Haza a magasból. (Bakos András verse)
Apránként fedezzük föl ipari tájunk
rejtett szépségeit. Ez az élet rendje.
A gázmezőn itt-ott leszúrt, pörge
sétabotok, nagy, kemény embereknek
valók. Beljebb egy egész település
alumíniumból: tornyok, igluk, tározók,
örökké égő oszlopfáklyák. Narancssárga
üveggömb a távvezetéken: nappal gyűjti
a fényt, aztán ragyog, ahogyan a búcsúban
vett szentszobor, így függnek össze ezek
a dolgok. Habár ez lentről alig látszik,
föntről biztosan tisztán. Egy vonalbejáró
repülőből szépen látható a haza, tartható
magasság, távolság, még késő éjjel is.
