Vándor leguggol, nagy nehezen lepattintja a rézbetét fejét, és elkezdi fújni. A tinta lecsurog a fűre, a garázs falát is befogják a kibuggyanó tintacseppek. Vándor erőlködik, vörösödik a feje, Ákosék kiröhögik, de közben azért figyelnek, mi fog ebből kisülni, illetve kirobbanni. (Hartay Csaba folytatásos köznevelési prózája)
1988 tavasza. A lakótelepi gyerekek iskola után szokás szerint a háztömb játszóterén jönnek össze. Vándor megpróbálja feldobni valamivel a szürke délutánt.
– Na, ezekről beszéltem nektek a múltkor a Kígyófánál. Ezt nézzétek! – Vándor a fiúk felé nyújtja a markát.
– Mik ezek? Tollbetétek? És? – kérdi Ákos.
– Ezek brutális bombák, faszikáim, akkorát fognak szólni, hogylerepül a hülye fejetek!
– És akkor? Minden tiszta tinta lesz? Menj már a picsába a hülyeségeddel. – mondja Vándornak Shado.
– Te takarodjál, mert ha kész lesz belőle a bomba, a seggedbe dugom,ésúgykinyílik tőlea picsád, mint a rózsa! Figyeljetek, marhák. Le kell pattintani a réz betétről a tollhegyet, ami ír, itt, ezt. És utána kifújkálni belőle a tintát. Gyertek, megmutatom. – Vándor elindul a két garázs közé, Shadóék követik.
– Tiszta tinta lesz a pofád, már előre látom. – mondja nevetve Norbi.
– Ne röhögjél, kell egy kis áldozat, de ha vigyázok, nem lesz kék a fejem, nyugi.
Beosonnak a garázsok közti üres területre. A szűk búvóhelyen itt-ott derékig érő gaz, eldobott nejlonzacskók és hungarocell darabok hevernek. Vándor leguggol, nagy nehezen lepattintja a réz betét fejét, és elkezdi fújni. A tinta lecsurog a fűre, a garázs falát is befogják a kibuggyanó kék cseppek. Vándor erőlködik, vörösödik a feje, Ákosék kiröhögik, de közben azért figyelnek, mi fog ebből kisülni, illetve kirobbanni.
– Na, kábé oké. Most már nincs benne sok, annyi meg maradhat. – mondja vigyorogva, Shadóék is röhögnek, ahogy meglátják Vándor kék fogait.
– Áháááá, de hülye, csak nyelt egy kicsit belőle. – röhögi ki Ákos a dilettáns bombagyárost.
– Jól van már, lekopik, pár nap és újra fehér mosolyom lesz. – Vándor köp párat, majd folytatja az előadást – Na, ki lesz az a helyes megfejtő, aki megmondja, mitől fog ez robbanni? Senki többet? – a zsebéből elővesz egy tele családi gyufásdobozt, majd megrázza.
– Aha, teletöltöd gyufával. – nézi érdeklődve Ákos a műveletet.
– Majdnem, majdnem, langyos, langyos. – Vándor a piszkos körmeivel lekapargatja a gyufákról a piros foszfort, majd egy vékony ággal beletömködi az üres rézhüvelybe.
– Aha, csak a gyufafej megy bele, a foszfor. Nagyon fasza. Bazmeg, ez kurva nagyot fog szólni. De mivel gyújtod be? – kérdi Norbi.
– Tüzet rakunk. Elkalapálom a végeit, belebasszuk a tűzbe, és robban fog. – vágja rá Vándor.
– Mi? Most, itt tüzet? Hülye vagy te? Egyből meglátják a lakásokból. – vág közbe Shado.
– Kuss legyen már, húzzál fölfele, ha fosol, ezek komoly dolgok. Nem kell itt a sírás. Robbantunk. Kurva nagyot. Ez lebegjen a szemetek, illetve a fületek előtt. Na, kész. Hol egy kő?
– Ez jó lesz? – kérdi Norbi.
– Túl nagy, itt, ez jobb. – Vándor lehajol, a fal tövéből felemel egy maroknyi betondarabot, azzal kezdi el ütögeti a rézbomba mindkét végét.
– Ne a falon üssed már, bazmeg, mert lebaszod róla a vakolatot, agyonvág a garázs tulaja, hülyegyerek. – mondja neki Ákos.
– Nyugi. Na, így, most már szépen el van dolgozva mindkét vége. A kis gyufafejek bent, mindjárt jöhet a bumm. Mindenki felkészült élete legnagyobb robbanására?
– Mi, máris be akarod gyújtani? Várjál már egy kicsit. – inti le Norbi.
