Volt a Mikulás. Persze, szakáll, mikulásmosoly. Hetek óta döngicsélték a bölcsiben, itthon, mindenütt. Jön a Mikulás. És jött. Nyomában kukac-dugogatós játékalma, és műanyag szerszámkészet, csokiextázis. Bakancsot pucoltunk, csizmát mostunk, készültünk, ahogy kell. – Darabos Enikő babablogja
A legnagyobb mégis az volt, mikor felfedezte, hogy a kis, piros Csokimikulás konkrétan csokiból van. Természete és lényege szerint csokoládé. Először csak az volt gyanús, hogy a körmével megsértett sztaniol alatt barnán villant ki a Mikulás bőre. Ez eleve gyanús, nem?
De Nana nem szólt semmit, és Papapa is hallgatott.
Máté pedig úgy döntött, maga jár utána a dolognak. És kapart és tépett és marcangolt, s lám, kicsi, barna mikulástest került ki dolgos kezei közül. Egészen olyan volt, mint a csokoládék. Materiálisan, vagy hogy mondjam, állagában. Értelemszerűen azt gondolta, talán beleharap, abból nagy baj nem lehet. És tessék, igazi csokoládéként olvadt el a nyelvén a mikulástest. Ráadásul tömött volt a Mikulás, zömök, finom és tej. Nyami.
Azonnal bevágott kettőt. Nehogy megromoljon.
Nana csak ingatta a fejét, és titokban kezdte összevonni a szemöldökét, Papapa vigyorgott.
Máté úgy ítélte, jobb, ha mihamarabb végez ezzel a tejmikulás vonallal, ki tudja, holnap milyen lesz. Ilyen megfontolásból a színes sztaniolköntösből előkaparta a harmadik mikulástestet is. Kicsit már émelygett ugyan, de szeretett tisztán látni ezekben a dolgokban. Vagy mindegyik csokiból van, vagy világméretű átverés az egész. És akkor még nem gondoltuk végig, hogy tud háztól házig járni, ha csokilábai vannak.
A sztaniol pilinkázó pelyhei közül kigurult tehát az újabb mikulástest, hogy apró fogai nyomán teljesítse be sorsát. Csakhogy Nana akkor mintegy foghegyről odavetette neki, hogy te, Máté, ez a Mikulás lyukas, nem látod?
Hű.
Mátéban gyors összehasonlítási műveletek zajlottak le, melyek nyomán arra a következtetésre juthatott, hogy a frász essen a csokiiparba, ha nem tud korrekt következetességgel, értékállóan tömött csokimikulást önteni! Csak nem fog odáig zülleni, hogy selejtes mikulást fogyasszon? Fogta az egész mikulásmicsodát, kis markában nagy hirtelen meggyúrta, majd látható indulattal bevágta az egész cuccot a kukába. Nem fog, ő aztán nem. Vagy tömött, testes, vagy semmilyen. Abcúg, Gombóc Artúr!
Másnapra viszont elfelejthette kísérleti alapon nyugvó megállapításait, mert a bölcsiben halálra zabálta magát csokimikulással. Végülis, lyukas, nem lyukas, csak csokoládé. Gondolom, ez volt a végső képlet.
Melyet azonban egy napos, Nana által kirendelt koplalás koronázott sóban főtt krumplival és kamilla teával. Csoki elvonókúra, kakaótlan aszkézisben.
{jcomments on}
