Ezek a géniuszok meg kiszámolták, hogy simán ki tudtam volna fizetni, mert még volt egy ötforintos is a zsebemben. Gondolhatták, hogy nem azért kell a tejpor, mert éhezik a családunk. (Hartay Csaba kriminalisztikai prózája)
1992 kora ősze. Shado és Ákos egy szombat délután a Művésztelepre tartanak. Útközben a trafikban vesznek egy doboz cigit. Előkerül egy elfeledett, kellemetlen történet.
– Mennyi volt?
– Negyvennyolc, nem emeltek. Gyújtasz? – nyújtja az egyik végén kibontott doboz Szofit Ákos felé Shado.
– Adjad, holnap majd én veszek. Köszi. Sok elmegy cigire, nem?
– Hát, ha én veszem, akkor nekem igen. – válaszolja elmosolyodva Shado.
– Ingyen cigi, de jól is tud esni. Csak erős ez, bassza meg. – mondja Ákos, miközben fújja a füstöt.
– Hát, debreceni Szofi, állítólag ez a legerősebb. Vándor is ezt mondja. Meg Zola is.
– Ugyan, ez egy baromság. Mi a faszt számít, hogy hol gyártják? Mindenütt egyformán szar cigi ez. Royals, St. Moritz, fehér Memphis, azok igen. Régen bezzeg tejporra ment el a pénzünk, már aki fizetett érte. – célozgat somolyogva Ákos.
– Mi? Ja, a legendás lopás? Azt nem lehet elfelejteni. – mondja merengve Shado.
– Mert? Olyan durva volt? Csák Marciék meg betörtek Szentandráson az iskolába, te mondtad, anyukád mesélte, az a régi lopásotok lófasz ahhoz képest. – győzködi Ákos.
– Persze, hogy lófasz az egész, most már én is azt mondom, de akkor valami kurva nagy égés volt. Bazmeg, évekig be nem tettem a lábam a kurva központi ABC-be. Évekig. Képes voltam lebiciklizni egy másik boltba, csak hogy ne találkozzam azokkal az eladókkal. Még most se szívesen megyek be oda. És Fiku megúszta. Az ő szülei szerintem meg se tudták. Akkoriban még Vándorékkal ti is jártatok lopkodni.
– Állj, állj, én sosem loptam, na, jó, talán egyszer egy golyórágót. De Vándor, bazmeg az ilyen kilós sósmogyorókkal megtömve jött ki az ABC-ből. – mutatja Ákos a markával Vándor egykori zsákmányát.
– Emlékszem, persze, meg Africana csokit is hordott haza bőven. Hogy a picsába nem kapták el?
– Nem tudom, pedig a hülye is láthatta. Produkálta ott magát, menőzött. A kabátja olyan dagadt volt, mint egy terhes nőnek. De kijött vele, és nem is egyszer. Ti meg mit is loptatok, csak tejport? – kérdi Ákos.
– Röhejes, de tényleg semmi mást, csak tejport. Meg talán pár golyórágót. Csak hülyén csináltuk. Hülyegyerekek voltunk. Hétköznap délután, anyu mondja, hogy ott a szatyor, haladjak, hozzak egy kiló kenyeret. Letette a tízest is az asztalra. Én meg mentem szépen a kenyérért, mint máskor. Lemegyek a lépcsőn, a lépcsőház bejáratánál ott ólálkodik Fiku.
– Téged várt?
– Mit tudom én. Ott sündörgött. Tudod, lejött játszani, mint mondjuk mi most cigizni a Művésztelepre. Szóval ott lődörgött, és megkérdezte, hogy hova? Én meg mondtam neki, hogy kenyérért. Már röhögött. Lopjunk tejport! – javasolta nagy boldogan.
– Te, meg mint a marha, igent mondtál. – teszi hozzá elmosolyodva Ákos.
– Jóhogy. Nagy bulinak tűnt. Izgalmas kalandnak. Akkor már többször is lopkodtunk. De mindig csak szaros tejport. Bazmeg, ötven fillér volt darabja, nagyot szakítottunk, gondolhatod. Presszó tejpor, ez volt ráírva. Ilyen értéktelen szarokért kockáztattam a becsületemet. Á, nem voltam normális. Most már mindegy.
– És hogy buktatok le?
– Semmi különös, bemegyünk a boltba, talán nyár volt, jó idő, pont nem voltak sokan. A pénztárosok is nagy nyugiban, a sorok között szinte senki. Fiku viháncolva belemarkol a tejporos dobozba, és mint a hülye, gyűri bele a zsebébe tízesével. Kurva jó poénnak tűnt. Utána én is markoltam. Úgy vettük, hogy le se szarnak bennünket, kivihetjük az egész polcot.
– Ja, igen, emlékszem, utána mesélted, és azért vettek észre benneteket, mert Fiku ott nevetgélt, hangoskodott, felhívta magára a figyelmet. – emlékezik vissza Ákos.
– Hát persze. Ő így élvezkedett, parádézott, mint valami idióta. Háttal volt, pont nem is látta, de az egyik nő bekukkantott abba a sorba, ahonnan nyúltuk a tejporokat. Épp arra járt, vagy meghallotta a nevetgélést, nem tudom. Rögtön gyanúsak lettünk neki.
Közben besétál a Művésztelepre Pöró, kezel Shadóékkal, majd ingzsebéből elővesz egy szál meggyötört Szofit, kisimítgatja, rágyújt.
– Mi a téma? – kérdi Ákostól.
