Az embermasinák ugyanolyan mozdulatokat és gondolatokat produkálnak, minden áron hasonlítani akarnak egymásra, vagy kedvenc sztárjaikra. (Merényi Krisztián prózája – Fotó: Révai Sára)
Hangyabolynyi járókelő hemzseg a hipermodern üzletközpont belsejében. A legeslegújabbkor emberei úgy festenek, akár a cowboyok. Ők pisztoly helyett mobiltelefonjaikat csíptetik övükre. Az igazi „Old Mobilhandok” kettőt birtokolnak; egyiket magánügyeik intézésére, a másikat üzleti célra. Akiknek nincs e szuperfegyverből, és mégis bemerészkednek a mai cowboyok birodalmába, felhagyhatnak minden reménnyel.
Minden ötödik férfinak kötelező hajgumit viselnie – lehetőleg pirosat -, hogy az idetévedt plázaidegen látogató csak kellő műgonddal fedezhesse fel, ki melyik nemből való.
Az embermasinák ugyanolyan mozdulatokat és gondolatokat produkálnak, minden áron hasonlítani akarnak egymásra, vagy kedvenc sztárjaikra.
Amikor az üzletközpont előtt kavargó szél véletlenül betaszít az utcán csatangolók közül egy nem oda valót, arra szörnyülködve mered a bent poshadók üveges szeme.
A műzenéken felcseperedő fiatalok, hosszú órákat időznek néhány szem kábító tabletta bevétele után a „mélybölcsességgel” átitatott mámorban.
A régi idők virágaihoz képest a plázák nőstényrobotjai hervadt pipacsok csupán; soványka lábukon ördögpata a tripla vastag cipődurung. Ha nagyritkán mosoly terpeszti szét szájukat, a mögött az érdek gigászistene munkálkodik.
Délután emberáradat rohamozza meg a szupermarketet; kezdetét veszi a vásárlási extázis. A főbejárat porszívóként szippantja be az érdeklődőket. A kirakatokban egymást múlják felül az akciósnál akciósabb áruk. A felajzott embercsorda a neonreklámoktól villogó előcsarnokba furakszik. Vérbe forgó szemekkel öklelik egymást.
Pénztárak előtt hosszan kígyózó sorok. Kicsivel arrébb izgága férfi rohangál a pékárutól a tejtermékig. Bal fülére rádiótelefonját nyomja, jobb kezével szlalomozik a robogó bevásárlókocsival. Idegesen vibrál, mintha ellenkezne, ám megalkuvásra kényszerül. Messziről érkező parancs utasítja, hogy egy liter tejet vegyen a szokásos másfél helyett, mondván a megmaradó mennyiség a csatornába távozna, márpedig arra végképp nincs pénzük. Végül a „harminc liter tejnyit” telefonáló hang meggyőzi a végrehajtót. A tovaszáguldó férfi a hömpölygő tömegbe vész.
Az első szint ruhásbutikjainak kifestett, unott eladóhölgyeiben kevesebb élet van, mint az üveg mögötti kirakatbabákban.
A tágas előcsarnokban napjaink két sztárja szórakoztatja a nézőket. Kínai, arab és sok más étkezde kínálja gasztronómiai csodáit. Itt lapul a nélkülözhetetlen, lassan muzeális táp-gyorsétterem is, mely alattomos céltudatossággal irtotta ki a jóízű kosztjait árusító önkiszolgáló éttermeket. A legfelső szinten mozik és játéktermek moraja keveredik a lentről áradó playback zenével.
Este különösen ajánlott betartani a mobilhordási kötelezettséget, az ódivatú öltözködés mellőzését, és a legfontosabbat, a mindenki számára kötelező, nélkülözhetetlen szleng használatát.
{jcomments on}
