Tudtommal kapus vagy, ennyi kapura rúgás volt?
– Igen, tudod, Ákosék jól fociznak, mindig lőtték a labdákat, én meg védtem, ahogy tudtam.
– A durrogtatást nem hallottátok?
– Milyen durrogtatást?
– Na, ne szórakozzál velem, nem most jöttem le a falvédőről.
– Tényleg nem hallottam, mindig ordítoznak a fiúk meccs közben. Hol volt durrogás? – Shado nagyot nyel.
– Itt lehetett a környéken. Remélem, nem ti voltatok, mert nagyon elverlek. – fenyegeti a faterja szúrós tekintettel.
Abban a pillanatban egy még nagyobb robbanás rázza meg a hétvégi nyugalomba burkolózott kisváros központját.
– Na, tessék, látod, hogy nem mi vagyunk. Itt vagyok fönt, mi nem lehettünk a robbantók, mert most is durrantottak. – válaszolja apukájának Shado, majd bemegy a szobájába, és magára csukja az ajtót.
– A szifonpatron. A szifonpatron, basszus, ez tényleg erős volt. Mint valami háborús filmben, beszarás. – motyogja magában Shado az ágyán ülve, majd kioson a konyhába, hogy visszacsempéssze az elcsent öngyújtót.{jcomments on}
