Archív

Számi nap

Akkoriban nem volt szabad száminak születni.[Szeles Judit írása a Jávorszarvaslesen]

Február 6-a a számik (lappok) nemzeti napja. Az 1917. február 6-án Trondheimben (Észak-Norvégia) tartott első számi kongresszusról emlékezik meg, amelyen lefektették az egész nemzetet összefogó, a finn, svéd, norvég és orosz országhatárokon átívelő számi nemzeti együttműködés alapjait.

Ma február hatodika van, hóvihar és hideg, nem éppen szabadtéri játékokra alkalmas időjárás. Február hatodikán sohase lehet igazán egy jót ünnepelni, és nemcsak Lappföldön, sehol sem, ahol a jég az úr.

Jég, ősi finnugor szó. Még tán abból az időből, amikor az Ural táján együtt gyűjtögettünk a számikkal. Jiekŋa – mondják számiul. Lehet, hogy csak véletlen, de az is lehet, hogy tényleg együtt bogyózgattunk. Ebbe most nem merülnék bele. Nekem a legközelebbi rokonaim jelenleg a számik.

Itt laknak a kert alatt. Egy kutyaugatásnyira. Ha igazi (sic.!) számit akarok látni, csak elugrom Osloba, ami uszkve egy óra kocsival. Ha pedig a fülemnek ismerős melódiára vágyom, bekapcsolom délután a nemzetiségi rádió számi adását, és hirtelen minden hangsúly a szó első szótagjára esik, bár a diftongusok nem pont úgy hajlanak, ahogy nekem jól esne. De én már csak egy igen elvetemült szatmári szökevény vagyok!

Annak idején a Debreceni Egyetemen választani kellett egy uráli nyelvet, amit az ember egy kicsit alaposabban tanulmányozott, és írni kellett egy beszámolót. Nekem egy tanárom azt mondta, olyan témát válasszak mindig, ami senki mást nem érdekel, hogyha sikeres akarok lenni. Hát, a számit senki nem akarta választani. Főleg azért nem, mert akkoriban magyarul nem túl sok szakirodalmat lehette találni ebben a témában.

Nem nagyon emlékszem már, hogy miről is értekeztem a beszámolómban. De mindenki – a tanárunkat beleértve – vidáman bólogatott, mert abban a pillanatban én voltam a legnagyobb jelenlévő szakértő. Szóval sikerem volt. És természetesen megkaptam az ötöst.

Gondoltam, úgy se lesz az életben szükségem semmilyen számikkal kapcsolatos ismeretre. Mint ahogy a hegymenetben való elindulásra sem – a vizsgáztatóm szerint, hiszen Debrecenben az egyetlen természetes emelkedő talán csak a Kistemplom melletti két sávnál van.

same

Ehhez képest mindjárt az első Svédországban töltött évben csak kézifékkel lehetett elindulni a parkolónkból. A számik meg seregestül özönlötték el a baráti köreimet, mihelyst átléptem a svéd-norvég határt.

Jó barátom, Ailo Gaup, „eredeti” számi. Az észak-norvégiai Kautokienoban született 1944-ben, de nem sokkal születése után norvég nevelőszülőkhöz került. Akkoriban nem volt szabad száminak születni. Valódi édesanyját és rokonait sokáig nem is ismerhette. Amikor vele találkozom, a szemében mindig látok tükröződni egy kis jégkék tavat, amit el nem sírt könnyek töltenek ki.

Nem csoda, hogy nem túlságosan bőséges a számikkal foglalkozó szakirodalom. Nem is olyan régen még hivatalosan nem is létezhettek. Ailo édesanyámmal egyidős. Élő történelem, vagy minek nevezzem. Most, még amíg létezik a számiknak az a generációja, akik átélték a népirtást, kell megírnunk azokat a megíratlan tanulmányokat, amelyekkel adósok vagyunk. Itt, Skandináviában még mindig nem egészen egyértelmű ez. Az iskolai történelemkönyvek mélyen hallgatnak a számikról. A számik is hallgatnak.

Én pedig a számikat hallgatom. A nyelv dallamát. Az ízes cséket, ennyeket. A zöngés mássalhangzókat vesztett finn sosem állt ilyen közel hozzám. Az ismerőseim is gyakran azt kérdezik, amikor svédül beszélek, hogy számi vagyok-e. Még kissé töröm a svédet. A hangsúlyt, azt nem találom el! Azt a legnehezebb áthangolni. A szókészlet, a hangkészlet, a grammatika, minden elsajátítható. A melódiát csak az képes helyesen énekelni, aki már eleget hallgatta azt.

(A képek a szerző illusztrációi)

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top