Tél van odalenn, a hó fülig ér, s az erdőn sok állat már tavaszt sem remél, mert elfogyott, mit ősszel félretettek, s most a hidegben éhesen remegnek.
Álmodtam egy házról, mi a felhők közt repült, s a fehér paplanokban időnként elmerült, majd újra szépen csillogott, mivel minden fala áttetsző üvegből készült. Ámultam nagyon, mert soha nem láttam még repülő házat, pedig már meglestem korábban épületet, párat. Egyszer csak, ahogy nézem a röpködőt, odabenn a villany felkapcsolódott, s a rejtély számomra mindjárt megoldódott. Hisz ez a tudós sünprofesszor, Tüskelepi Tódor üvegháza volt, amivel valaha minden díjat bezsebelt és letarolt! Lényege, hogy a legvadabb télben is melegen marad, s míg odakinn fagyos szél dagad, a falakon bévül gyümölcsök teremnek, s lakói a zimankón vígan nevetnek.
De mit keres e ház a felhők között? Tán a jó professzor az erdőből kiköltözött, s most az égen lakik, mint valami madár, ki nyugalmas fészekre soha nem talál? Vagy a vihar kapta fel a házat, s míg odalenn a szél kopasz fákat rázat, szegény Tüskelepi a csillagok közt bolyong, mint valami szélkergette bolond?
Egyik sem! A jó sünprofesszor maga döntött úgy, hogy házába propellert szerel, és az égen imbolyogva ide-oda szelel. Miért tette? Megtudjuk, csak hallgassuk szavát, mit rémült segédjének kapkodva darált.
– Nyugodj meg, ne zihálj, nem zuhanunk le! A repülés tervemnek nagyon fontos része. Tél van odalenn, a hó fülig ér, s az erdőn sok állat már tavaszt sem remél, mert elfogyott, mit ősszel félretettek, s most a hidegben éhesen remegnek. Csakhogy az én házam zöldségekkel teli, s ha az utat hozzá valaki nem leli, hát égre szállunk, repülünk a széllel, a magasból távcsővel lesünk szerteszéjjel. Nézzed csak, odalenn a réten, hóbucka tetején két nyuszi fázik! Ereszkedjünk közel, jöjjenek a házig.
A jó professzor üvegháza fényt, meleget ontva járja az eget, hogy magába gyűjtse a megdermedetteket. Nyuszik, tücskök, sünik hálásak neki, hisz találmánya az életüket menti, míg a tájat vastag hó lepi.
Folyt. köv.
