Az utolsó vacsora. Tedd a füledhez!

A 2012-es időréteg lakóiként már jól ismerjük a képeknek azt a tulajdonságát, hogy valódi jelentésük a konkrétan láthatatlan dolgok megidézésével lép működésbe. [Kurdy Fehér János Hype! rovata]

Botond Abendmahl-ja ilyen, csak mégis több. Tengeri kagyló, amit távlataink után sóvárogva fülünkre szoríthatunk. Valódi szümposzion-i toposz, ami több kortárs életvezetési és művészeti „gond”-nak is helyet szorít önmagában. Választhatunk, hogy melyikbe kezdjük bele vele és általa: a tér, a sorsszerű átlényegülések, az örök most és a mindig új, vagy a művészet mibenléte. Igazi érzelmi és észbeli kalandtúra 100 négyzetméteren. Megtekinthető május 27-ig a MODEM-ben.

Debrecenben van egy kiállítás[1], amit kár lenne kihagynia a kortárs művészet közönségének. Alkotója Botond[2], a műciklus címe pedig Abedmalhl, amelyet leginkább ’vacsora’-ként fordíthatunk. Névelővel (Das Abendmahl) magát az ’úrvacsorát’ is jelenti, amelyben Jézus Krisztus teste és vére az áldozati szertartás során analóg jelként magára a biblikus eseményre, valamint isteni részesedésünkre utal.

Botond munkájának értelmezést egyrészt megkönnyíti, másrészt megsokszorozza, hogy maga a mű nem más, mint a világ egyik leghíresebb képének, Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájának egyfajta ’változata’. Alakok és asztal nélkül, üresen. Múzeumi tér, amely magának a Leonardói festménynek a ’helyét’ adja. Oldalsó termeiben kiegészül a „Torinói lepel”-lel[3], valamint 14 darab „Veronika kendőjé”-vel[4]. Botond művei kamionponyvára készültek. A rajtuk lévő nyomokban (festék, grafit, és azonosíthatatlan, a ponyva használat során rárakódott rétegek) hol élesen, hol pedig elmosódottan láthatjuk a … mit is?

Középen „Az utolsó vacsora” háttérfalát, az ajtót a két ablaknyílással, a távolban felderengő tájjal és égboltozattal, valamint a 8 darab faliszőnyeget. A jobbra és a balra eső oldalsó termekben pedig a sokat vitatott leplet, és a nem kevés fejtőrést okozó kendő variánsait.

Botond képei messzire viszik a látogatót. Látszólag nagy nehézségek elé állítják a beszámolói akaratot is, mert csupa olyan dologgal telítődött munkája tere, amely fizikai értelemben nincs jelen a debreceni kiállításon. A 2012-es időréteg lakóiként már jól ismerjük a képi jelentés mechanizmusának azon tulajdonságát, hogy valós jelentésük a konkrétan láthatatlan dolgok megidézésével lép működésbe. A MODEM vendége bizonyítékát veheti, hogy nem szemével, hanem például múltjával, azaz, észlelési és értelmezési apparátusának együttesével lát. Ami bennünk van, kintre kerül, és ami kint volt, az belénk ereszkedik. Átjárható lesz a látható és a láthatatlan, ezáltal áthallhatóvá válik a tényszerű és a sejtett tudástömeg, mint két, izzó ívben támaszkodó végpont. Hirtelen minden közel kerül a mű nézőjéhez. Például (1.) a keresztény áldozati szertartás jelentősége, teológiája és filozófiája, (2.) az isteni ábrázolás évezredes tilalma és (3.) kétségkívüli gyakorlata, (4.) a leonardói mű sorsa és számtalan feldolgozása, (5.) a katolikus ereklyék máig nem szűnő tudományos és vallásos származástana – hogy csak a legkézenfekvőbb irányokat említsük. Nem utolsó sorban (6.) az értelmezői bőség változatos útjai, szembeállítva a felhasznált minimális művészi jelegyüttessel. Bontond Abendmahl-ja igazi kuplung, érzelmi és intellektuális kalandtúra 100 négyzetméteren.

A jelentések begyűjtése, az üzenet kibontása azonban korántsem puszta műveltségi teszt. Az egész műciklus terében ott vibrálnak a látható és láthatatlan világok dimenziói, melyeknek összekötését ösztönösen és általában feladatunknak érezzük. Úgy tűnik, a MODEM termeiben Botond jóvoltából az emberi nyelv ’szövetében’ nyerünk bebocsátást. Nyelvünk mélyére, amely egyrészt elnevez, másrést jelent, amely egyszerre általános és közérthető és amely egyszerre egyedi, sőt kivételes, mert mindig megújul, hiszen minden használója magát engedi bele, így teszi lakhatóvá, hallhatóvá önmaga jelentésének teljességét. Kijelenthetjük, hogy miközben Botond vizuális nyelve közérthető marad, aközben megőrzi kigondolójának és megformálójának autentikus, csak rá jellemző vonásait egyaránt. Az Abendmahl, nem a szavakba áttehető jelentésével csábít, hanem kompakt vizualitásával. Ebben az értelemben maga a múzeumi tér, a kiállítás megtekintése és a hozzá való ’csatlakozás’ válik élménnyé.

Aki szívesen veszi a kortárs művészet értelmezői futamait jól jár, mert a debreceni MODEM kiállításához több kiegészítő esemény is kapcsolódik. Lesz többszöri, más-más nézőpontú tárlatvezetés, katalógus bemutató, Botond életművét és az Abedmahl-t jelentőségét tárgyaló konferencia, a művészeti és más terek egymásra hatását kiveséző pódiumbeszélgetés, valamint társművészeti ráközelítés, költők és írók részvételével.[5]