Két új könyv került fel mostanában a polcomra a történelmi regények közé, bár azt hiszem, egyik sem akart különösebben történelmi lenni. Íróikat az egyén érdekli, ahogy bennük a történelem és a saját történetük él. Az egyik Erdélyben játszódik, a másik Magyarországon és egy picit Izraelben. [Ughy Szabina kritikája] – Fotó: Révai Sára.
Papp Sándor Zsigmond könyvét sokan dicsérték, én is csak csatlakozni tudok hozzájuk. Az, akit nem érdekelt soha, hogy mit eszik egy besúgó, hogy csajoztak a ’80-as években a kamaszok, vagy hogy fér el a boldogság egy pálinkás pohárban, ne nyissa ki ezt a könyvet. Oldalanként ujjongatam magamban, hogy mennyire pontos, mennyire jó mondatai vannak a Semmi kis életeknek. De szerettem a szereplőit, a helyszíneit és a történeteit is. Lüktető, sűrű, lendületes regény, amely a ’80-as, ’90-es évek Erdélyében örökíti meg egy lakóház történetét. Ha akartak már lakást vásárolni vagy adtak el, akkor tudják jól, hogy egy ház értéke nagyjából a benne élő lakók történetével egyenlő. Mert lehet egy ház a legszebb és a legmodernebb társasházak egyike, de ha a szomszéd odavizel minden éjjel a lépcsőház sarkába vagy hangosan hallgatja a nu metált, lakásunk nem sokat fog érni. És igaz ez persze fordítva is. A Törekvés utcát elkerülik az ilyen egyszerű karakterek, és ugyan nem vennék lakást ott, de szívesen jártam oda vendégségbe, vagyis kukkolni.
A másik könyv Barna Dávid Egy magyar regénye. Pár napig együtt olvastam a Semmi kis életekkel, praktikussági okokból. (A Semmi kis életek nem fért el a táskámban, az Egy magyar regény meg igen.) Darabos Enikő írt már róla nálunk, nagyon mást én sem tudnék elmondani a regényről. Barna Dávid, akárki is legyen, tud írni, mint mostanában oly’ sokan, de olvasás közben csak annyi történt velem, hogy kedvet kaptam Móricz naplójának elolvasásához. Bár ez sem kevés. Van Barna Dávidban valami időnként előbukó líraiság, amit szerettem. Így vannak igazán szép részek, mozzanatok a könyvben, például Móricz és fogadott lánya, alias Csibe, első együttléte, vagy ahogy a haldokló apját lánya fürdetni kezdi, de a szemérem erősebb lesz a szenvedő fölötti szánalomnál, és visszaejti apja ölére a kendőt; szép a magára hagyott fiú ábrázolása is, de aztán az egészet elrontja a keret. Mintha egy pattintós, műanyag keretbe tennénk egy Szinyeit. Egy zsidó fiú családtörténetének hátteréül szolgál ugyanis Móricz Zsigmond utolsó éveinek története. A kettő közti kapcsolódási pontok, finoman szólva is, elnagyoltak: a narrátor nagyanyjának dedikáltatott Móricz-kötet, hogy a narrátor testvérét a Volt egy török, Mehemed mondóka miatt robbantaná fel egy palesztin fiú, még nem teszi egységessé a két történetet, noha kísérletnek érdekes.
{jcomments on}
