Amikor feltettem a körkérdést, te mire emlékszel 1986-ból, nem gondoltam, hogy ilyen sok választ fogok kapni. – [Szeles Judit írása a Jávorszarvaslesen]
“Sejtelmem sem volt róla, mi történt abban az évben…”
–Vajda Mihály: 1986
Amikor feltettem a körkérdést, te mire emlékszel 1986-ból, a Facebook-on és a Twitteren, nem gondoltam, hogy ilyen sok választ fogok kapni. Elvégre huszonhat évvel ezelőtti dolgokra nem igazán könnyű visszaemlékezni. Nekem valahogy például az egész nyolcvanas évek második fele összetapad egyetlen nagy nehéz görönggyé. Gimnazista voltam, felvételire készültem, de sorra csalódnom kellett egy csomó mindenben. Ezt az időszakot tehát sorozatos csalódások jellemezték. Ám konkrétan 1986-ban miben csalódtam, nem emlékszem.
Én ’86-ban katona voltam. Október végén jópár éjszakát ruhában málhazsákkal a fejünk alatt aludtunk. Akkor már hallottunk a “másként gondolkodókról” a szamizdatról, a rendőrség megfigyelte Demszky Gábort, Hodosán Rózát, Rajk Lászlót, Kiss Jánost. Hallgattam a Szabad Európát az őrtoronyban az unalmas és nagyon hosszú órákban, innét hallottam ezekről a dolgokról. És ugye közeledett az “ellenforradalom” harmincadik évfordulója. A századparancsnok egy ostoba alak, reszketett a vágytól, hogy “történjen valami”. Politikailag rendesen felvilágosított bennünket, és hozzáfűzte, ha tüntetés lesz és tűzparancsot kapunk, akkor mindenkinek lőni kell még ha az édesanyja áll is a másik oldalon. Ha valaki nem lő akkor, azt ő lövi le ott a helyszínen azonnal.
Csak néztünk egymásra, mit beszél ez az idióta… röhögni nem mertünk, Persze senki nem tüntetett.
Megszületett az öcsém decemberben, anyukám nélkül karácsonyoztam, életemben először kikaptam apukámtól.Még arra emlékszem, hogy kiborítottam egy adag töpörtyűt, amikor a nagyim volt velem.
Azt vettem észre, hogy a majálisról hazafelé jövet esett az eső és beálltunk a mozi alá, a szüleim pedig nagyon idegesek lettek.
Augusztusban lehullottak az akácfalevelek Ozorán – Mama szerint az “atom” miatt. November 7-én megszületett a kishúgom.
1986 októbet 1-én született Topolyán Berci fiam. Ott voltam én is, fényképeztem is. Óriási élmény volt.
Úgy emlékszem, olyan temérdek hó esett januárban – akkor épp Csepelen laktam albérletben -, hogy két óra késéssel érkeztem a szállodába, ahol épp angolt tanítottam. Meg sem próbáltam visszajutni: egy hétig atyai jó barátom, Benedek Pál professzor vendége voltam a Várban. Mellesleg épp ekkor ismertem meg életem egyik legfeledhetetlenebb, legtüzesebb szeretőjét. Igen, épp azon a havas, zord télen…
Az 1986-os labdarúgó világbajnokság házigazdája Mexikó volt. A világbajnoki címet Argentína válogatottja szerzte meg, miután a döntőben 3–2 arányban legyőzte az NSZK válogatottját.Kanada ellen a bénultságból kellett visszajönni. Hátha majd főnixmadárként…. na de hagyjuk! A 2. percben Esterházy, a 76.-ban Détári lő gólt, ezzel 2:0, de látszott, a franciák ellen nincs remény. Győzni kellett volna (2:6-os gólkülönbséggel?!), de Dajka fejeséből csak egy felsőlécre futotta. Platiniék pedig könnyed 3:0-al lezárták a magyar foci utolsó nagy korszakát.
