Nem kezdünk úgy kritikát, hogy ez egy jó könyv, de én most így teszek: a Hol voltam, hol nem voltam az. Szerbhorváth György írása Kornis Mihálybeszélgetős-könyvéről. (Fotó: Írók boltja)
Válság és remény – lehetett volna e kis írás címe, de manapság óhatatlanul és jogosan gondolná az olvasó, hogy egy közgazdasági eszmefuttatással kerül szembe. Pedig nem: egy ember életével. Kornis Mihályéval, akinek munkásságát csak részben, életútját meg egyáltalán nem ismertem. Egy beszélgetős-könyv azonban csábító, hisz egyszerre nyerhetünk betekintést az ún. életműbe és az ún. életútba is. Hovatovább az utóbbi évtized – inkább szakmai, semmint közönségsikerének – számított két ilyen típusú mű – A börtön szava (Bodor Ádámmal Balla Zsófia beszélgetett, mely 2002-ben kapta meg az akkor talán legrangosabbnak számító Magyar Irodalmi Díjat – legalábbis ami az összeget illeti), illetve a Költő disznózsírban (Tolnai Ottóval Parti Nagy Lajos beszélgetett, ez a kötet pedig 2005-ben kapta meg a Magyar Irodalmi Díjat).
Hogy Kornis ezért mit kap, nem tudom – ama díj már megszűnt. Egy biztos, a három íróban mindenképpen közös az, hogy ha különböző országokban is, de ellenzékieknek számítottak. Bodor román börtönben ült, Tolnai Jugoszláviában a vádlottak padjáig jutott (de annál inkább érezte magát olykor börtönben), Kornis viszont zsidóként Magyarországon a hatvanas években a még ki sem alakuló demokratikus ellenzék előfutárának mondható híres-hírhedt szamizdat, a Napló elindítója volt, hogy aztán végig megfigyelt és partvonalon kívülre tett legyen, akitől az átkosban alig valami jelenhetett meg.
Amikor hangsúlyoztam, hogy „zsidóként”, nem véletlenül tettem, s persze nem is zsidózás gyanánt. A kötet egyik, ha nem legfontosabb szála ugyanis éppen az azonosságtudat keresése e vonalon: szülei ugyan el akarták tőle titkolni az ötvenes években, azaz gyerekkorában, hogy zsidó származású, zsidónak született, de véletlenül meghallotta az erről folyó diskurzust – és innen kezdődik az élet, a gondolkodás, mint mondja-írja: mit is jelent ez? Mi a, ki a zsidó? Zsidónak lenni? Az ötvenes évek Magyarországán? És mi is volt akkor előtte, amit csak a háború előtti fényképekről láthat? A kötet legmegrázóbb, legőszintébb része éppen a szülőkről, az ő dilemmáikról, sorstragédiájukról szóló rész, s mint Kornis írja, egész életének kulcsa az anyja és az apja.
Na meg hát a történelembe való létbevetettség, hisz a koraérett gyerek 56-ot, mondhatni, „felnőtt” fejjel éri meg (beszkártos forradalmárok zsidókat keresnek a házukban kinyírandó, de a többi lakó elzavarja őket, míg a Kertész-család retteg – továbbra is). Kornis szerint
De hasonló a magyarsághoz való viszonya is, amit elsősorban a magyar nyelvhez, irodalomhoz való ragaszkodása jellemez: „Az egyetlen, ami megmaradt nekünk, a nyelv.” Na és a zsidó volt, mint botrány, írja, s hogy számára minden ebből következik. Pár sorban természetesen e komplikált helyzetet itt összefoglalni nem lehet, de a zsidósághoz, magyarsághoz, zsidó és nem zsidó Istenhez való, folyamatosan változó viszony vallomásossága, annak erőteljessége, vehemenciája helyenként már-már a prófétákat, a korakereszténység idejét idézi, bár első olvasatra nem is tűnik feltétlenül koherensnek – kérdés, van-e, lehet-e mindebben koherencia, ha az Isten- és útkeresésről van szó. Amikor már nem értjük, miről beszél Kornis, akkor már úgyis magunkra, saját dolgainkra gondolunk, Kornissal vagy épp nélküle mélázva.
Hogy valami kritikait is megjegyezzünk: a könyv helyenként túlbeszélt, néha önkéntelenül is ugrik a szemünk, sőt, lapozunk, ahogyan egy-egy élő beszélgetés során is elkalandozik a figyelmünk, míg a másik csak mondja-mondja (ez esetben Révai Gábor volt az inkább hallgató, mint kérdező). Aki hallotta élőben Kornist beszélni – szuggesztív előadásmódját, akárha színész lenne (miképpen a való világban maga elő is szokta adni szövegeit) -, annak ugyanakkor ez nem meglepő. Az lett volna a meglepő, ha feszesre húzza a szerző a szöveget (hisz a begépelten utólag még két évig szöszmötölt). Hisz akkor az már nem Kornis lett volna.
Sem nem a válságban, a mélyben lévő Kornis, sem nem a kereső, reménykedő Kornis.
Kornis Mihály: Hol voltam, hol nem voltam. Budapest, Kalligram, 2011, 339 oldal
{jcomments on}