– Shado meséli a tejporlopásukat. Jókat röhögök közben, figyeld.
– Na, szóval ott tartottam, hogy megtörtént a csórelás, zsebünkben ott a tejpor. – folytatja Shado a történetet.
– Tejpor, az igen, akkor loptatok volna inkább valami drága csokit. Idióták. Na, meséljed csak! – mondja mosolyogva Shadónak Pöró.
– Szóval gyanúsak lettünk, de közben levettem a kenyeret a polcról, be a kosárba, és beálltunk a pénztárhoz. Mondom, nyár lehetett, egy délután, kevesen voltak, talán ha hárman álltak előttünk a pénztárnál. És akkor, basszátok meg, a nő, aki bekukkantott a sorba, karon ragadta Fikut, és elvezette mellőlem.
– Ekkor Shado szépen beszart. – szól közbe röhögve Pöró.
– Be bizony, keményen. Alig vártam, hogy fizessek, és trappolás hazáig. Reszkettem, izzadt a tenyerem, benne a tízforintos, a pénztárosnőnek szerintem kurvára feltűnt, hogy remegek a félelemtől.
– És mi? Megúsztad? – kérdi Pöró.
– Várjál. Kenyér kifizetve, lépek a kosárral, ekkor odalép mellém egy másik eladónő, és udvariasan megkér, hogy menjek vele hátra. Hát, azt hittem, hogy ott elájulok abban a pillanatban. Kurvára beszartam. Hátravezetnek, végigmentünk valami folyósón, utána be jobbra. A megszeppent Fikuval ott volt már a hentes csávó is, aki rögtön fel akart kapni, hogy kirázza belőlem a szajrét. Apja faszát, mondtam neki, hogy hagyjon békén a gecibe, majd én azt tudom. – Shado, újraélve sztorit, hadarja a szöveget, Ákosék röhögnek.
– És, kipakoltál? – kérdi Ákos.
– Ki, mi más választásom volt? Még az hiányzott volna, hogy a nagydarab hentes fejjel lefelé lógasson, tudod mikor. Pár zacskó tejpor volt nálam. Meg még talán két golyórágó. Ezek a géniuszok meg kiszámolták, hogy simán ki tudtam volna fizetni, mert még volt egy ötforintos is a zsebemben. Gondolhatták, hogy nem azért kell a tejpor, mert éhezik a családunk. Na, mindegy. Utána jött a lényeg, a feketeleves. Befenyítettek, hogy megyek az intézetbe. Ez a bukta olyan 86-87 körül lehetett. A tévében akkor már láttam ilyen filmet, hogy gyerekek kerülnek intézetbe, és ott az erőszakos smasszerok levágják róluk a ruhát, mert nem akarnak megfürdeni, meg ilyenek villantak be. Kész voltam. Utána jöttek a „hogy hívnak, kik a szüleid” kisköcsög, meg a szokásos kérdések. Löktem nekik, nem kamuztam. A legdurvább az egészben az volt, hogy Fiku bajtársam köpött be. Mert mondja a csaj, hogy a barátodtól tudjuk, hogy nálad is van valami. Ha Fiku azt mondja rólam, elég határozottan, hogy nem, ő nem lopott, akkor engem nem kapnak el a kijáratnál. Engednek utamra. Szépen hazamegyek. Ennyi lett volna. De nem, cumi volt.
– Ez de kemény. Miért mondta? Ideges volt, hogy csak ő szopja meg, téged is bele akart vonni? – kérdezi tűnődve Ákos.
– Valami ilyesmi játszódhatott le benne. Vagy beszart, hogy hazugságon fogják. Az is lehet, hogy azért köpött. Ezt már úgysem tudod meg. – mondja Pöró.
– Emlékszem, utána hónapokig el voltunk tiltva egymástól, de aztán persze kérdezgettem, de nem tudta megmondani, miért köpött be. Akkor kurva szarul esett. Főleg azért, ami utána jött. – Shado a fejét rázza.
– Mi volt? Behívták faterodékat? – kérdi Pöró.
– Kaptál rendesen, ugye, hogy is volt? – kérdi kuncogva Ákos.
– Az egyik eladónő kézen fogva hazakísért. Rángatott hazáig. Elmondtam neki, hol lakom, és hazavitt. Két perc tőlünk az ABC. Anyu már az erkélyen állt, el nem tudta képzelni, mi tart egy óráig. Átadtak a szülőknek, elmondták, mik a szankciók, megy a levél az iskolának, ilyenek. Intézet, faszom, börtön, villamosszék, meg minden. Százszorosan be voltam tojva.
– Csak megúsztad élve, itt vagy. – mondja mosolyogva Pöró, majd elpöcköli a csikkjét.
– Éppen meg. De anyám és apám ott ütöttek, ahol értek. Szarrá vertek. – mondja Shado, majd elneveti magát.
– Uramisten, mekkorákat kaphattál, jujjuj. Suli? Ott is volt basztatás? – kérdi Ákos.
– Volt valami, de arra már nem emlékszem. Talán az osztályfőnök elővett, de az nem tiszta. Igyekeztem minden körülményt elhomályosítani. Sikerült is nagyjából. De maga a lebukás elevenen él bennem a mai napig. Egy életre elment a kedvem tőle, hogy 50 filléres tejporokat lopkodjak. Na, szóval így nem lett belőlem hivatásos tolvaj. – nyugtázza Shado, majd körbekínálja a nemrég bontott Szofiját.{jcomments on}