86-ban ötödikes voltam…általános iskola – új osztály, új emberek. Német-angol szakos osztály volt kötelező orosszal. Először abban az évben megrebesgették, hogy ez utóbbit eltörlik. Nem bántam volna.Minden este 18.30-kor az ORF-en sugározták a Knigt Ridert (nálunk bejött az osztrák adó), kötelező napi program volt. Másnap reggel csak azért mentünk korábban iskolába, hogy megbeszéljük az előző napi részeket. Mindenki egy karaktert figyelt a sorozatban. Csodálatos reggelek voltak. Még számológépes csipogós óránk is volt, így bármikor hívhattuk KITT-et.És csodás volt az ABC-ben vett igazi szocreál kakaóscsiga és sóstángli egy pohár karamellás tejjel.A reform egy iskolai büfé formájában tört be a suli falai közé – hamburgerrel.
Húsvétra egy BMX-et álmodtam—akkoriban ment a BMX banditák a moziban.
Szüleim megnyitották a második boltunkna,t és volt egy GMK is, vagy hogyan is hívták. Sok szabadidőm nem volt. Hol egyik, hol másik üzletben álltam a pult mögött, vagy a raktárban áraztam. Skkoriban már elmúlni látszott a gondtalan gyerekkor.Emlékszem még, hogy Csernobil miatt anyu nagyon ideges volt. Az osztrák hírek miatt nem mehettünk ki a majálisra, be kellett zárkóznunk a lakásba. Anyu azt is megtiltotta, hogy egy ideig zöldségeket együnk. És egy Gorbacsov nevű ember is ekkor került a képernyőre. A “májfoltos pasas”…Ja, és osztályfőnököm (hatalmas pasas volt) úgy megpofozott kiránduláson, mint még soha senki, de ebből tudtam meg, hogy fiúszámba kerültem nála. ugyanis lányokat soha sem bántott…Henri lett a becenevem.
– Fiam, gyere csak át egy kicsit hozzám – parancsolón zengett a hangja. Nagy darab, kopaszodó férfi volt, és erősen izzadt a melegben. Az irodájában leültetett egy bőrfotelbe, és cigarettával kínált. Rágyújtottunk. Kávét? -kérdezte.
– Nem , köszönöm, nemrég ittam.
– Jó, akkor beszéljünk egy kicsit rólad.
– Rólam? -kérdeztem meglepetten.
– Igen, rólad. Hogy képzeled a jövőd?
(Tóth Imre: Szeptember harminc)
Negyedikes gimnazista voltam (hisztis tinédzser), amikor ezeken átestem. Annyi kritikai érzékkel még hisztis tinédzser létemre is rendelkeztem, hogy végtelenül nevetségesnek tartsam: egy párthű házaspártól kellett eltanulnom az Esterházy-rostélyost! De azért vágtam a sárgarépát, a petrezselyemzöldet, és a rostélyos szeleteket – ahogy a nagy szakácskönyvben áll – gyöngéden kivertem, megsóztam, beborsoztam.
(Szeles Judit: Az áruló)
Fel kellett frissítenem azemlékeimet.
Erre biztattam ismerőseimet is. Rengeteg válasz érkezett. Sok apró magánéleti momentum: szerelmek, születések, szomorú halálesetek. Egy-egy közéleti, politikai esemény, ami azóta történelemmé vált, és vaskos könyveket írtak róla. Igen, 86-ról is.
Vajda Mihályt a Beszélő kérte fel, hogy 1986-ról írjon egyjegyzetet. Véletlenül jutott neki az az év. Maga sem gondolta, bevallása szerint, hogy ennyire belenyúlt volna. Abban az évben a magánéletben és a politikában is fontos dolgok változtak meg.
Most ismét felteszem a kérdést tehát:
TE MIRE EMLÉKSZEL 1986-BÓL?
Gyönyörű év volt, a szabadság fényei egyre erőteljesebben pislákoltak, én meg még olyan kurvára rosszul talán soha sem éreztem magam addig…(Vajda Mihály: 1986)
{jcomments on}
