Ha betörök egy ablakot, akkor megvárom, amíg lejön a néni vagy tata, és ráküldök még három sárbombát. A fejére, a mocskos pofájába! [Hartay Csaba folytatásos prózája]
1988 tavasza. A lakótelepi gyerekek bebizonyítják, hogy ők nem törnek be semmilyen ablakot sárgolyóval, itt mindenki profi célzó, legfőképpen Vándor.
– És azzal a bottal hogy?
– Így. Rágyúrod a sarat a végére, és megsuhintod. – Vándor nekilendül, a sárgolyó a szemközti ház egyik harmadik emeleti ablaka mellett kenődik fel a falra.
– Bazmeg. Ez azért durva. – mondja csodálkozva Shado.
– Durva bizony, hát még az milyen durva lesz, ha valaki kinéz az ablakon, és dír, bele a fejébe. – mondja nevetve Ákos, majd ő is sarat illeszt a botja hegyére, és suhint. Alövedék valahol a negyedik emelet környékén csapódik be.
– Hol lehet ilyen jó ágat törni? Honnan szedtétek? – kérdi Vándorékat Shado.
– A pályánál, ott vannak ilyen fasza vesszők, bazmeg. Menjél oda, törjél magadnak. – feleli Vándor, majd röhögve sorozza tovább a háztömböt. Ákos is követi, felváltva suhognak a hosszú botok. Közben lejön Norbi is a játszótérre.
– Heló, gyere, törjünk botot, megy a lövöldözés, Ákosék aprítják a lakókat rendesen. – köszönti őt Shado.
– Oké, csak anyukám ki ne nézzen az ablakon, hogy törjük a fákat. Csak nem fog kinézni, remélem. – Norbi a házukharmadik emelete felé tekintgetve követi Shadót a pálya felé.
Bemennek a nyitott kapun. A focipálya melletti belső udvarban színes kardigánokat, ócska nadrágokat, fakó ingeket lenget a szél a ruhaszárítón. Az udvaron citromhéjak, itt-ott csontiktól hemzsegő levágott halfejek, kávézacc. Az egész terület inkább hasonlít egy diszkrétebb szeméttelephez, mintsem belső udvarhoz. Szükséglakások körben. Pár porta kivételével cigányok, félcigányok lakják ezeket végig. Szemben gang, egy öreg tata bagózik a korlátra támaszkodva, közben mélyeket krákog, és köpköd.
– Csókolom. – köszön neki halkan Shado.
– Mit a faszt köszöngetsz? Haladjunk, törjünk két ágat és kész. Úgyse hallja, süket vén szivar. – mondja Norbi.
Mindketten becsörtetnek az akácfás bozótba, majd megpróbálnak hajlékony vesszőket törni maguknak.
– Ezek? – kérdi Shado.
– Hülye vagy? Az mind tiszta tüske, hogy akarsz azzal parittyázni? Ha megfogod, ömlik a vér, innen vegyél. – mutatja neki Norbi a jobb ágakat.
– Parittya?
– Igen, az a neve.
– De a parittya az más, láttam valami filmben, az olyasmi, mint a csúzli. – magyarázza Shado.
– Lehet, de nem mindegy? Ákosék így hívják. Így legalább tudjuk, hogy miről van szó, ha kimondjuk: parittyázás. Jó program, izgalmas.
– Persze, de csak addig, amíg be nem törünk egy ablakot. – teszi hozzá Shado.
– Á, nem szabad amatőrnek lenni. Én például profin célzok. Majd figyeld meg. Vándor az egy állat, az hülye, simán bebaszna egy ablakot. Pedig csak koncentrálni kell. Majd meglátod. – taglalja Norbi Shadónak a parittyázás rejtelmeit.
Közben lejönnek Ákosék is a pályára. Mindketten mosolyognak, kezükben ott a bot, a másik markukban sarat gyúrogatnak.
– Mi van, marhák, betörtetek egy ablakot, hogy így sunnyogtok? – kérdi őket nevetve Norbi.
-Majdnem, majdnem. – ismételgeti gúnyosan Ákos.
– Apátok faszát, azt. Direkt oda akartam. – hadarja Vándor.
– Mi volt, mondjátok már. – vág közbe Shado.
– Shadóka, ez a hülye Vándor, bazmeg, majdnem bezúzott egy ablakot. Azon a redőnytartó tokon, az izén, amibe feltekeredik a redőny, azon durrant a sár. Tíz centivel lejjebb jön, mi most menekülünk. – meséli nevetgélve Ákos.
– Lófaszt menekülünk. Ha betörök véletlenül, illetve, na, szándékosan egy ablakot, akkor megvárom, amíg lejön a néni vagy tata, és ráküldök még három sárbombát. A fejére, a mocskos pofájába! – mondja felindultan Vándor, miközben a botjával suhogtat.
