Archív

Kétszáz hektáros budi

pusztabnrve

Befut a sárga Ikarus, énekelve, üvöltözve szállnak fel a fő hangadók, Shadóék utolsóként váltanak jegyet, majd lehuppannak egy kettes ülőhelyre. Elér hozzájuk is a boroskanna, mindketten isznak belőle. [Hartay Csaba története]

1996 novembere. Zola és Shado nulladik évfolyamra járnak a helyi mezőgazdasági fősulira. Lazulós a délelőtt. Óra előtt/helyett bevernek pár sört a Sztárban.

– Hallod, Shado, nem megyünk? Figyeled? Ezek a fiúk itt indulnak busszal az állomásra. Az a vékony srác most szervezi a csapatot. Mekkora buli lenne. – Zola meghúzza az üveg sörét a Sztárban. Shado ránéz az órájára.

– Végül is, miért ne? Délelőtt fél tíz van, túl vagyunk két sörön, a hangulat alakul, nyomjuk le a maradék piát és menjünk! – Shado lehúzza sörét, felpattan, majd elmegy fizetni a pulthoz.

A nagyhangú főiskolás kihirdeti, hogy mindjárt itt a helyi járat, indulás a vasútállomásra, onnan vonattal Pusztabánréve a célállomás. Egy kisebb sereg sorakozik fel mögötte. Egyiküknél ötliteres kannásbor, azt adogatja körbe. Páran már bent a Sztárban meghúzzák.

– Héló, fiúk, itt bent hozott anyagból ne dolgozzatok, kint igyátok a bort, ne itt a cukrászdában! – szól oda nekik a pultos nő.

– Cukrászda, figyeled? Milyen szépen mondta a kocsmát. – súgja mosolyogva Zola Shadónak, amint kilépnek a Sztár ajtaján.

– Sütemény is van, az biztos, kár, hogy a fősulisok nem attól híznak, hanem inkább a finom égetett szeszektől. – teszi hozzá Shado, ahogy lépkednek a pusztabánrévei osztaggal a buszmegállóig.

– Ezek már kurva részegek, figyeled? Az a körszakállas kövér csávó már dülöngél. – neveti el magát Zola.

– Kész, ezek tiszta hülyék. Hogy ez mekkora buli lesz. Csak apámék rá ne jöjjenek. – tétovázik Shado, ahogy a nagyhangú csapattal ácsorognak a Sztárral szembeni buszmegállóban.

Befut a sárga Ikarus, énekelve, üvöltözve szállnak fel a fő hangadók, Shadóék utolsóként váltanak jegyet, majd lehuppannak egy kettes ülőhelyre. Elér hozzájuk is a boroskanna, mindketten isznak belőle.

– Jó szar.

– Az, de kit érdekel, a hangulat a lényeg. – mondja Zola, majd megtörli a száját.

– Csak nem jönnek rá.

– Mire? Kik?

– Hát anyámék.

– Ugyan, mindig fosol. Mi most órán ülünk. Mondd utánam: órán ülünk.

– Órán ülünk.- ismétli mosolyogva Shado.

– Na ugye, ennyi az egész. – nyugtázza Zola a helyzetet.

A busz a spicces fiatalokkal végigrepeszt Szarvas utcáin, jól fogy a kannásbor, alakul a hangulat, pár percen belül befutnak a vasútállomásra. Irány a jegypénztár, az ablak mögött ülő fazon morcosan pecsételgeti a jegyeket, nem sok együttérzés van benne a főiskolás brancs iránt, egyáltalán nem érzi a szituációban a vidéki rock&rollt.

– Pusztabánréve, az melyik is? – kérdi Shado Zolát.

– Nem tök mindegy? De egyébként valami major, még csak nem is falu, tudod, Mezőtúr előtti megálló, a híd után. Pár tanya meg valami gazdaság, és persze egy kocsma. – válaszolja Zola, amint fellépnek a Kispiros járatra.

– Én meg már azt hittem, hogy elmegyünk a világ faszára a semmiért, csak úgy buliból. Tényleg mennyi pénz is van nálam? Négyszáz, ja, nem, ötszáz és hetven. Az fasza, talán elég lesz. – Shado a vonaton ülve számolgatja a pénzét.

– Dehogy, nem megyünk Sopronig, húsz perces vonatozás, és ott a kocsma rögtön, ahol kitesz a vonat. – nyugtatgatja Shadót Zola.

– Így van, egy kurvajó kis hely, már voltunk ott párszor a tulaj ismer, fasza lesz, ne aggódjatok! – hajol oda Shadóékhoz a vékony, magas srác, aki a túra fő szervezőjének szerepében buzdítja további borfogyasztásra a vasúti kocsiban ringatózó srácokat.

– Héj, na, húzzad lefelé, héj-héj, gyerünk! – ordibálják, ha valaki szájához emeli a kannát.

Halászlakon felszáll a kalauz, szerencsére veszi a lapot, semmi hiszti, semmi sértődés, mosolyogva kezeli a jegyeket, nincs gond, őt is megkínálják a kannásborból, már nem sok van az alján, de talán azért a bánrévei kocsmáig kitart.

– Nem kérek, gyerekek, nem kérek, aranyosak vagytok, de nem. – tekint körbe a kalauz, hogy ki tartózkodik még a kocsiban a bandán kívül, de nem sokan, egyetlen mamóka szorongatja telerakott szatyorját, háttal ül, próbál nem venni tudomást a hőzöngő fiatalokról.

– Igyon már egyet, a kedvünkért, na, ne szórakozzon már! – kiáltják többen is.

