Archív

Guinness-rekord és híres versmondók Zalában

Kp1356

Hévízen József Attila összes versének felolvasásával Guinness-rekord kísérletre vállalkoznak, Nagykanizsán a város híres versmondói adnak elő más programok mellett a költészet napja alkalmából Zala megyében.

Nagykanizsán a Honvéd Kaszinóban A szívem legkedvesebb verse címmel csütörtökön este tartanak városi ünnepséget. A műsorra neves, országszerte és a Kárpát-medencében is ismert kanizsai és a dél-zalai városból elszármazott versmondók kaptak meghívást – közölte Halmos Ildikó, a Honvéd Kaszinó igazgatója az MTI-vel.

Hévízen április 10-én 16 órakor Guinness-rekord kísérlet kezdődik a Bibó István Alternatív Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában. Diákok, pedagógusok arra vállalkoztak, hogy másnap déli 12 óráig felolvassák József Attila teljes lírai életművét, több mint hatszáz versét, verstöredékét a Bibó-iskola sportcsarnokában. A rendezvényt Papp Gábor polgármester nyitja meg, aki elsőként olvassa fel kedvenc költeményét, a Hetediket.

Az akcióval az iskola arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a mai fiatalok számára is fontos a vers, a versolvasás, a magyar költészet – hangsúlyozta Nagy Boldizsár igazgató.

Keszthelyen a költészet napi összeállításban Arany János, József Attila, Faludy György, Pilinszky János és Varró Dániel költeményei hangzanak el április 11-én a Balatoni Színházban. Az ünnepi műsorra a helyi Vajda János Gimnázium a legjobb versmondóit gyűjtötték össze.

Csengei Ágota, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója elmondta, hogy a korábbi években “külső” előadóművészeket hívtak meg, idén első alkalommal szólították meg a helyi gimnazistákat. A költészet napi összeállítás egyben főpróbája lesz az április 26. és 27. közötti helikoni ünnepségeknek. Szólt arról is, hogy április 22-én ugyancsak a Balatoni Színház lesz a házigazdája a Csengey Dénes versmondó verseny elődöntőjének.

“A versek a mindennapi élet részét kellene hogy képezzék, de ez sajnos nem így van. Felgyorsult a világ, mindenki tele van problémákkal, a költészetre már nem nagyon marad idő, ezért van kiemelt szerepe az irodalmi programoknak” – fogalmazott Csengei Ágota.

Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója szerint a költészet évezredek óta része az emberi kultúrának, és ennek az igénye a mai napig nem halt ki. E gondolat jegyében szervezett az intézmény megyeszerte programokat; április 14-én lesz a megyei József Attila szavalóverseny döntője Letenyén a Fáklya Művelődési Ház és Könyvtárban. Április 16-án a Zabszalma Együttes ad ünnepi műsort Zalaegerszegen a megyei könyvtárban, és ugyanitt mutatják be április 18-án D. Bencze Erzsébet Üveghang című képzőművészeti verseskötetét.

A költészet napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünneplik Magyarországon.

Forrás: MTI

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top