– Na, jó, ne itt kalimpáljunk, menjünk a belső udvarba, haladjunk. – Norbi próbálja kiterelni a többieket, de Vándor hajthatatlan, már gyúrja is a sarat.
Közben Batka és Zola is megérkezik. Mindketten Vándoron mosolyognak, ahogy ugrálva lövöldöz a házak felé.
– Szevasztok, marhák, minek örül ennyire Vándor? – kérdi Zola a többieket.
– Hogy mindjárt betör egy ablakot, ha így folytatja. – szól közbe Batka.
– Nem török be, nyugi. Én vagyok a profi parittyás. Csakis én. – darálja Vándor, majd ismét gyúr és megint suhint. A lövedék a háztetők felett zúg el, ki a főutcára.
– Menjünk már vissza a játszótérre, mit kell itt ordítozni? Nem igaz, hogy csak ekkora hangerővel lehet, az kell, hogy faterom kinézzen, elküld a picsába, ha meglátja, mit művelünk már megint. – bosszankodik Norbi.
– Aha, szóval a játszótérre. Ott meg az én faterom nézhet ki az erkélyre, és akkor jön a füttyjel, hogy irány felfelé. Mit aggódsz? Úgyse tudja, mit művelünk. Botokkal suhogtatunk, ennyi. – feleli neki Ákos.
– Gyerekek, addig örüljünk, amíg nincs itt Banyin. – mondja Batka.
– Na, még ő hiányzik. Shadót a sarokba állítaná, ha megtudná, hogy megint gallyat tördelt. – neveti el magát Zola.
– Nincs is itt sarok. – válaszolja sértetten Shado.
– Banyin találna, nyugi, számodra többet is, akár bent a garázsában,különös tehetsége van az ilyesmihez, hogy büntessen. Ákos, hogy is volt a múltkor? Ildikó néni mit is mondott Shadóra, amikor megtudta, hogy letörte az egyik dísznövényét itt a garázsok előtt? – kérdi röhögve Zola.
– Áháhá. – Ákos rögtön hangos nevetésben tör ki, Batka is követi.
– Mondjad már, mit mondott? Mit mondott? – kérdi Batka és Norbi is. Vándor eközben kitartóan sorozza sárral a szükséglakásokat.
– Azt mondta, hogy de hülye, majd elkapom. Áháhá. – Nevetésben tör ki az egész lakótelepi csapat, még Vándor is beszünteti a parittyát egy kiadós röhögés erejéig, csak Shado nem örül ennek a szép, kerek mondatnak.
– „De hülye, majd elkapom.” Na persze. Kapja be, a múltkor találkoztam vele meg Banyinnal, és lófaszt se mondtak. – morogja Shado.
Ákosék még percekig szórakoznak Ildikó néni szövegén, Shado a fejét rázza. Vándor mindeközben tovább parittyázza pálya melletti lakások falát. Az egyik suhintás után üvegszilánkok csörömpölése hallatszik valahonnan a gang felől. A balszélső ajtó azonnal kinyílik, kiront rajta Dékány néni, rögtön ordít, szentségel, a fiúk egy pillanatra megmerevednek.
– Ki volt az a marha, idióta? Az anyja kurva úristenit, ki? Jöjjön ide! – kiabálja, miközben rohan le a lépcsőn.
– Nem mi voltunk, tényleg! – Vándor még ennyit kiprésel remegő torkából, majd elsőnek rohan el.
A nő eleve ijesztő, haja kócos, zilált, ócska, kinyúlt pulóverében mérgesen hadonászik, kedvesnek még senki se látta, de most félelmetes dühvel rohan ki az udvarra. A srácok pillanatok alatt szétrebbennek, mindenki úgy fut, mintha veszett kutya kergetné, a legmesszebbre Vándor menekül.
– Gyertek! Fussunk ki az Arborétumba! – kiáltja lihegve Vándor, ahogy elhagyja a játszóteret, a háztömböt.
– Mi van? Te hülye vagy? Az Arborétumba? Jóhogy nem már Szentandrásra. Ezt a hülyét. –Ákosék pár perces trappolás után megtorpannak.
Egy ideig még nézik Vándort, ahogy botját eldobva gyorsított felvétellel teper a néptelen főutcán, majd lassú léptekkel, leskelődve visszaballagnak a háztömbökhöz. Tiszta a levegő. Dékány néni lemaradt, talán már vissza is ment a lakásába, hogy káromkodva összeszedje a sárgolyóval bevert ablaka szilánkjait.
– Ezért még kapni fogunk. Vadbarom Vándor, ennyi esze van. – mondja Zola a többieknek.
– De hülye, majd elkapom. – idézi magában Shado Ildikó néni rögtönklasszikussá váltkijelentését.{jcomments on}
