Archív

A kulturális nyilvánosság óriási erő

Hiller Istvn fot

Hiller István volt kultuszminiszter válasza Kertész Imre Nobel-díjával kapcsolatban feltett körkérdésünkre.

A körkérdés:

„Az egész világ ránk figyelt 2002 október 12-én, és ezután még sokáig, annak következtében, hogy Kertész Imre irodalmi Nobel-díjat kapott decemberben. Élt-e Magyarország, élt-e a magyar társadalom azzal a lehetőséggel, amelyet ez az óriási nyilvánosság, hatalmas figyelem nyújtott? Javunkra tudtuk-e fordítani az elismerést?”

Amikor Fernand Braudel 1958-ban megalkotta a „longue durée”-elméletet, nem kimondottan Közėp-Európára gondolt, de nagyon eltalálta. A longue durée, vagyis a „hosszú időtartam” elmélete azt mondja, hogy vannak olyan folyamatok, átalakulások, amelyek alapvetően befolyásolják a társadalom és benne az egyén sorsát és mégsem vesszük észre. Velünk történik, benne élünk, de nem érezzük, pedig végeredményképp általa minden, vagy majdnem minden más lesz, mint amikor elkezdődött. Érezhetetlen változás, amely nemcsak a felszínt, hanem az alapokat is átalakítja. A nagyszerű francia történész, az Annales iskola meghatározó alakja, gyakran jutott eszembe Kertész Imre kapcsán.

Van, lehet bennük valami közös. Teljes egyszerűséggel mondanak ki, írnak le olyan dolgokat, amelyek a legtermészetesebbnek tűnnek, amelyek a szó eredeti, latinos értelmében evidensek, mégsem jutottak eszébe másnak. Amikor – néhányszor – beszélgethettem Kertész Imrével, vagy hallgattam felolvasását, ilyen érzéseim voltak.

Egyszer Berlinben, a nagykövetségen találkoztunk. Arra kértem, fogadja el a felkérésünket és az általunk alapított címet: legyen a Magyar Kultúra Követe. Azt kérdezte, van-e elvárás, mi a politika elvárása egy iróval szemben? Mondtam, semmi. Írj, egyszerűen ennyi. Ha így van, akkor szívesen elfogadom, válaszolta, mert ez jó út, s így lett a legelsők között, Fischer Ivánnal, Kocsis Zoltánnal, Lady Valery Soltival, Fehér Lászlóval, Sebestyén Mártával együtt az azóta ostoba módon megszüntetett Magyar Kultúra Követe cím birtokosa. Azt hiszem, örült neki, mi meg büszkék voltunk, hogy igent mondott. De az az igazság, hogy itt a történet nem fejeződik be. Az említett titulust minden évben januárban, a Magyar Kultúra Napján adtuk át, de akkor, 2007-ben Kertész Imre nem tudott személyesen jelen lenni a rendezvényen, így később, valamikor májusban vette át, amiről a sajtó külön számolt be. Utána elég sok üzenetet, levelet kaptam, nem kis része zsidózott. Szidott engem is, meg becsmérelte Kertészt. Nem irodalmi kritikai alapon. Kulturális miniszterként nem akkor találkoztam először nyílt és személyre szóló antiszemitizmussal, a perzselő gyűlölettel, de ilyen hevességgel korábban nem, később is csak akkor, amikor megvásároltuk és hazahoztuk a Capa fotógyűjteményt. Ugyanakkor, számos későbbi kitüntetett, nagyszerű emberek a világ minden részéről, akik a Magyar Kultúra Követei lettek, megtiszteltetésként fogadták és kiemelték, hogy ugyanazt a címet viselhetik, amelyet Kertész Imre. Altera pars.

A kultúra szerepe nagyon nagy változásokon ment-megy keresztül. Az, amit globalizációnak neveznek, technikai, informatikai értelemben közelebb hozta egymáshoz az embereket, talán pontosabb, ha azt mondjuk, elérhetőbbé tette őket, de érzelmi-lelki értelemben biztos, hogy távolított. Ma már egyre többen írják, mondják, hogy abban a világban, ahol pillanatonként tízezerszámra alakulnak ki kontaktusok emailen, iMessagen, skype-on, azok a kapcsolatok lehetnek tartósak, maradandóak – félreértések elkerülése végett gazdasági-társadalmi értelemben –, amelyeknek van valamiféle humán-kulturális bázisuk. A kultúra messze nem öngyönyörködtetés a nemzetközi kapcsolatokban, a kulturális politika pedig nem kormányzati szépségszalon. Vannak üzleti csoportok vagy éppen szuverén államok – egyébként tőlünk nem túl távol is –, amelyek ezt felismerve mesteri módon és máris eredményesen alkalmazzák ezt. A kulturális nyilvánosság óriási erő, és modern szerepe még csak most alakul. Aki válság idején nem gondol erre – miközben persze sereg minden eltereli erről a figyelmet –, nem sokat ért az új globális közéletből.

Minden ország büszke arra, ha van Nobel-díjasa. Egy olyan nép esetében pedig, mint mi vagyunk, akiknek az anyanyelve nem világnyelv, hanem izolált nyelv, egyszerűen csoda, ha irodalmi Nobel-díjasa van. Amikor Kínában kulturális évadot rendeztünk, Kertész Imrét igaz tisztelet vette körül. Ott beszélgettem kínai fordítójával. Ő mondta nekem: lehet, hogy Kertész Magyarországon született és európai történetet ír le, de ahogy írja, az emberi, időtől és tértől függetlenül egyszerűen emberi. Ezért aztán magyar és kínai és brazil és maláj. Azt hiszem, igaza volt. Meg azt is, hogy ennél sokkal többet író, ember nem nagyon kaphat.

Előzmények

Görgey Gábor válasza

Csaplár Vilmos válasza

Bozóki András válasza

Szőcs Géza válasza

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top