A brit Literary Rewiew magazin Nádas Péter Párhuzamos történetek című művét is jelölte a Rossz szex az irodalomban nevű díjra. Írót, szerkesztőt, fordítót kérdeztünk, mi a véleményük a jelölésről, és egyáltalán a magyar nyelv témába vágóleíróképességéről. Az első hozzászóló Adamik Lajos műfordító. (Fotó: Révai Sára)
Ez a díj úgy, ahogy van, marhaság, és nehezen értelmezhető másként, mint a méltán hírhedt viktoriánus prüdéria igencsak megkésett vadhajtásaként.
Mert mit is értsünk azon, hogy „rossz szex az irodalomban”? Ezek szerint van benne jó szex is? Akkor azt miért nem díjazzák?
És maga a szex (hívhatjuk baszásnak is, © Lovasi) az, ami rossz vagy jó, vagy csak a leírása? Mert ha ez utóbbi, akkor nyilván van:
jól leírt jó szex
jól leírt rossz szex
rosszul leírt jó szex
és rosszul leírt rossz szex –
meg mindennek az összes átmenete az éppen csaktól a majdnemen át az orbitálisan fenomenálisig – és ez orális orbitalitásoknak ez a verbális galaxisa eszerint mind-mind a szépirodalomban lakik (üregbe húst temetnek, © Lovasi II).
Ideáig megvolnánk – de mi a jó és mi a rossz, s főleg és mármint kinek?
Kinek a pap, kinek a papné, kinek a nádpálca, kinek a lovaglócsizma…
És ha így van, márpedig így van – hogy ahány ízlés, annyi pofon – , akkor alapíthatnánk egy olyan díjat is, hogy „rossz díj az irodalomban”, és akkor ez a brit fából vaskarika (lásd még: faszent, deszka, tuskó, vaskalap) évről évre nagy eséllyel indulhatna az első helyért.
Summa: coki nektek, prűd britek, el a kezekkel Nádastól!
Közben majdnem elfelejtettem, hogy volt a kérdésnek egy második fele is: nos, Benjamin Lee Whorf után szabadon – ahány nyelv, annyi suna – és ez is így van jól, hogy minden sunához tartozik legalább egy nyelv, és minél több, annál jobb, hiszen ezt hirdeti az Európai Unió is, hogy legyünk plurilingválisak. A kifejezési lehetőségek persze nyelvről nyelvre mások: magyarul, ugye, istenien durván tudunk káromkodni, viszont a testtájak részletfinomságainak megnevezésében például már nem vagyunk annyira képzeletdúsak – de hát a nagy Barthes írja valahol, hogy az erotika nem az anyagban, hanem a közökben, a résben lakik, és ez alighanem igaz a nyelvi megformálásra is – hogy a nagy művészetnek nem feltétlenül a nyers szókimondás a legfőbb kritériuma. Ám hogy pontosan mi, azt – meggyőződésem – a brit díj alapítói sem tudják megmondani.
{jcomments on}