– Halkabban, gyerekek, halkabban, na adjátok ide azt a flaskát, hadd kóstoljam akkor meg hát, ha már így, ugye. – a kalauz elkapja a kannát, megdönti, majd mélyeket nyel a bornak csúfolt savanyú löttyből. Shadóék megtapsolják, hangos éljenzés tölti be a szerelvényt.

– Mikor, elnézést, mikor jön vissza a vonat Pusztabánrévéről? – hajol oda a kulturális kirándulás vezetője a kalauzhoz.

– Mikor jöjjek? – kérdez vissza mosolyogva a kalauz. A kocsiban kitör a röhögés.

– Ez de hülye, aszondja’, mikor jöjjön, egy vonattal. Érted, vonattal? Kész. –taglaljaShado Zolának, aki hangosanröhög a helyzeten.

A vonat fékez, az állva éneklők majdnem elesnek, de épp sikerül megkapaszkodniuk. Pusztabánréve! – kiált a kalauz mosolyogva. Na, fiúk, figyeljétek a vonatot, a kocsmaablakból majd látjátok, ha közeledik, lesz sípszó is, csak nyugalom, lehet iszogatni bátran, estig még négyszer jövök. – így búcsúzik a vonatról leugrálóktól a kaller, Shadóék is elköszönnek tőle, közben azért ők is kezdik magukat hangulatba hozni, hatnak a reggel óta elfogyasztott szeszek.

– Puszta-bánréve! Puszta-bánréve! Puszta-bánréve! – a vonat elkattog, a fősulis csapat hangosan skandálva lép be a kocsmába, ahol a pultos arcán semmi meglepődöttség nem látszik, talán akkor kezd el egy kicsit mocorogni a söntésnél, amikor a tizenötödik részeg is bevágódik az ajtón.

– Hé, heló, héló, gyerekek, ennyi poharam nincs is! Le se tudtok ennyien ülni, székem sincs ám ennyi, hé! – kiáltja a srácoknak.

– Semmi gond, elég nekünk, ha behoz valami pallót, rátesszük pár téglára, és oké. Nekünk az is megteszi. – hajol oda az egyik srác, majd máris elvonulnak, jön a palló, hozzák a téglákat.

– Mit isztok? Mit hozzak, mit adjak? – kérdi boldogan a csapos.

– Bort, egyértelmű, bort, csakis bort, jó sokat, lehet hozni literszámra! Fehéret is, vöröset is, mindegy! Csak sok legyen, kurva olcsó, és üssön! – mindenki mindenfélét közbekiabál, de a borkérés egyöntetűnek tűnik a tulaj számára. Gyors léptekkel hátramegy, kezében tele kancsókkal jön vissza pillanatokon belül.

– Ez kurva nagy, bazmeg, nem gondoltam volna, hogy ekkora lesz. Na, milyen órán ülni? – kérdi Zola Shadót.

– Kicsit kényelmetlen az iskolapad, de megteszi. – válaszolja nevetve Shado, majd meghúzza a teletöltött műanyag poharát.

A bánrévei kocsmában csúcson a hangulat, a sarokban kályha duruzsol, a fiúk kipirosodott arccal kiabálnak, röhögnek, énekelgetnek. Shado felpattan a deszkapadról, elindul megkeresni a mellékhelyiséget.

– Elnézést, hol a vécé? – kérdi a karba tett kézzel, mosolyogva ácsorgó pultos fazont.

– Vécé? Hát ott kint, kétszáz hektár! – mutat kifelé az ajtón vaskos karjával a hirtelen jött bevételtől elégedett tulaj, majd Shado képébe bámulva elneveti magát.

– Kösz, szóval kétszáz hektáros budi, nem semmi. – mondja magába Shado, majd kilép a kocsmaajtón.

Odakint erős szél fúj, két másik srác dülöngélve hugyozik a szántáson, mindketten ordibálnak egymásnak valami érthetetlen baromságot, Shado nem fogja a szövegüket, ő is előveszi, gyorsan könnyít magán a kétszáz hektáros toaletten, majd követi a dülöngélő fiúkat vissza a kocsmába. Senki nem érzékeli a társaságból, egyedül a kassza és a fogyó bor jelzi az idő múlását – a fősulis osztag már órák óta töltöget.

– Hé, marhák, oda nézzetek, jön a Kispiros, ott a vonat, ott a messzi kanyarban! – kiált fel egyikük, majd kapkodva mindenki kitódul a kocsmából, az utolsó kortyokat páran még leerőltetik, valakik fizetnek, a tulaj két kézzel söpri össze a lóvét az asztalról.

– Viszlát! Viszlát! Éjjáó, éjjáó, Puszta-bánréve! Puszta-bánréve! – kórusban üvölti a részeg horda, ahogy felkapaszkodnak a vonatra.

A szerelvény meglódul. Zola és Shado a leghátsó kocsiban ülnek le. Mindketten hátrafordulnak, hogy egy utolsó pillantást vessenek a kocsmára. Az ablakon kinézve észrevesznek egy srácot a csapatból, aki lemaradt. A csákó eleinte még integet a távolodó vonatnak, majd legyint egyet, és dülöngélve indul el az ellenkező irányba, Mezőtúr felé. Shadóék a bortól és a meglepettségtől néhány pillanatig bambán figyelik a köveken bukdácsolva távolodó alakot, de egyiküknek sincs annyi ereje, hogy bármit is tegyen.

– Bassza meg, ezt a szerencsétlen hülyét, elindult az ellenkező irányba. – mondja Zolának Shado, aki már csak hümmögni képes. Délután fél három. Mindketten elcsendesednek. Ölükbe hajtva fejüket, hunynak egyet Szarvasig.{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top