Tél vége felé többször találkoztam Mozart Requiem-jének ezzel a különös szépségű tételével, mintegy a Körtemuzsika rovat indulásakor említett Vörösmarty sor: „Most tél van és csend és hó és halál” visszhangjaként a befejezésre, elmúlásra emlékeztetett. (Csanda Mária Körtemuzsika blogja)
Lezárom hát ezzel a fehér évszakot, jöjjön az aranyeső sárgája: mikor a kertben több bokor borul virágba egyszerre, mint valami varázsütésre, tudni lehet, hogy biztosan kitört a tavasz.
De most a búcsú órája van még, a rügyek félve bontakoznak, emlékezzünk az elmúlásra Mozart muzsikájával. Nemrég fejezte be Jankovics Marcell Madách: Az ember tragédiája rajzfilmes változatát, amin több évtizeden át dolgozott. A sok zenei betét közül mindig visszatér benne a Lacrimosa motívuma, mert – gondolom én – olyan mélységeket szólít meg bennünk, melyek átívelnek korokon és emberiségen át. Mozart valójában a tétel első nyolc ütemét komponálta csak, mert ő is véget ért, s már nem tudta befejezni. Kottamásoló barátja, a Mozartnál évtizeddel fiatalabb Franz Xaver Süssmayr öntötte végleges formába a művet, amivel nevének fennmaradását is köszönheti a zeneszerzőként megnyilvánuló későbbi színházi karnagy.
Valójában többen próbálkoztak azóta újra és újra a csonkán maradt Requiem befejezésével, de Süssmayr változatát senki nem tudta felülmúlni, máig az övé maradt a legelfogadottabb – hangzott el a rádióban Kovács Sándor zenetörténész-főszerkesztőtől, a Művészetek Palotájába február végén zajló Mozart-maratonról szólva. E művet adták elő ugyanis nemrég utolsóként azon a zenei maratonon, amit egy kiemelkedő zeneszerzőnek szentelnek minden évben a Budapesti Fesztiválzenekar szervezésében. Idén Mozartra esett a választás, az ő zenéit hallhatta a közönség egész nap a nagyteremtől a filmvetítőig minden zugolyban.
Egyre népszerűbbek az ilyen maratonok, de nemcsak a zenében, említhetném a József Attila versmaratont legutóbb, és miért is ne, legyen a zene és vers mindenkié. Végül magam is énekelem a művet, kórustagként egy templomi előadáson, már március elején a zongoraművész, kamarazenész, Szűcs Loránt emlékére, akit e remekművel búcsúztatnak barátai és tanítványai. Hallgassuk a Lacrimosa-t, utána pedig jöjjön Sándor, József, Benedek, aranyesőtől színesülő kertek.
A rengeteg felvétel közül, mely a Youtube-on fellelhető, egy osloi park téli képeivel társított felvételt választottam:
{jcomments on}
