Archív

Hiánytalan lista arról, ami jó

Akkoregyre több és több gondolatterrorista-elhárító bukkan fel. – [Szeles Judit a Jávorszarvaslesen]

Ez egy emlékeztető, amit magamnak készítek. Ismétlés, repetíció, bevésés. Hiánytalan lista arról, ami jó. Mert ami kevésbé jó, arra könnyebb emlékezni. Ami pedig nagyon rossz, az állandóan kísért. A destruktív gondolatok, ezek a gondolatterroristák ellepik a buszt, amit a Cél felé vezetünk, és hangoskodnak, köpködnek, hadonásznak a gépfegyvereikkel. A buszsofőrt, engem, kitaszigálnak a vezetőülésből, és megvernek. Így nem lehet továbbmenni. Az utasok reszketnek a félelemtől, hogy most mi lesz, fel fogják robbantani a buszt? És igazán én sem tudom, hogy mi legyen. Eszméletlenül fekszem a busz gumipadlóján.

Szóval azért kell a lista, hogy az egyik utas fel tudja olvasni. A terrorelhárítók nevét. A lista legtetején egy telefonszámnak kell állnia, ahova be lehet telefonálni, ha a gondolatterroristák elözönlenék a buszt. Egy rátermett utasnak, akit, mondjuk, Éberségnek vagy Csöndes Megfigyelőnek neveznek, eszébe jut, hogy van ez a lista, s előrántja a mellényzsebből. Gyorsan tárcsáz, és elkezdi sorolni a neveket. Amint egy név elhangzik, az az elhárító feltűnik az autópálya szélén a levegőben lebegve, levitálva, de nincs nála fénykard. Közelít, és közben, ahogy az utas mondja be a neveket, egyre több és több gondolatterrorista-elhárító bukkan fel.

Nem kell semmit csinálniuk. Én már a tudattól, hogy a mentőangyalok léteznek, jobban leszek. Magamhoz térek, és talpra állok. Halálmegvető bátorsággal kiállok a gondolatterroristák elé, s azok majd jól megriadnak ettől a bátorságtól. Már ezzel elérem azt, hogy abbahagyják a levegőbe lövöldözést. Aztán rájuk parancsolok: AZONNAL ÜLJENEK LE! vagy AZONNAL ÜLJETEK LE! Még nem tudom, hogy tegezném-e őket. Végül is a fejemben demokrácia van. Nem?

Tehát tegezném őket. Szépen leporolnám a sofőrruhám, egyenesen a döbbent terroristaszemekbe néznék, és azt mondanám kedvesen: Üljetek le, mert mozgó járművön nem tanácsos állva utazni. És leülnének. Kapcsoljátok be a biztonsági öveket, és maradjatok csöndben. Utazás közben a vezetővel tilos a beszélgetés… Addig utazhattok, ameddig csak akartok, ha tartjátok magatokat az utazási szabályokhoz.

De olyan bénán hangzik, hogy tegezem őket. Olyan tiszteletlen! Az embernek tisztelnie kell a saját gondolatait, még akkor is, ha azok rosszindulatúak és aláássák az egészséget. De ha magázom őket, az nagyon hűvös, nem? Bár ha rendesen belegondolunk, a buszvezetők nem szokták tegezni az utasokat. A mostoha tanító nénik szokták – a napköziseket. Szóval a tegezés megalázó lenne a szegény terroristáknak. Márpedig nekünk az a célunk, hogy egyenlően és emberségesen bánjunk mindenféle gondolattal, legyen az nagyon jó, jó, kevésbé jó, vagy egyenesen gonosz. Előítélet-mentesen. A gondolat, az gondolat.

Akkor magáznám őket, persze. Profin, hidegvérrel. A gépfegyvereiket elvenném tőlük, mert a buszra nem szabad felszállni fegyverrel, fegyvernek látszó tárggyal, gyúlékony-robbanékony anyaggal, görkorcsolyával és fagylalttal. És cigarettával sem, természeten. A fegyvereket átadnám az egyik elhárítónak megsemmisítés céljából.

Végül is a terrorelhárítók nem csináltak semmit! Én csináltam mindent egyedül. De ahhoz az kellett, hogy tudjam, van a lista, amit fel lehet hívni, és akkor kijönnek. Elég, ha látom, vannak. Az arra emlékeztet, hogy a buszon én vagyok a sofőr. Legalább is ezen a buszon. Jó emlékeztető. Bevésés. Ismétlés. Megerősítés.

Lássuk csak, mit is írnék fel arra a listára?

(…)

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top