A Csillagszálló folyóirat irodalmi estjén a szépség fogalmát boncolgatták (trancsírozták?), január 20-án, a Közép-európai Kulturális Intézetben. Hovatovább ciki minden, ami szép! [Grozdits Hahó tudósítása]
A Fenyő D. György irodalomtörténész által vezetett felolvasós-beszélgetős est megkezdése előtt a szervezők arra a (nem elhanyagolható) kérdésre próbáltak, választ találni: hol lehet Jónás Tamás költő? Ráadásul Péntek Orsolya is éppen most beteg, még szerencse, hogy helyette sikerült az asztal mellé ültetni Hradeczky Moni szerkesztőt. A szépségkeresők csapatának többi tagja – Kálmán Gábor prózaíró, Turi Tímea költő, és Szalay Kriszta színművész – az előzetesen meghirdetetteknek megfelelően megjelent. A közönség soraiban is feltűntek néhányan („idősebbek is elkezdhetik”), akik a múlt heti kiállítás-megnyitó után őszintén kíváncsiak voltak arra, mit kezdenek a mai szépírók a szépséggel.
Fenyő D. György álnaív, csalafinta kérdései („mi a szép az életben?”) nem segítettek abban, hogy sablonos válaszok szülessenek. Itt bizony mélyebbre kellett menni, mint a harmónia-béke-lélek felelőtlen felemlegetése. Szalay Kriszta gyermekkori emlékek közül túrta elő a táborbéli csúnya lány belülről sugárzó szépségének történetét, Kálmán Gábor pedig betűkből épített menedékét dicsérte: Szép az, ami szépen megírható!
Persze, Fenyő D. György nem hagyta annyiban, láthatóan/érezhetően tudta, hogy hová akar kilyukadni. A szépség természetére vonatkozó kérdésekkel vezetgette társait addig a pontig, ahol Turi Tímea verseit fel kellett olvasni… pont úgy, ahogy azt Turi Tímea felolvasta a Csillagszálló Mosoly című számából. A továbbkanyargó beszélgetés – a figyelmes, szerkezetet és szerkesztői szándékot felismerő hallgató elvárásai szerint – eljutott Kálmán Gábor Unalom című regényrészletéig. A szépen megírt szöveg a szépségről megfogalmazott kijelentések antitéziseként hozta közénk a világtól elzárt, felvidéki falu unalomtól izgalmas pokolbugyrát… még akkor is, ha a szerzőről nyilvánvaló, hogy soha nem pályázott előadói babérokra. (Szerencsére a Csillagszálló korábbi számai, így az elhadart-elmormogott szöveget tartalmazó is, a rendezvénysorozat végéig megvásárolhatók a helyszínen.)
Az antitézis fogalmának fenti bevezetése akkor lett igazán megalapozottá, amikor szintézis gyanánt Szalay Kriszta hangján – nincs rá jobb szó: – „felcsendült” Garaczi László Hablegény című novellája. Az angyalarcú című Péntek Orsolya novella is a szépség és ellentéteinek összekapaszkodásából rajzolja meg világát. Szépen…
Éppen olyan szépen, ahogy Bódis Kriszta brutálisan reális, embertelenül emberi történetében (Sose mosod le) a kurvaság megszűnik értékítéletként működni, és a hallgató/olvasó az empátiáról is lemond(at)va látja az emberségében megrabolt Embert, akit már-már megszentel a bűn.
A beszélgetést lezárulta még nem jelentette az est végét! A gondolat, hogy hátra van még egy vetített képes előadás, úgy hatott, mint amikor a falusi rokon által kedvesen belénk gyömöszölt – egyébként kitűnő – ebédet követő desszerthalmok után kanálcsörgés hallik a konyha felől.
– Úristen, mi jöhet még?!
– Szerencsére csak a kávé! – és Császtvay Tünde, az Éjjeli lepkevadászat című prostitúció-történeti munka szerzője megérezte, hogy itt már nincs lehetőség a mélyebb okok és összefüggések magyarázatára: gyorsan pergő képeken megmutatta, milyen szerepe volt a prostituáltaknak az akkori társadalomban, s ez miként hatott a nők társadalmi helyzetére. Az előadás Babits Mihály Egy tél Budapesten című versével zárult.
A Közép-európai Kulturális Intézet előtt, a fényesen csillogó Rákóczi úton – a kiszabható pénzbüntetéstől sem visszarettenve – egy hajléktalan matat a kukában…
A fotókat Koléner Anita készítette.
Kapvsolódó anyagok
Tarthatatlan, ami bennünk van – megnyitó esszé
{jcomments on}