– Szevasztok marhák, már megint miben sántikáltok? – Zola érkezik a csapathoz, rögtön látja, mi készül, Vándornak megszorongatja a nyakát.
– Hé, bazmeg, hagyjál már, bombát gyártunk, ne szórakozzál. – visítja Vándor.
– Ákos, ha apu meghallja, én kinyírlak, ne szórakozzatok. Azt az egyet berobbanthatjuk, de utána takarodjál fölfele, én nem fogom hallgatni, hogy csak a hülyeség megy és semmi tanulás.
– Kussoljál már, most jöttünk csak le, holnapra nem kell semmit tanulni, Norbi is megmondhatja, ami volt házi, azt meg már megírtam. – sorolja Ákos.
– Jó, nekem ne magyarázd, anyunak mondjad otthon. Na, mit szarakodtok azzal tollbetéttel?
– Te tudod, hogy ez mire jó? – kérdi meglepetten Norbi.
– Hogy a fenébe ne tudnám. Telenyomta gyufafejjel, el van ütve a két vége, be a tűzbe, és durr. Nem Vándor találta ki, nyugi, a suliban már rég el van terjedve, szóval ne csodálkozzatok ezen a hülyén, hogy feltalált valami újat, ősrégi dolog ez. – Zola Vándor felé rúg egyet, aki röhögve arrébb ugrik.
– Nem érdekel, ki találta ki, ide én hoztam be, én vagyok az új bombafeltaláló a lakótelepi csapatban, hívjatok innentől az új Oppenheimernek. – mondja büszkén Vándor.
– Takarodjál már, te kis fasz, még hogy Oppenheimer, ez a picsafüst kis durranókád kurva messze van az atombombához. – szólja le Zola Vándort.
– Ki az az Oppenheimer? – kérdi halkan Shado.
– Na, egy újabb okos. – szól közbe Norbi.
– Most mondta Zola, valószínűleg atombombát talált fel. Nem hallottad? Ne szórakozzál már. Jól van, Vándor, te kis Oppenheimer. Opi. Na, nyomjuk a mini atomtöltetet, hadd szóljon! – sürgeti Ákos Vándort.
– Menjetek arrébb, gyújtunk.
Vándor apró botokat, papírszemetet kapar össze a környékről, tör egy darab hungarocellt is, az mindig jól ég, kell a mutatványhoz, hogy ki ne aludjon a rögtönzött tábortüze. A maradék családi gyufákból elővesz pár szálat, majd megpróbálja begyújtani a kis kupacot.
– Faszomba. Nem akar meggyulladni. – morogja.
– Ne bénázzál már, katyusázzál rá a hungarocellből, az majd adagolja a lángokat. Ájájjáj, megint amatőrködik. – rázza a fejét Ákos.
– Aha, aha, alakul. – Vándor beizzítja a hungarocellt, égő, olvadt cseppeket potyogtat a mini máglyájára, átizzik a kupac, majd végre lángra kap. Vékony, fekete füst száll fel a garázsok fölé.
– Mire vársz? Nyomjad befelé a töltetet. – mondja neki Zola.
– Oké, de akkor most mindenki húzzon innen a picsába, jó messzire, legalább a pinyóasztalig, gyerünk! – Vándor nagy szakértelemmel betolja a réz patront a lobogó tűzbe, majd vihargyorsan a fiúk után rohan.
Közben kezd beesteledni. Ákos, Zola, Vándor, Norbi és Shado egymásra tekintgetve kíváncsian várakoznak a szürkületben a pingpongasztal körül.
– Na! Gyerünk már, mi a faszom lesz? – Vándor toporzékol egyedül, amikor egy gyengébb durranás hallatszik a garázsok felől. Ákosék vállat vonnak, majd kérdőn tekintenek rá.
– Ennyi? – kérdi tőle Norbi.
– Elsőre ennyi. De ne szarjatok, legközelebb jobban megtömöm! Szét fogja röpíteni a garázsokat! A kurva életbe, holnap szétrobbantok mindent! – hangoskodik Vándor.
– Oppenheimer, persze, egy lagymatag piromániás kis pöcs vagy, takarodjál már, egy ócska tollbetétbombát is képtelen vagy összerakni. Sajnáltad belőle a foszfort? Áááh, na, Ákos, húzzunk fölfele, apu kinézett az erkélyen a durranáskor, ne várjuk meg, amíg leadja a füttyjelet, gyerünk, szevasztok! – búcsúzik Zola a csalódott társaságtól, majd karon ragadja öccsét.{jcomments on}
